Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Trócsányi László, mint következő köztársasági elnök?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az a sajtófelvetés merült fel, hogy a Fidesz Trócsányi Lászlót akarja majd köztársasági elnökké választani, amivel az MSZP-nek problémája van. Pont emiatt gondolja úgy a párt, hogy a magyar nép közvetlenül válasszon köztársasági elnököt, amit véleményem szerint egyébként a többség támogatna is. Számtalan esetben derült már ki ugyanis, hogy a kormányok által megválasztott államfők nem alkalmasak a pozíciójuk betöltésére. Persze nem biztos, hogy a magyar emberek alkalmasabb köztársasági elnököt tudnának választani, de legalább az ő döntésük lenne.

A korrupt Fidesz helyett a nép válasszon köztársasági elnököt!

Európában Trócsányi László még uniós biztosnak is alkalmatlan volt, de sajtóhírek szerint a bukás előtt álló korrupt Fidesz az ő köztársasági elnökké választásával akarja lejáratni Magyarországot.

Az MSZP-Párbeszéd szövetség szerint 2022-ben a választások után felálló új Országgyűlésnek kell megteremtenie annak a lehetőségét, hogy a magyar nép közvetlen választással dönthessen az új köztársasági elnök személyéről! Csak ez adhat kellő legitimitást az új köztársasági elnöknek, hogy megtestesíthesse a nemzet egységét!

A Fidesz jelöltje csak a mutyizást és a korrupciót képviselheti, a becsületes magyar emberekhez nem lenne semmi köze. Ezért az MSZP-Párbeszéd szövetség álláspontja egyértelmű: a magyar nép közvetlenül válasszon új köztársasági elnököt!

MSZP
Kiadó: MSZP Országos Központ (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.