Orbán nem akar esetleg tanulni a kollégájától? Eddig igen nagy volt az összetartás, talán most sem ártana. Mondjuk simán meg is lehetne tenni, úgyis Orbán nevezné ki a vizsgálóbizottság minden egyes tagját, tehát legfeljebb Gyurcsány és Putyin barátságát tárnák fel. De azt kemény, megfeszített munkával. (link kommentben)
Aláírja a lengyel elnök azt a törvényt, amelynek értelmében állami vizsgálóbizottságot hoznak létre az orosz befolyás és nyomás feltárására a belbiztonság és az energetika terén – a döntést maga Andrzej Duda jelentette be hétfőn. Közölte egyúttal, hogy utólagos normakontrollt kér az alkotmánybíróságtól.
A törvényt pénteken szavazta meg a lengyel parlament. Duda azzal indokolta meg jóváhagyását, hogy a lengyel közvéleménynek átlátható módon kell értesülnie arról, az orosz befolyáshoz miként viszonyultak a Lengyelországban a fontos posztokat betöltő emberek.
“Nem titok, hogy Oroszország és vezetése több éve különféle módokon próbálta befolyásolni más országok politikáját” úgy, hogy fölénybe jusson a számára előnyös megoldások, ezen belül gazdasági megoldások révén – magyarázta Duda. (MTI)
Ha tetszett a cikk, de olvasnál még többet, ha a politikán kívüli világ is érdekel, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor szeretettel várunk a Szalonnázón. Naponta megjelenő magazinunkban megtalálod szerzőink egyéb írásait is, de olvashatsz zenéről, tudományról és még számtalan témáról a folyamatosan bővülő Szalonnázón.
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.