Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Semjén Zsolt ismét valóságot hajlított

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Fidesz ma tisztújító kongresszust tart, ezért jobbnál jobb közlemények érkeznek az MTI jóvoltából. A sorban az első Semjén beszéde, aki a már megszokottak szerint egy tucat marhaságról számolt be. Kezdésként azt állította, hogy Magyarország és az Európai Unió történelmének legsikeresebb politikai konstrukciója a Fidesz-KDNP szövetség. Még jó, hogy Semjén nem ragadtatta el magát túlzottan, hisz nevezhette volna akár a világtörténelem legsikeresebb koalíciójának is, de mint tudjuk, a kormánypártok képesek a mértéktartásra és szerénységre.

Semjén szerint a KDNP-vel megvédték a hazánkat, a keresztény civilizációnkat, ezzel az életformánkat és a népünket. De az is kiderült a miniszterelnök-helyettes mondandójából, hogy a mostani kabinet Európa legkeresztényibb kormánya. Ehhez tényleg nagyon nehéz bármit is hozzátenni. Semjén borzasztóan büszke arra, hogy sikeresen megvédték Magyarországot és a magyar embereket. Már csak egyetlen kérdésem lenne, kitől, vagy mitől?

Magyarország és az Európai Unió történelme legsikeresebb politikai konstrukciójának nevezte a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szövetségét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a nagyobbik kormánypárt tisztújító kongresszusán vasárnap Budapesten.

Semjén Zsolt, aki a 75 éves KDNP és az összes szövetséges nevében köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozta: szövetségük értékszövetség, a keresztény civilizáció védelmének, a nemzeti elkötelezettség megvalósításának és a polgári értékek képviseletének értékközössége, emberi minőség, bajtársi hűség. Úgy fogalmazott: megvédtük a hazánkat, a keresztény civilizációnkat, ezzel az életformánkat és a népünket. Soha ennyi egyházi iskola, ennyi templom nem épült, újult meg, mint most. Mi templomokat építünk, nem bezárunk, egyből sem lesz se pláza, sem mecset – mondta, hozzátéve: „a mi szenvedélyünk Magyarország”.

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese azt mondta: a mostani kabinet Európa „legkeresztényibb kormánya”. Semjén Zsolt kitért arra: 2006 óta abszolút többségük van, minden parlamenti, önkormányzati, EU-s választást elsöprő fölénnyel nyertek meg. És így lesz két hét múlva is – jelentette ki.

Az ellenfeleikről szólva azt mondta: ideológiailag szöges ellentétei egymásnak, „posztnácik, neomarxisták, és anarcholiberálisok katyvasza”. Nincs új a nap alatt – jegyezte meg, hozzátéve: az emberi minőség tekintetében elég egyetlen kérdést feltenni: a kormánypártokat utálják jobban, vagy egymást.

Közölte: megtették, amit 2010 után ígértek, a nemzet közjogi egyesítését, 1,1 millió határon túli magyar kapta meg a teljes jogú állampolgárságot, 2014-ben és 2018-ban is az ő szavazataikkal lett meg a kétharmados többség. Köszönet érte – mondta.

Felidézte a KDNP megalakítását, az „alapítóatyák”, Barankovics István és Varga László alakját, és azt mondta: a KDNP az egyetlen történelmi párt a politikai palettán, hacsak az MSZP nem tartja magát annak. 75 éve alapították a KDNP-t Szálasival szemben és a náci megszállás ellen, aztán folytatták a harcot Rákosival szemben a szovjet megszállás ellen.

Semjén Zsolt úgy fogalmazott: azoknak volt erkölcsi alapjuk „ellene mondani” a vörös diktatúrának, akiknek volt bátorságuk ellene mondani barna diktatúrának. Keresztényként tudták, hogy mind a „faji szocializmus”, mind az osztályszocializmus „embertelen, istentelen és neopogány” – tette hozzá. (MTI)

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.