November 20,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Senkinek. Soha

Halihó! Gergő kolléga ma tartja évi rendes szabadnapját, így be kell érnetek velem ma este. Azt hiszem, nincs kedvem harmatos rózsabimbajakról és szökdécselő nyuszikákról mesélni ma sem, tehát semmi jóra ne számítsatok.

Ha váratlanul valaki feltenné a kérdést szerkesztőségünk tagjainak, hogy ki a kedvenc fideszesünk, Novák Katalin garantáltan benne lenne az első tízben. Egyszerűen imádnivaló, ahogy fülig érő mosollyal, csodálkozó tekintettel bármit képes elszavalni, amit utasításba kap. Káprázatos. Tényleg.

Szülőnek lenni jó címmel másfél hónapos családbarát kampány indult – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Novák Katalin közlése szerint a kampány során fél- és egyperces filmekkel hívják fel a fiatalok figyelmét arra, hogy gyermeket nevelni jó, “egy életre szóló kaland”. Ezek a kisfilmek oldottan próbálnak választ adni a fiatalok családalapítással kapcsolatos dilemmáira – fogalmazott a politikus. (MTI)

Egyperces kisfilmek, hallod, sorstársam? Attól majd megjön a kedve a szaporodáshoz mindenkinek, garantálom. Nem ám normális fizetések kellenek, működő egészségügy és színvonalas oktatás! Francokat! A mi türkázsiai fajtánk tojik az ilyen rohadt liberális szemétre. Kampányfilm kell, az a tuti! Vajon ki és hány milliárdot keresett ezen a történeten? Hogy qvasokban volt nekünk, azt csukott szemmel megmondom.

A nap egyik legviccesebb (már akinek ilyen érdekes a humora) híre feltétlenül az, hogy a Direkt36, a Novaja Gazeta és a 444 közösen felgöngyölítettek egy gyönyörű történetet, amiből kiderül: Putyin fél udvartartása magyar letelepedési kötvényt vásárolt. Családostul. Ami azért annyira nem vicces és azt is kötve hiszem, hogy az Unió azóta is a hasát fogja a röhögéstől. Az ő (és a saját) megnyugtatásukra ide teszem, mit tudott erre reagálni Fidesz Viktor, aki Magyarország kormánya is egyben:

Orosz kémeket Gyurcsány engedett be – Reagálás Gréczy Zsolt (DK) nyilatkozatára

    Ez az egész csak ürügy. Azok beszélnek oroszokról, meg nemzetbiztonsági kockázatról, akik orosz kémeket engedtek be Magyarországra. Amikor Gyurcsány Ferenc volt kormányon, az orosz és magyar titkosszolgálat együttműködött. 
     Kiadó: Fidesz-frakció (MTI-OS)

Fiúkák, lassan nem fog működni ez a gagyi fartúrás, még ebben az országban sem. Az egybites rajongóknak persze mindegy, nekik ez is sok. De ők vannak kevesebben (még ha ez néha nem is látszik) és kétszámjegyű IQ-tól felfelé ez már elképesztően gáz, amit összehabogtok. Apropó! Rogán Tóni jól van? Bejön neki az asszony alakformáló rucija? Kapott már ő is rohadtbrutálisankurvadrága órát, nehogy kialakuljon valami szörnyű kisebbrendűségi komplexusa, ha a luxustyúkok összefutnak egy traccspartira.

A Sargentini-jelentés örömére még mindenki kinyomta magából a kötelezőt. Deutsch Tamás is, az Alapjogokért Központ is és mindenki, akinek a megélhetése, mégpedig az igen jó megélhetése Orbán Viktortól függ. Így a hívek már előre tudhatják, hogy megtámadták hazánkat, a migráncsokat akarják betelepíteni és Soros György érdekeit szolgálja a jelentés. A lakájmédia azt is feszegette, hogy Sargentini anyagilag Sorostól függ, politikailag is persze, meg egyébként is rohadjon meg mindenki, aki nem Orbán Viktor hátsó feléből szemléli a világot, mint például ők. A legviccesebb ebben a témakörben feltétlenül a CÖF közleménye, ide is rakom:

A kufárok ismét piacolnak!

   Baloldalinak beöltözött megélhetési magyar képviselők saját haszonszerzésüket fontosabbnak tartják Kölcsey örökbecsű mondásánál: “A haza minden előtt!”.
Az erkölcs által evidensnek tartott válasz a Sargentini jelentésre a határozott nem. A magyar adófizető választópolgárok túlnyomó többsége ezt a reakciót várja el minden EP képviselőnktől. Aki ezt megtagadja, szembemegy a nemzeti összetartás és összetartozás követelményével, és számíthat saját lelkiismeretének összeroppanásával is. 
A magyarok 2019-ben az EP választások során nem fogják tolerálni a kettős mércét és hazánk megalázását. Az áruló képviselők szindikátusi szerződése Soros Györggyel nem mást, mint Júdást juttatja eszünkbe.

CÖF-CÖKA vezetősége (MTI-OS)

Hát nem cukorborsók ezek? Szerintem is. Főleg a kufáros rész volt furmányos. Jut is eszembe! Az megvan, hogy a CÖF több mint 430 millió forintért csináltatott (állítólag) négy gagyi kisfilmet? Ez az a pénz, vagy annak döntő része, amit az MVM-től (tehát közpénzből, mivel az MVM 100 százalékban állami cég) kaptak támogatásként? Az Átlátszó kiperelte az adatokat, itt meg lehet csodálni a négy filmecskét is. Minden pénzt megértek, tényleg. Menjünk aludni.

Mai cikkeink:

Újabb nagy Fidesz-győzelmek

A hagyma meg a bugyli elfér egy olcsóbb ridikülben is

Shana Tova mindenkinek

Tanárhiány: szülők a propaganda ellen 

Már miért dögölne meg Ady?

Egy kicsit talán még várni kell arra, hogy svéd menekültek tömegesen árasszák el Európa utolsó keresztény végvárát

Mint forró csontok a máglyán…

A nap kommentje Iréntől:

Hiányoztatok, már azt hittem, titeket is megvett a táskás ember meg a kopasz füllhallgatós nörszök, de most kicsit megnyugodtam, Mondjuk a szomszéd annyira nem, mert hangosan nyerítettem, olvasván leveled, és majdnem kihívta a mentőket, de tisztáztuk a helyzetet. Csók-puszi❤️

Kivételesen reagálok a kommentre: Az soha, soha nem fog előfordulni. Ha nincs más megoldás, megszűnik a Szalonna, de az életben nem fogjuk eladni magunkat. Senkinek. Soha.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.