Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Vajon ismét csalásgyanús választási tevékenységre lesz szükség, Szilárd?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Németh Szilárd megvédi Csepelt. Bármi áron. Az MTI-hez eljuttatott egy közleményt, amelyben felsorolta a vezetése alatt elért sikereket, majd szembeállította azzal, hogy ha az ellenzék esetleg ősszel hatalomra kerülne, ezektől mind el lehetne búcsúzni, hiszen az ellenzék első dolga lenne, hogy „gallyra vágja” a kerületet. Németh már-már Cosa Nostrát vizionál Csepelen, amely véleménye szerint akár megújult erővel ismét visszatérhet. Ha a csepeliek továbbra is biztonságban és jólétben akarnak élni, szavazzanak rá és pártjára, különben megjárják.

Németh kész akár választási csalás gyanúját is magára venni annak érdekében, hogy megtartsa a Fidesz hatalmát. Elég csak a tavaly áprilisi parlamenti választásokra gondolni, amiko a HVG információi szerint több száz, határon túli születésű, de csepeli lakcímmel rendelkező választó szavazott Budapest 17-es egyéni választókerületében. Olyan sokan érkeztek, hogy a helyi lakosok napokig alig fértek fel a csepeli HÉV-re és a végállomásról induló buszokra. Németh Szilárdnak ennyire fontos a kerülete, ezért annak elvesztése számára egy hatalmas vereséggel érne fel. Nem is csoda, hogy a ma már minden fideszes által kívülről fújt „Karácsony Gergelyék a pénzért és a hatalomért mindenre képesek” csatakiáltással zárta mondandóját. 

Reméljük, Rezsiszilárd akkor is ilyen heves lesz, ha esetleg elveszti a kerületét, hiszen a Fidesz ellenzékbe kerülésével ők lennének azok, akik csak közleményekben reagálhatnak a kerület ügyeire, de azokba csak mérsékelten vagy alig lenne beleszólásuk.

Az elmúlt két önkormányzati ciklusban Csepel adósságmentes, építkező, gyarapodó, gyermekközpontú városrésszé vált, ám az ellenzék újra „gallyra vágná” a kerületet – tartalmazza a Fidesz választókerületi elnökének közleménye, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez.

Németh Szilárd úgy fogalmazott: korábban „elvtársi korrupció, többmilliárdos adósság, a közvagyon lenyúlása, széthordása, szoci képviselő pedofil bűncselekményei, a párton belüli gyilkosságig elfajuló leszámolás” jellemezte a csepeli közéletet. A csepeliek ezt akarták megszüntetni, amikor 2010-ben a Fideszt bízták meg a kerület rendbetételével – tette hozzá.

Megfogalmazása szerint az a Karácsony Gergely mutatja be a csepeli ellenzéki polgármester-jelöltet, aki nemrég még úgy tudta, hogy Csepel Észak-Pest része. „Az emberek előtt teljesen ismeretlen jelöltet Gyurcsány hű embere, Bangóné Borbély Ildikó, a Kabáról Csepelre importált hivatásos patkányozó és az aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt jogerősen elítélt Szenteczky János találta ki.” Ők annak az MSZP-nek a helyi vezetői, amelyik 2010 előtt már „gallyra vágta” Csepelt – fűzte hozzá.

Németh Szilárd szerint az elmúlt két önkormányzati ciklusnak köszönhetően Csepel a főváros egyik leginkább élhető kerületévé vált, mert ott ma az történik, amit a csepeliek akarnak. Az ellenzék ezt a fejlődési folyamatot, ezt az összefogást akasztaná meg, mert őket nem az emberek, hanem a pártpolitikai és egyéni túlélési érdekeik vezérlik – fűzte hozzá. Karácsony Gergelyék a pénzért és a hatalomért mindenre képesek. „Ne hagyjuk, hogy elvegyék mindazt, amit az elmúlt években közös erővel elértünk!” – olvasható a közleményben.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.