Szeptember 22,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szijjártó: a csúcsok arra vannak, hogy megdöntsük őket

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,597,119 forint, még hiányzik 1,402,881 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Körülbelül 52 milliárd forintos zöldmezős beruházással 1500 munkahelyet hoz létre Felsőzsolcán a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának számító GKN

– jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen. Lehetne azt is, hogy mindenféle kommentár nélkül tudomásul vesszük, hogy az állampárt töretlenül halad az Európa legnagyobb összeszerelőüzemének járó dicstelen elismerés irányába. Hogy nuku hozzáadott érték, toljuk a futószalag mellett a talicskát innen oda, és mindenféle olyan sikerstatisztikákkal dicsekszünk, amelyekkel elfedjük, hogy rohad minden.

Lehetne, de nekem nem tűnik úgy, hogy 52 milliárd forint olyan kevés pénz lenne azért, hogy nem most, hanem 2026-ra (ez azután van, miután a pedagógusok bére már 800 ezer forintra emelkedett, feltéve, hogy Brüsszel küldi a lóvét, de egyelőre nem küldi, mert a baloldal áskálódik rendületlenül Brüsszelben, a kormány érdekérvényesítő képessége pedig nulla ezek szerint) Felsőzsolcán 1500 munkahely létesüljön. Szerintem a munkahelyenként több mint 34, 5 millió forint akkor sem kevés, ha egyelőre nem tudjuk, hogy az 52 milliárdból mennyi az állami támogatás. Azt viszont az eddigi hasonló sikertörténetekből tudjuk, hogy az állami támogatás nagyjából valamivel kevesebb mint a fele szokott lenni a beruházás teljes összegének. De tegyük fel, hogy ennél sokkal kevesebb. Hány év alatt térül meg ez a sokadik bombaüzlet a magyar adófizetőknek, ha mondjuk csak 10 millió forintot fizetnek munkahelyenként a közel 35 millióból úgy, hogy  csak 2026-ra jön össze az 1500 munkahely? És kinek hozzák létre azokat a munkahelyeket, mikor már most is vendégmunkás importra szorul az ország azért, hogy Európa akkumulátor lerakata legyünk, amihez nemcsak a munkaerő hiányzik, de minden más is?

Azt mondja Szijjártó, hogy a csúcsok arra vannak, hogy megdöntsük őket. Hát igen. Pontosan látjuk, hogy milyen az, amikor az elvtársak a csúcson vannak. Döngetik a mellüket, és dobálják lefele a pozitív nullákat. Nem az oktatásba, nem az innovációba, nem a jövőbe tolják a pénzt, ami megmaradt, miután nagyjából elfogyott mindenkinek a pénze, hanem az autóalkatrészekbe. Aztán hogy 2026-ra egyáltalán marad itt még valami, ami működő országra emlékeztetne, az nekik teljesen mindegy is.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a brit tulajdonú GKN Automotive Hungary Kft. gyáravatásán kiemelte, hogy az autóipari alkatrészeket előállító vállalat a mintegy 52 milliárd forintos zöldmezős beruházás keretében megépülő üzemével a BMW-t, a Mercedes-Benzt, a Suzukit és a Volkswagent fogja kiszolgálni.

Tájékoztatása szerint ezen projekt nyomán már idén 200 új munkahely jöhet létre, a munka második fázisának átadásával, 2026 végéig pedig 1500. Az állam támogatást ad a beruházáshoz, melynek mértékét később fogják nyilvánosságra hozni, amint megtörtént az Európai Bizottság jóváhagyása – mondta.

Szijjártó hangsúlyozta, hogy a beruházásért erős nemzetközi verseny volt, amelyet Magyarország nyert meg, a gyárépítés nyomán pedig így tovább erősödik hazánk pozíciója a globális autóiparban.

Aláhúzta, hogy napjaink nehézségei ellenére az autóipar forradalmi átalakulása megállíthatatlanul tör előre, ez pedig óriási lehetőség Magyarország számára, azonban fontos feladatot is állít a kormány elé, mégpedig azt, hogy minél több meghatározó beruházást kell idevonzani. „Magyarország a győztesek közé akar tehát tartozni az új korszakban is, ugyanakkor azt is akarjuk, hogy a hozzánk települő beruházások is győztesnek érezzék magukat” – fogalmazott.

Rámutatott, hogy az autóipar már rég a hazai gazdaság gerincoszlopát jelent, a szektor termelési értéke tavaly először elérte a tízezer milliárd forintos „álomhatárt”, és a lendület a jelek szerint kitart, miután az idei első félévben 24 százalékos növekedéssel hétezer milliárd forintot regisztráltak, ami újabb nagy csúcsot vetít előre 2023 végére.

„Azt is tudjuk, hogy az autóiparnak rendkívül nehéz körülmények között kell elérnie ezt a fantasztikus eredményt, hiszen a környezetvédelmi szabályok és előírások egyre szigorúbbak” – mondta.

Kitért arra is. hogy a brit cégek több mint 50 ezer embernek adnak munkát Magyarországon, a kétoldalú kereskedelem volumene pedig tavaly megközelítette a hatmilliárd eurót.

A miniszter szerint az Európai Unió az eddigi legsúlyosabb gazdasági kihívásokkal néz szembe ma. „És mivel Magyarország mélyen integrálódott az európai gazdaságba, ezért természetes, hogy egy ilyen helyzet számunkra, magyarok számára is komoly kihívásokat rejteget” – jelentette ki. „Ennek ellenére a magyar gazdaság mégsem csak túlélte a hátunk mögött hagyott válságokat, hanem meg tudott erősödni és növekedési pályán is tudott maradni” – vélekedett. Erre példaként hozta fel, hogy a 2022-es válságos évben hazánkban megdőlt a beruházások, az export és a foglalkoztatottság rekordja. „Tavaly 6,5 milliárd eurónyi beruházás érkezett Magyarországra, 142 milliárd eurónyit exportáltunk, és soha annyi ember nem állt még munkában korábban, mint tavaly” – emlékeztetett. „A csúcsok arra vannak, hogy megdöntsük őket” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy év végére a 13 milliárd eurót is elérheti a beruházások értéke, ami duplája lesz a tavalyinak. „Exportunk az első félévben már 10 százalékos növekedést mutatott, és az eddig Magyarországra jött beruházások 11 ezer új munkahelyet teremtettek, ami 50 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest” – sorolta. (via MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!