Szeptember 20,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Rettegjetek csak, mi meg majd lopunk tovább

Hellobello, emberek! Az Úr megpihenésének napján jelentkezem, ami – kereszténység ide vagy oda, höhh – azzal jár, hogy földhözragadt választásokat is tartanak. Még tartanak, úgy értem. Nem hiszem, hogy van ma fontosabb esemény annál, ami Hódmezővásárhelyen történni fog.

Zárójel: a kormány jól tartott kifizetőhelyein futószalagon kutatják a közvéleményt, és azt sulykolják néhány naponta ötvenszer, hogy gyakorlatilag felesleges itt bárki másra szavazni (csakaFidesz!), hiszen immár kőbe lehet vésni, hogy senkinek semmi esélye. A legújabb véres számok szerint például állítólag másfélszer többen szimpatizálnak a kormánypártokkal (a teljes felnőtt népesség körében 40 százalék), mint az ellenzékkel együtt. Ez itt például a Mráz-féle Nézőpont Intézet legfrissebb, a Magyar Idők számára készült kutatásának tanulsága, amelynek részleteit szombaton közölték az MTI-vel. Nehogy elfelejtsem: ez az a neves tudományos műhely, amelynek egyik munkatársa a minap azt találta mondani – a Tiborcz nevű pereputtyra éppen rápörkölődő bűnszövetkezetben elkövetett csalás részleteinek megállíthatatlan szivárgása közben -, hogy Orbán Viktor azért szakított Simicska Lajossal ama bizonyos G-napont, mert rájött, hogy a legokosabb Lajos korrupt. Jól van akkor. És ötös is volt a lottón. Na, még ez is.

Szóval Hódmezővásárhely. Senki nem mondhatja, hogy Lázár János nem állt bele szügyig Hegedűs kolléga kampányába, mert de. Nem is csoda, hiszen itt az ő bőrére megy a játék. Szerintem sokkal inkább, mint a fideszes jelöltére. Szerintem ennek az ocsmány kampánynak nem az a legnagyobb tanulsága, hogy a teljhatalom birtokosai az utóbbi hetekben milyen látványosan ígérgettek és nyomták a pénzt a településre (5,2 milliárd forintból újulhat meg a hódmezővásárhelyi laktanya 2020-ig; Balog és Lázár átadta a 3,243 milliárd forintból megújult hódmezővásárhelyi és makói kórházat, stb.), talán nem is az egyház nyílt kampánya Márki-Zay Péter ellen, de még csak nem is az állampárt ócska lejáratási kísérletei. Ebben az egész méltatlan, undorító kontextusban az ocsmánynál is ocsmányabb az, ahogyan egy bevallottan ex-fideszes, jobboldali, konzervatív értékeket valló emberbe álltak bele. Az, hogy egy ilyen embert mocskoltak be Soros-bérencezéssel, a mindenkori ellenzéknek szánt ragacsos, bűzös hazugságokkal és címkékkel. Igen, a legnagyobb tanulság az, hogy a legyőzés, megtaposás, rágalmazás nagymesterei egy kiábrándult fideszes embert hurcoltak meg. Ez pedig újra megmagyarázza, miért nem egy pártról beszélünk, hanem egy szekta jelleget hordozó maffiaszervezetről. Amelyet nem lehet bírálni, kritizálni, nem lehet kiábrándulni belőle, mert annak eltaposás a vége. Úgyhogy egyetértek Márki-Zay Péter jobboldali-keresztény-konzervatív értékeket valló jelölttel:

ha csak 49 százalékot szereznénk, az is győzelem, mert a Fidesz a 49 százaléktól is fél.

Bár sokak szerint elképzelhetetlen a Fidesz ellenjelöltjének győzelme, az egészen biztos, hogy ennek a választásnak a kimenetele hatással lesz arra, ami április 8-án várható.

Az megvolt, hogy a nagy fennforgásban és kampányolásban egy pécsi fideszes aktivista elhagyta a pártközpontban kiadott érvelési kiskátéját? Vicces pedig. Vagy inkább nagyon szomorúságos. Szóval a szerencsétlen ember elhagyta a fecnijét, amire fel voltak írva az „érvek”, hogy „miért kell április 8-án a Fideszre szavazni”. Aszongyák a habonyista fekete kampány kútfejei:

Egy napon évtizedek múlhatnak; Ha Brüsszel vagy az ellenzék beengedné a bevándorlókat, akkor a gazdasági növekedést a migránsokra kellene fordítani. Ha Magyarország bevándorlóország lesz, akkor nem lesznek új munkahelyek, nem lesznek béremelések, nem lesz nyugdíjemelés, de nagyobb családtámogatások sem.

