Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szijjártó Péter: minden idők legjelentősebb és legszélesebb körű megállapodása jött létre Szerbia és Magyarország között

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szerbiában adott át Szijjártó Péter egy a magyar kormány, tehát a magyar adófizetők által közel fél milliárd forinttal támogatott mezőgazdasági beruházást. A külügyminiszter elmondta, hogy még soha nem volt ilyen jó a kapcsolat a két ország között, ezért történelmi jelentőségűek ezek a beruházások. A kérdés csak az, hogy a magyarországi leányvállalattal rendelkező cég miért a kormány támogatásának segítségével nyitott üzemet Szerbiában? Miért éri ez meg a magyar adófizetőknek egy olyan időszakban, amikor a költségvetésben számtalan átcsoportosításra van szükség, mivel elfogyott a pénz?

A mezőgazdaság területén történő beruházások, mint amilyen a KITE Zrt. új, cseneji központja is, hozzájárulnak ahhoz, hogy az új világ senki által nem kívánt új kérdéseire és kihívásaira is segítsünk megtalálni a választ – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az Újvidék melletti Csenejen.

A tárcavezető nyitotta meg a KITE Zrt. szerbiai leányvállalata, a KITE Kft.  új logisztikai központját a vajdasági településen. Szijjártó Péter közölte, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar minden vitán felül stratégiai ágazatnak számít. Ez a beruházás pedig egyszerre erősíti Magyarország és Szerbia gazdaságát, és jelent újabb lendületet a magyar-szerb együttműködésnek. Hozzátette: Magyarország kormánya továbbra is készen áll arra, hogy a nagy magyar vállalatok számára a külföldi piaci részesedések növeléséhez támogatást biztosítson.

A miniszter rámutatott, hogy rendkívül vészterhes időkben élünk. Mint mondta, a dolgok megint úgy alakultak, hogy a Kelet és Nyugat közé szorult országoknak „történelmi jelentőségű kihívásokkal kell szembenézniük”. Hozzátette: azt senki nem tudja, mikor ér véget az ukrajnai háború, de az már most világossá vált, hogy „ez a háború új korszakot nyitott a világban mind politikai, mind pedig gazdasági értelemben”. Szijjártó Péter szerint olyan új világrend jött létre a szemünk láttára, amelyben korábbi dogmák, természetesnek hitt igazságok dőltek meg. Mára már nem vehető természetesnek, hogy van energia, és van élelmiszer – tette hozzá.

Az ukrajnai háború alapvető ellátási kihívások elé állította a világot. „Ebben az időszakban különösen felértékelődnek a stabil kapcsolatok, a kiegyensúlyozott együttműködés, a barátság és a stratégiai szövetség. Márpedig Magyarország és Szerbia kapcsolatait pontosan ezzel a négy kifejezéssel lehet a legjobban leírni” – húzta alá a külgazdasági és külügyminiszter. Emlékeztetett arra, hogy a múlt pénteken „minden idők legjelentősebb és legszélesebb körű megállapodása jött létre Szerbia és Magyarország között, amellyel garantáltuk Szerbia energiaellátását az előttünk álló téli időszakra, és megerősítettük Magyarország szerepét a regionális energiaellátás biztonságának garantálásában”. Szijjártó Péter büszkeségének adott hangot, hogy Magyarország a mezőgazdasági exporton és a gépgyártáson keresztül segítséget tud nyújtani más országoknak abban, hogy az élelmiszerellátásuk biztonságban legyen.

A miniszter kiemelte, óriási rekordokat döntött a magyar-szerb kétoldalú kereskedelmi áruforgalom a tavalyi évben, amikor 42 százalékos növekedést követően majdnem 4 milliárd eurónyi forgalmat jegyzett a két ország. Az idei mutatók várhatóan még jobbak lesznek – közölte Szijjártó Péter, mert 2022 első negyedévében a tavalyi év első három hónapjához képest két és félszeresére nőtt a  kereskedelmi forgalom. „Ebből a mezőgazdaság és az élelmiszeripar is nagymértékben kiveszi a részét, hiszen ebben a két ágazatban több mint 300 millió eurónyi kereskedelem jött létre a két ország között a tavalyi esztendőben” – húzta alá.

Hozzátette, hogy ennek a pozitív folyamatnak ad újabb lendületet a hétfőn átadott beruházás. „A beruházás egymilliárd forintnyi nagyságrendet képvisel, amihez a magyar kormány, a kifektetési stratégia keretében 478 millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosított” – mondta Szijjártó Péter. A magyarországi KITE Zrt. 2017-ben nyitotta meg szerbiai leányvállalatát KITE Kft. néven. A szerbiai cég legfontosabb feladata a legkorszerűbb mezőgazdasági technológiák bemutatása és képviselete a nyugat-balkáni országban. Ugyanezt a célt képviseli a cég most megnyitott cseneji, illetve a néhány napja megnyitott szávaszentdemeteri logisztikai központja is. A cég szerbiai terjeszkedését a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség befektetési programja tette lehetővé. (MTI)

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.