Január 25,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem jön ki a matek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,164,701 forint, még hiányzik 1,835,299 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mindössze két kérdésem van. Az első: esetleg az is kaphat – akár kicsit kevésbé színvonalas – ellátást, aki nem koronavírus miatt szorulna rá? Már csak azért kérdem, mert ebben az évszázadban már nem szokás belehalni a vakbélgyulladásba, mint ahogy belehalt a napokban egy 21 éves nő.

A második kérdésem: hogy van ez a matek? Tehát stabilan beállt az új fertőzöttek száma 3-5 ezer közé, most azért lett sokkal több, mert sokkal több teszt készült. Ugye, ezt mondta Gulyás miniszter? Ezt. Akkor ezzel el is ismerte ő, hogy azért stabilan annyi, amennyi a fertőzöttek száma, mert nem tesztelnek többet. Hiszen, ha több tesztet végeznek, megugrik a fertőzöttek száma is.

Ezek után én kérek elnézést.

 A magyar egészségügy továbbra is képes ellátni a megnövekedett feladatát, bőven vannak még szabad ágykapacitások, így minden rászoruló színvonalas ellátást kaphat. A jövő hétig nem változnak a jelenlegi korlátozások – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online Kormányinfón a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatban.

 Gulyás Gergely közölte azt is: az elmúlt héten mérséklődött az új esetszám, konstansan 3000 és 5000 között volt, a csütörtöki kiugró adat pedig a hivatásrendek tömeges tesztelésének tudható be. Utóbbiak eredményeit a kormány a jövő héten értékeli ki, addig csak a jelenlegi intézkedéseket tartja fenn.
    A miniszter megerősítette: a magyar kormány több mint 12 millió adag koronavírus-vakcinát kötött le az amerikai és európai fejlesztésűek közül, és tárgyal orosz, izraeli és kínai fejlesztőkkel is. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!