Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Orbán „nagyon komplex, összetett és bonyolult” stratégiája: mi győzünk, ők veszítenek és Gyurcsány

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Sajnálatos, hogy a farmeringes, napszemüveges felcsúti keresztapa nem ért rá ma reggel becsörtetni a közrádióba, hogy beavassa a híveit nagyívű észosztásának kvintesszenciájába, amit Kötcsén előadott a holdudvarának. Ezért a kedves hívek kénytelen voltak beérni a nemzetvezető nemrég politikai igazgatóvá kinevezett legújabb szócsövével és mindenesével, aki megismételte mindazt, amit tegnap egyébként már volt szíves megosztani a sajtó helyszínen okvetetlenkedő képviselőivel, miközben ura és parancsolója bátran elmenekült a kamerák elől.

Kivételesen nem rakom ide az indokolatlanul hosszú okfejtést a világrend nélküli világról és egyéb fantázianeveken futó elhasznált panelekről (brüsszeli bürokraták, NGO-hálózatok, bevándorláspárti liberális csoportosulások, migránsok, gender, stb.), csak egy részletet idéznék Orbán Balázsból:

Egyértelműen látható, hogy a legtöbb országnak az uniós tagság előny, de az eurózóna „recseg-ropog”, és erre nincs adekvát válasz Brüsszelből. Orbán Viktor miniszterelnök ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, „még akkor is, hogy ha az EU szétesik, mi ott leszünk az utolsók között, tartjuk az utolsó gerendát, és azon fogunk dolgozni, hogy a szétesést megállítsuk és visszafordítsuk”.

A jövő évi országgyűlési választásokra kitérve azt mondta, hogy Orbán Viktor „nagyon komplex, összetett és bonyolult” stratégiát vázolt fel, amelynek összefoglalása: „mi győzünk, ők veszítenek. Ez a haditerv”.

A választás leegyszerűsödött, mert a 2010 előtti Magyarországhoz való visszatérés és az elmúlt 10-11 évben sikert hozó politika között lehet 2022-ben választani. 

Gyurcsány Ferenc DK-elnök vezetésével a baloldal „egyértelműen a 2002 és 2010 közötti kudarcos kormányzást szeretné visszahozni, ugyanazok a szakpolitikai megoldások, ugyanazok az emberek, ugyanazok a javaslatok várhatók”.

„A mi ajánlatunk az, hogy ne menjünk oda vissza, ahol akkor álltunk, ami egy gyenge és lecsúszó Magyarországot eredményezett”, hanem erősítsük meg a szövetséget a magyar politika és a magyar emberek között, és akkor az ország a következő évtizedben is a sikeres országok közé fog tartozni. (via MTI)

Hát ez tényleg komplex, összetett és bonyolult. Körülbelül annyira, mint a faék. Ráadásul ez sem saját, Ronald Reagan kútfejét dícséri. Belegondolni is fájdalom, vajon mennyi ideig töprenghetett a szent ember, ameddig ezt a földi halandók számára felfoghatatlan komplexitású, árokásó haditervet összehozta, ami különben azért ennyire bonyolult, mert a választás meg leegyszerűsödött. Ja, és közben képzeletben már félkézzel tartotta az utolsó brüsszeli gerendát, nehogy az EU ránk omoljon.

Ha jól értem, ennek a nagyon komplex, összetett és bonyolult stratégiának a lényege ugyanaz, ami 2010 óta minden választáson: csakaFideszésOrbán, különben mindmeghalunk. Csak a Fidesz és Orbán, mert különben jön Gyurcsány és mindmeghalunk. Hát ez tényleg ütős választási program és stratégia 12 évnyi kétharmados zsarnokoskodás után. Ezt az eredeti gondolatmenetet a szintén pengeéles vaslogikájáról elhíresült Deutsch kolléga is megirigyelte bizonyára, aki szerint a Fidesz azért fogja egy paraszthajszállal megnyerni a választást, mert a baloldalnak semmi esélye. Jól van akkor. Ezek után nem olyan nagy baj, hogy Orbán Balázs legalább külön nem kap fizetést azért, hogy a miniszterelnök mellett politikai igazgatói funkciót is betölt az államtitkári mellett. Enyhe vigasz, hogy legalább ingyen csinál hülyét magából.

Akit komolyabban érdekel, hogy mi hangzott el Kötcsén a miniszterelnök szájából, az az ATV jól éresült beszámolójából megtudhatja, és azt is, hogy a helyzet ennél sokkal rosszabb: a küldetéstudattal megvert vezérürü a „magyar hivatás” (!!!) folytatására készül. Azt eddig is tudtuk, hogy veszíteni nem tud, de most már azt is tudjuk, hogy ezek szerint bárki más lesz a miniszterelnök, aki nem ő, az konkrétan nem is magyar. Szép remények, szép kilátások. Azt valóban kár lett volna kinézni belőle, hogy 12 évvel Gyurcsány után ne gyurcsányozva, ne a légkalapáccsal, szívlapáttal és gyalogsági ásóval hadonászva hívja háborúba az ország egyik felét a másik ellen. Nagyon komplex, nagyon magyar.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.