December 8,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nemzetellenesek

Halász János sajtótájékoztatót tartott, ki tudja miért. De ha már ott volt, az MTI is beszámolt a jeles eseményről, ahol Halász sokadszorra is elismételte, hogy a Momentum az új SZDSZ. Ez szerinte ott mutatkozik meg leginkább, hogy külföldi befolyással, nemzetellenes módon politizál. Hogy mégis mi a nemzetellenes abban, amit a Momentum csinál? A határontúli területeken nem a magyar pártokat támogatja, Brüsszelben nem a magyar – Fidesz – érdekeket tartja szem előtt, valamint a NATO-nak és az Amerikai Kongresszusnak is leveleket írogat. Skandallum!

És persze azt is meg kell említeni, hogy Soros pénze van mögöttük, valamint vezetésük tele van a Soros-hálózatban kinevelt emberekkel. Nem tudom Halászt felvilágosították-e már, de ha nem, akkor most elmondanám neki, hogy a saját főnöke is Soros embere. Na de lássuk még, mi nemzetelleneset művelt korunk SZDSZ pártja:

Halász János budapesti sajtótájékoztatóján közölte: rövid idő alatt megmutatta igaz arcát a Momentum, és “nagyon ismerős ez az arc”. “Ez az új SZDSZ, durva külföldi befolyással és nyíltan nemzetellenes politikával” – fogalmazott.

Kijelentette: “szégyen és gyalázat”, amit a Momentum a magyar nemzet ellen művel, hiszen Erdélyben nem a magyar, hanem a román pártoknak, Felvidéken pedig szintén nem a magyar, hanem a szlovák pártoknak kampányolt.

A Momentum Brüsszelben is a magyar érdekeket támadja, az Európai Parlamentben a “legvadabb bevándorláspárti szélsőliberálisok” közé tartozik – közölte Halász János. “Még a NATO-nak és az Amerikai Kongresszusnak is leveleket írogatnak Magyarország ellen. Az sem titok, hogy Soros pénze van mögöttük, és a vezetésük is tele van a Soros-hálózatban kinevelt emberekkel” – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva Halász János közölte: a Fidesz támogatja a köztársasági elnök illetményének emelésére vonatkozó javaslatot, mert az államfő a legfőbb közjogi méltóság, ezért helyes, ha más közjogi méltóság – az Országgyűlés elnökének – illetményéhez kapcsolják a fizetését. Az államfő fizetése tíz éve nem emelkedett – tette hozzá a szóvivő, aki szerint azért is helyes lépés az emelés, mert több olyan országgyűlési képviselő is van, akinek magasabb a fizetése, mint a köztársasági elnöké.

A szóvivőt arról is kérdezték, hogy sajtóhírek szerint Mészáros Lőrinchez köthető cégek nyerték el az atlétikai sportcentrummal kapcsolatos területrendezési munkákat, holott még nem is biztos, hogy megépül a létesítmény. Halász János közölte: Budapest jelentkezett egy esemény megrendezésére, így vannak folyamatok, amelyek már elindultak. Hozzátette: éppen azért sürgetik Karácsonyt Gergely főpolgármestert és az új városvezetést, hogy minél előbb mondjon véleményt, lesz-e atlétikai világbajnokság és kell-e a stadion.

Halász János kérdésre válaszolva nem értett egyet azzal az értékeléssel, hogy az önkormányzatokról szóló törvényjavaslattal a kormány az ellenzéki vezetésű településeket akarja büntetni. Kijelentette: a javaslatot már az önkormányzati választás előtt kidolgozták. Példaként hozta az építési hatósági ügyeket, amelyekkel kapcsolatban először 2015-ben léptek, most pedig a tapasztalatok alapján várható változtatás. A javaslat közösségi közlekedésre vonatkozó részéről szólva jelezte: a kormány egyáltalán nem kíván változtatni a forrásmegosztás jelenlegi szabályain, de ha az önkormányzatok ezt kezdeményezik, akkor erről lehet gondolkodni.

Az önkormányzati törvény ma is az egyik legfontosabb ügyként rögzíti a közösségi közlekedés működtetését, most mindössze annyi változik, hogy ezt a feladatot az első helyen említik majd, ahogyan azt Karácsony Gergely is megtette a kampányában – mondta Halász János. – MTI

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.