Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Senki sem felelős?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Úgy tűnik, senki sem érzi magát bűnösnek annak a vértesszőlősi helikopteres mentésnek a kapcsán, ahol egy siklóernyős a mentés következtében életét veszítette. Vélhetően sokan ismerik a történetet, ahol is egy balesetett szenvedett siklóernyős egy fa tetején landolt, majd kimentéséhez egy katonai helikoptert riasztottak, amely az áldozat fölé repülve olyan légörvényeket keltett, amelyek miatt a férfi lezuhant a fa tetejéről és később belehalt sérüléseibe. Elég egyértelmű, hogy a mentésben részt vevők hibát követtek el, ami a férfi halálával végződött. Nem az én feladatom ezt megítélni, hiszen fogalmam sincs arról, hogy ki hozta a végső döntéseket, az viszont számomra elég érdekes, hogy valahogy senki sem érzi magát bűnösnek azért, mert egy ember teljesen ok nélkül az életét vesztette.

Nem ismerte be bűnösségét a vértesszőlősi katonai mentés gyanúsítottja a siklóernyős-baleset ügyében a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa előtt tartott előkészítő ülésen csütörtökön.

A törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében a történteket felidézve azt írta: a vádlott 2020 júliusában parancsnokként helikopteres kutató-mentő szolgálatot látott el, amikor egységüket Vértesszőlős közelébe riasztották egy a fák közé zuhant siklóernyős légi mentésére. Miután a parancsnok a csörlőzéses mentést veszélyesnek vélte, a mentés koordinátorának javaslatára alpinkötél leengedésével próbálkozott. Azonban a nélkül kezdte meg a helyszín megközelítését a helikopterrel, hogy a mentési körülményekről, így különösen a forgószárny keltette légáram mértékéről tájékozódott volna – emelték ki.

A manőver közben a rotorlapátok olyan mértékű turbulens légáramlatot keltettek, hogy a faágak letörtek, a fán lévő siklóernyő belobbant, a siklóernyős pedig a földre esett és életveszélyesen megsérült, és egy hónappal később a kórházban meghalt. A lehulló faágak miatt megsérült egy mentésben részt vevő mentőtiszt is. Az ügyészség a gép parancsnokát légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésével vádolta meg. Miután az előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte be bűnösségét, a vád és a védelem képviselői bizonyítási indítványainak előterjesztése után a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. Az eljárás november 15-én a vádlott kihallgatásával folytatódik – írta a törvényszék.(MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.