Ez még a folytatjuknál is gyengébb eresztés. Ennyi maradt a fegyvertárban, tényleg csak ennyi maradt. Ha nem ránk szavaztok, nem lesz nyugdíjemelés, baszki. Rettegjetek, féljetek, fossatok, mi meg majd lopunk tovább.

És azt hallottuk már, hogy Lázár János – akinek ma nagy napja lesz – feljelenti a HírTV-t meg az Indexet? Jó. Miért? A HírTV pénteki Célpont című adásában a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választással kapcsolatban elhangzott és az Index által is híresztelt, a minisztert érintő rágalmak miatt.

A HírTv Célpont című műsorának pénteki adásában, és ezt követően az Indexen is hazug és aljas rágalmak hangzottak el, illetve jelentek meg, amelyek szerint a Csongrád megyei Fidesz és Lázár János személyesen alkut kötött volna büntetőeljárás hatálya alatt álló romákkal a cigány szavazatok megszerzéséért

– ez áll a Miniszterelnökség Sajtóirodájának közleményében. A Fidesz és Lázár János aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt azonnal feljelentést tesz. Haladéktalanul személyiségi jogi pert is indítanak a teljességgel megalapozatlan, valótlan és súlyosan sértő tényállításokkal szemben, és kérni fogják a bíróságtól, hogy a rágalmak valótlanságának megállapítása mellett kötelezzék a hazugságokat közlő sajtószerveket megfelelő elégtételadásra és nyilvános bocsánatkérésre, tiltsák el őket hazugságaik terjesztésétől, valamint milliós nagyságrendű sérelemdíj iránti igényüknek is érvényt fogunk szerezni. Helyes. Vegyük tudomásul: megalapozatlanul, valótlanul, sértő módon hazudozni, rágalmazni csak a Fidesznek és revolvermédiájának van joga. Ja, és a milliók is kellenek az elvtársaknak, természetesen. Nem kell ehhez nagy ész, de azért elmondom: ha megnyerik a választást, sem Index, sem HírTV nem lesz.

Egyébiránt a világszínvonalú magyar egészségügy állapotát tükröző sátoraljaújhelyi helyzetnek a legalja nem az, hogy a személyi feltételek hiánya (nincs orvos, basszátok meg) miatt szünetel a betegellátás a csecsemő és gyermekosztályán, valamint az ambuláns gyermekszakrendelésen. Különben is azóta kiderült, hogy a kórház szerint néhány napon belül, várhatóan jövő héten újra lesz ellátás. Hanem az, hogy az utolsó orvos felmondását a patológiai és kórszövettani osztályt vezető főorvos úgy kommentálta a kórház közösségi oldalán:

Migráncshiszti!

Tudniillik a gyerekosztályon több külföldi származású orvos is dolgozott, a megbízott osztályvezető dr. Abdul Gafor Faris volt. Vagyis a patológus nagy magyar doktor szerint migráncs volt, a felmondása pedig hisztinek minősül. Pedig mekkora hősiesség lett volna maradni. Beszarás. Lassan világossá válik, hogy többek miért rohad ez az egész rendszer. Mert az ilyen szittya főorvosok nem azért pofáznak, hogy milyen állapotok uralkodnak az egészségügyben, hanem migránsozással vannak elfoglalva. Szégyen, rohadt nagy szégyen.

A végére tartogattam azt a hírt, ami Orbán dicsőséges brüsszeli szereplése után nyilvánosságra került, miszerint Emmanuel Macron francia államfő egy sajtótájékozatón kiröhögte Magyarországot. Ugyanis Magyarország az egyetlen uniós tagállam, amelynek konzultációból élő nemzeti kormánya nem fog részt venni a francia elnök európai konzultációjában. Macron még a választási kampányában megígérte, hogy szorosabbra fűzi a kapcsolatot az európai nép és az európai politika között, ezért konzultációt indít, ahol mindenki elmondhatná a véleményét Európa jövőjéről. Nos, szerintem Macron nem Magyarországot röhögte ki, legfeljebb a magyar kormányt, bár röhögésre semmi ok. Ide teszem Szijjártó röffentését, amiből világossá válik, mennyire szar a helyzetünk. A párhuzamos, elszigetelődő, korrupt univerzum ezt üzente: ha van kormány Európában, amely büszke lehet arra, hogy kikéri az emberek véleményét, akkor az a magyar kormány. A francia államfő által felvázolt konzultációról nem lehet tudni semmi konkrétat, hogy milyen formában valósul meg, milyen kérdésekkel és hogyan.

Az nagyon helyes, ha Emmanuel Macron kikéri a francia emberek véleményét, tegye meg, a magyar emberek véleményét mi eddig is kikértük, és ezután is ki fogjuk kérni.

Erre már nem tudok, mit mondani, úgyhogy felfüggesztem a jóreggelt posztot, gyertek később is, csapjunk bele!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.