December 15,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Talán a gazdától kellene számon kérni, nem a liberálisoktól lejmolni

Jó reggelt! Utálnám a korán sötétedést (utálom is), de igazából szavam nem lehet, még egyszer sem kellett seggen csúszva közlekedni az ónos eső miatt. Ámde tegnap a plusz 12 fokban láttam hókotrót. Rendesen felszerelve rá a tolólapát, sótartály (vagy amit szórni szoktak), meg minden. Meg is bámultam jó alaposan, mert télen – mármint amikor hózik, ezért indokolt lenne – nem nagyon szoktam látni. Mifelénk vidéken jó, ha egy télen kétszer előfordul hókotrás. Az is olyankor, amikor már frankón letaposták az autók, tehát a tolólap jégpályát készít a mi nagyobb örömünkre. Többnyire mi kapunk kaszára-kapára és kiássuk magunkat – kritikus helyzetben egymást – a hóból.

Sikerült belehallgatnom Orbán Viktor keresztényüldözős szónoklatába. Hogy első keresztény királyunk látnok volt, lelki és politikai iránytűt adott neki (többesszámban beszélt, de ezt nem szoktam komolyan venni, mert soha nem hatalmaztam fel, hogy engem bármiben is képviseljen) és ő ma is ebből az ezeréves útmutatásból dolgozik. Hát, talán ez a rohadtul nagy baj. Közben eltelt ezer év. Normális helyeken alkalmazkodnak a változásokhoz, ezért fejlődik az ország. A lütyő meg beszorult Vereckénél, azóta is onnan nyüszít. Vannak amúgy ilyenek, akik ezer éve halott emberekkel vitatják meg a dolgaikat, csak azokat kezelni szokták.

Tegnapelőtt belepillantottam a Migránstévé elképesztően színes és vonalas műsorába. Ott mondta valaki – nem ismerem a személyzetet -, hogy a Jónak lenni jó fedőnevű akcióban máris összegyűlött 13 millió forint, de még lehet küldeni a pénzt. Ez a közpénzmédia kampánya, ebben az évben a koraszülöttek ellátásra gyűjtenek. Idén a Peter Cerny Alapítvány kapja az összegyűlt adományt (vagyis remélem nem úgy, mint a vörösiszap áldozatai, akiknek összedobtuk, de egy fillért nem láttak belőle) a géppark és az eszközállomány frissítésére. Ami meglepett, az az összeg – fogalmazzak szépen – visszafogottsága. Nem vagyok benne biztos, hogyha mondjuk mi itt a Szalonnán egy nagyon fontos cél érdekében gyűjtést szerveznénk (nem fogunk, mert nem ez a feladatunk), nagyon sokkal lemaradnánk. Csakhogy ez egy kis véleményportál, az pedig a kormány hivatalos médiája nem tudom hány tévécsatornával, rádióval, orrba-szájba reklámkampányokkal. Félre ne értse senki, a cél jó és borzasztóan fontos. De azt most toljuk félre, nem erről beszélek. Hanem arról, hogy ugye kik nézik, hallgatják, olvassák a kormánymédiát? A fideszesek (meg én néha, de nekem kötelező munkakörileg). Tehát a fideszesek azok, akik vagy ennyire smucigok, vagy érzéketlenek, vagy rohadtul csórók, vagy kurvakevesen vannak.

Erre ma mibe futottam bele a PestiSrácok nevű izén? Hahó, liberálisok! Lehet segíteni!

A kedves szélsőjobbos, kicsit náci, kicsit antiszemita, ezerféle tehetségtől gyötört ember képtelen volt eléggé visszavonulni, a PS természetesen segítő jobbot nyújtott neki, úgyhogy most itt költ és szerez. Akit érdeke, kicsoda ő, innen informálódhat. Na, ez a szanaszét ágasbogas képességű illető szólítja fel a liberálisokat (tehát az ellenséget, az idegenszívűeket, az ideiglenesen itt tartózkodó hazaárulókat), hogy adakozzanak már.

Csakhogy van itt egy erősen felülreprezentált libtard értelmiségi közeg, amelyiknek még akkor is volt pofája mészároslőrincezni, amikor az ismert vállalkozó 120 millió forintot adott egy beteg kisfiú gyógykezelésére.

… Ehhez képest az eddig mészároslőrincező ”egyszerűen senkik” úgy tűnik, arra sem képesek, hogy pontosan egy olyan ügyet támogassanak, amely ügy a parlamenti felszólalások és az általuk tüntetéseknek nevezett utcai performanszok során kiemelt súllyal esik latba szónokaik beszédeiben.

Ezt írta a kicsit náci, kicsit antiszemita, kicsit retardált művészúr. Nekem pedig az jutott eszembe, hogy talán ha elmenne ő a retkes, kacskaringós, kóchengeres picsába. Egyrészről azért, mert ha már a közpénzből pártpropagandát toló, kibaszottul drága, de legalább eszméletlenül szar médiabirodalomnak összesen sincs annyi nézője, hogy össze tudnának adni egy szabad szemmel is jól látható összeget – 13 millió forint nekem rengeteg pénz, de egy koraszülöttmentő alapítvány eszközparkjának pénzügyi szükségleteihez képest lepkefing -, miközben minden marketingeszköz a média rendelkezésére áll, akkor menjenek ők a francba. Meg másrészről is ez van. De akkor most mi van? Kurvára nincs annyi néző, amennyit hazudnak? Esetleg kurvára nincs annyi fideszes, amennyit hazudnak? Netán van annyi néző és van annyi fideszes, de ennyire szarrágók, hogy erre is sajnálják a pénzt? Mert azt értem én, hogy a megvásárolt külhoni szavazók és az ukrán bérszavazók nem adakoznak. Azt is értem, hogy akiket meg lehet venni két kiló krumplival, meg lehet fenyegetni azzal, hogy elveszik tőlük még a nyomorult közmunkát is, azoknak nem telik. De a többiek? Azokkal mi van?

Mennyire kell agyament hülyének lenni ahhoz, hogy ilyen esetben még nekiálljon mocskolódni és követelőzni is valaki? Basszus, miért nem Orbánon kéri számon a szélsőjobb? Egyetlen kurva stadion egy havi fenntartási költsége több, mint ez a 13 milló. Nem kellene ész nélkül tolni a milliárdokat az egyháznak, nem kellene külföldre talicskázni a pénzt, kevesebbet kellene lopni, mindjárt nem kellene koldulni ilyen fontos ügy érdekében, mert futná a költségvetésből.

Amúgy meg drága szélsőjobbos, illiberális, szabadkeresztény, morális fölényben tenyésző honfitársain kellene számonkérnie a dolgot a tehetségtől gyötört művészúrnak. Ha erre sem képesek összedobni egy kis pénzt, akkor szép csöndesen húzzák le magukat a latrinán. Szerintem.

Veszem a búcsúmat, mielőtt még jobban felidegesíteném magam. Hamarosan jön valaki és beszól. Jó ébredezést! Ehhez kivételesen két zenét is hoztam.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.