November 22,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Polt Péter szerint külön kiemelendő a magyar ügyészség és az OLAF együttműködése

Változatlanul stabil, jó eredményeket mutat és kellően gyors az ügyészségi munka. Ezt nem a Hírcsárda közölte, hanem maga Polt Péter, a saját maga által vezetett szervezetről. A törvényességet messziről kerülő szervezet az elmúlt évek során több alkalommal is bizonyította, hogy a nyomozások megindítása fideszes bűnelkövetőkkel szemben nem igazán megy nekik. Tiborcz, Farkas, de még Rogán sem került soha a legfőbb ügyészség látókörébe, annak ellenére sem, hogy bizonyítékok vannak a törvénytelenségeikre. Ehhez képest Polt nem hajlandó nyomozást indítani, mivel ő valamiért képtelen még csak gyanút is találni arra, hogy esetlgesen bűncselekményt követhettek el.

Polt ügyészsége 100 oldalon keresztül dícsérte saját munkáját. Ebből most nem idéznék, hiszen egy hazug sikerjelentésnek sok hírértéke nincs. Idézném viszont az MTI által lehozott közlemény legerősebb állítását:

Külön kiemelendő a magyar ügyészség és az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) együttműködése

Ehhez nem tudom mit lehet még hozzátenni, élvezzék a közlemény további részeit.

A lényegesen megváltozott jogi szabályozás ellenére változatlanul stabil, jó eredményeket mutat és kellően gyors az ügyészségi munka – írta Polt Péter legfőbb ügyész a szervezet tavalyi tevékenységéről szóló beszámolójában, amelyet hétfőn nyújtott be az Országgyűlésnek.

A Legfőbb Ügyészség (LÜ) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Polt Péter kiemelte: az ügyészség törvényesen végzi feladatait, hatékonyan érvényesíti az új büntetőeljárási törvény által bevezetett jogintézményeket.

Hozzátették, a 2018. július 1-jén életbe lépett törvény jelentős hatással volt az ügyészség tevékenységére. Az új törvény főbb célkitűzései és koncepcionális újításai között szerepel a büntetőeljárások időszerű – ugyanakkor az eljárási garanciák magasabb szintje mellett érvényesülő – befejezése, a pergazdaságosság érvényesítése, a “hagyományos” vádemelésről az elterelő, illetve a sértetti reparációt eredményező intézmények alkalmazása, valamint a vádemelést követő eljárás racionalizálása.

Kitértek arra, a törvény nagy jelentőséget tulajdonít az önkéntes beismerésen alapuló gyanúsítotti, vádlotti együttműködésnek. Az ügyészek 2018 második felében 37 ügyben emeltek vádat nyomozás során létrejött egyezség alapján, továbbá 880 esetben tettek indítványt a vádiratban az alkalmazandó joghátrány mértékére, arra az esetre, ha a terhelt az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróságok 2018-ban több mint 1700 beismerő terhelttel szemben hoztak elmarasztaló ítéletet már az előkészítő ülésen – ismertették.

A regisztrált bűncselekmények és az elkövetők számának alakulásában 2013 óta tapasztalható csökkenő tendencia tavaly is folytatódott. Míg 2017-ben 226 452, 2018-ban 199 830 regisztrált bűncselekmény történt, és 92 896-ról 87 733-ra esett vissza az elkövetők száma – áll a közleményben.

A beszámoló kitér arra, hogy tavaly is viszonylag kevés szándékos emberölés történt: 84. Mérséklődött a lopások, csalások, és nőtt az embercsempészettel, a kábítószerrel összefüggő bűncselekmények száma. A költségvetési csalás a legmeghatározóbb gazdasági bűncselekmény, jellemző elkövetési módja változatlanul a fiktív számlázás. Tavaly emelkedett a pénzmosások és a korrupciós bűncselekmények száma is az előző évhez képest. Tavaly a vádemelések 64,3 százalékában eljárást gyorsító intézkedésekkel sikerült gyorsan és hatékonyan lezárni az ügyeket. Ez az arány még az előző években elért jelentős eredményeket is meghaladja – írták.

Hozzátették: az ügyészség váderedményessége 2013 óta folyamatosan emelkedik, tavaly az utóbbi tíz év legmagasabb értékét, 98,1 százalékot érte el. A terheltek 83,1 százaléka esetében a bíróság az ügyészi indítvánnyal minden tekintetben megegyezően állapította meg a büntetőjogi felelősséget. A magyar ügyészség kiemelt figyelmet fordít az Európai Unió intézményeivel való bűnügyi együttműködésre. “Külön kiemelendő a magyar ügyészség és az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) együttműködése” – áll a LÜ közleményében.

Közölték, az OLAF magyar ügyészséghez eljuttatott igazságügyi ajánlásainak a száma évről évre csökken: 2016-ban 10, 2017-ben 6, 2018-ban 4 volt. A tavalyi 4 ajánlás kapcsán az ügyészség egy nyomozást rendelt el, három esetben pedig az ajánlást már folyamatban lévő nyomozásban értékelték a magyar hatóságok. A magyar ügyészség az uniós átlagot (36 százalék) lényegesen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek 45 százalékában emel vádat – írták.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.