December 16,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Újabb brutális magyar siker: a felnőtt lakosság 61 százaléka látott már új mentőgépkocsit

Gruevszki-cirkusz ide, vagy oda, Mészáros Lölö egyik zsebéből a másikba pakolt zsetonján innen, valamint a letarolt magyar médiapiacon túl ennél fantasztikusabb – minden szép, minden jó, mindenki nagyon meg van elégedve mindennel típusú – közlemény ma már nem nagyon lesz.

Pedig Polt Péter elsikálóművész úr is rajta van nagyon a szeren és közlési kényszere van neki. Az általa vezetett sóhivatal ma tartotta fontosnak tudatni mimagyarokkal, hogy az uniós átlag feletti számban zárja le az OLAF által felvetett ügyeket a magyar ügyészség. Nahát. Jó, pont a Tiborcz-Elios-ügyben nem találtatott semmi látnivaló (abban a sötétben nem is csodálkozom), ellenben siker koronázott például egy 1,1 millió forintos (!!!!) költségtérítési csalás ügyet, úgyhogy coki legyen. Siker siker hátán, csak a Fidesz!

Mielőtt oszlásnak indulnánk iderakom hát a mai kedvencemet:

A magyar lakosság körében nagy bizalomnak örvend az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), az emberek 82 százaléka bízik a szervezetben – derült ki a Nézőpont Intézet októberben készített reprezentatív közvélemény-kutatásából, amelynek eredményét pénteken ismertették Budapesten.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője az OMSZ Markó utcai székházában tartott sajtótájékoztatón elmondta, a felnőtt lakosság fele, mintegy 4 millió ember vette igénybe a mentők segítségét az elmúlt három évben, 92 százalékuk volt elégedett a mentősök szakértelmével, hozzáállásával, 83 százalékuk a kiérkezés gyorsaságával, és 61 százalékuk látott már új mentőgépkocsit.

A megkérdezettek szintén magas aránya, 82 százaléka elégedett volt a mentőautó tisztaságával, 78 százalékuk pedig annak felszereltségével.

A felmérés kitért a mentőszolgálatot népszerűsítő kampányok és az OMSZ online ismertségére is. Mráz Ágoston Sámuel ezzel kapcsolatban elmondta, sokan, 84 ezren követik az OMSZ Facebook-oldalát, 91 százalékuk elégedett az ott zajló kommunikációval. (MTI)

Azt nem tudom, hogy a 72 éves L. Mártonné nyugalmazott könyvtárost is megkérdezték-e, de ha igen, az tutifix, hogy ő csak rontott a statisztikán. Ugyanis a hölgy határozottan csalódott a mentőkben és panaszt is emelt ellenük, amiért újraélesztés közben (nem őt élesztették, hanem egy férfit a szomszédban) túl nagy zajt csaptak.

Mindegy is, nem ez a lényeg, hanem hogy akkor most belerondítok a sikerpropaganda párhuzamos valóságába néhány ide kapcsolódó nem álhírrel, ha már az olyan szinten hasít minden, hogy az is hírértékű, hogy a magyar emberek több mint fele (francot, majdnem kétharmada!!!!) látott már ÚJ mentőautót. Mondom, arra szórják a közpénzt, hogy az összes ilyen kormányközeli pénzmosoda agytröszt azt bizonygassa, hogy mindenki elégedett a kétharmaddal.

Mind idei hírek, nem jövök az elmúltnyócévvel, ahogy maguk szoktak:

– Pókhálós, mocskos garázsból indulnak bevetésre a budai mentők (2018 febuár);

– A mentőszolgálat szerint nem veszélyes  a mentést és a biztonságos közlekedést is veszélyeztető szétrohadt, fékhibás mentőautó (2018 április);

– Hetente tört fel a fekália a budapesti mentőállomás vécéjében, úgy oldották meg, hogy lezárták (2018 augusztus);

– Vidéki mentősökkel pótolják a budapesti munkaerőhiányt, aztán letagadják (2018 szeptember);

És végül:

Fotó: Facebook/Dr. Kunetz Zsombor

A mentősöket mikor kérdezik meg, hogy ők vajon hogy érzik magukat? Mióta Balog emberszerű nyilvánosan alázta meg őket azzal, hogy milyen keveset keresnek, nagyobb baj már abból sem lehetne, ha a Nézőpont valami hasznosat csinálna a kormány seggének lihegő nyaldosása mellett.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.