NEHAZUGGY

Most jött el a ti időtök

Nem maradunk csendben; Kell valamit tenni, basszus; Semmit rólunk nélkülünk; Mi vagyunk a jövő; Nincs hova hátrálnunk; Felébredtünk; A víz az úr; Van remény

– skandálták többek között tegnap az Alkotmány utcában azok a diákok, akik egy igazságosabb, demokratikusabb, diákközpontú és modern, a tanulókat nem túlterhelő oktatási rendszert követeltek maguknak. Nem tudom, hányan voltak és nem is érdekel. Aki látta ezt a tüntetést, vagy aki jelen volt ezen a tüntetésen, aki nem a hatalom seggében tenyészve várja a központi utasítást, a sorvezetőt arra, hogy mit hogyan kell félremagyarázni, bemocskolni, lejáratni, gyerekeket eltaposni azért, mert kiállnak magukért, az biztosan érezte, hogy nem mindennapi esemény volt ez.

Miközben a takonygerincű média fröcsögve fikázza a Független Diákparlament által szervezett, kipukkadt lufiként emlegetett demonstrációt, és kényszeresen megpróbálja Sorossal, a bukott ellenzékkel és egy újabb megfeneklett kormányváltási kísérlettel azonosítani/összemosni a diákok öntudatra ébredését, és azt, hogy képesek voltak önszerveződni és konkrétan megfogalmazott problémák felvetésével kiállni nem valami ellen, hanem valamiért, én csak elszánt, mosolygós, tiszta tekintetű, értelmes gyerekeket láttam. Bátor gyerekeket, akik példát mutattak abból, hogy tisztábban látják saját helyzetüket, mint rengeteg megvezetett, belefásult felnőtt a saját reménytelen helyzetét.

Miközben a milliárdokkal kitömött, sötét korokat idéző, ökölbe szorult agyú, a hatalom iránti feltétlen lojalitás jegyében a CÖF-CÖKA nevű izé az úgynevezett Szellemi honvédelemért díjak átadása közben ellenségnek kiáltotta ki az ellenzéket, és sorosozva, ultraliberálisozva éltette Orbánt, az Alkotmány utcában a jövőért demonstráltak. Nem tudom, hányan voltak és nem is érdekel. Amit elmondtak, az tiszta és világos: ha január 31-ig nem kapnak jogszabályi garanciát a követeléseik maradéktalan teljesítésére, tovább folytatják a tüntetéssorozatot. Amit követelnek, az nem csak tiszta és világos, hanem minden tekintetben jogos és legitim elvárás: a heti óraszámok csökkentésétől a 2011-es felsőoktatási keretszámok visszaállításáig, a zombik helyett kritikus polgárok nevelésének evidenciájától az iskolai szólásszabadság feltételeinek biztosításáig és a korlátozás nélküli szabad tankönyvválasztás visszaállításáig.

Nem bonyolult dolgok ezek, és a diákok nem a levegőbe beszéltek. Noha Balog Zoltánt szívesen látták volna a pódiumon, Balog Zoltán jó szokása szerint sunyít, lapít és kussol, a propagandagépezet pedig tiszta tekintetű, jószándékú, értelmes gyerekeket próbál meg bemocskolni és ellenük fordítani a szektát. Márpedig ha egy országban a felnövekvő generáció érdekeinél, megfelelő minőségű oktatásánál fontosabb Soros megállítása, az állandó árokásás, a mondvacsinált okokra hivatkozó kamuháborúzás, szájtépés, a dühöngő kormányzati összeesküvés-elméletek kétpofára zabálása, és a kritikátlan hajbókolás a hatalom szaros gumicsizmája előtt, akkor az az ország nem csak megérett a pusztulásra, de meg is érdemli, hogy zsarnokai eltapossák.

A történet egyszerű – ahogyan Békés Gáspár diákolimpikon is megfogalmazta: ameddig az oktatásban nincs demokrácia, a társadalomban sem lesz demokrácia. Márpedig a demokrácia nem csupán az önálló érvényesülésnek, de a társadalom fejlődésének elengedhetetlen feltétele is. Akkor is, ha ez sokak számára lassan szitokszóvá válik, mert hatalmasék szerint kussolni jog és kötelesség, az illiberális elnyomás pedig minden világok legjobbikát szabadítja ránk.

Hát nem, basszátok meg, és ezek a gyerekek pontosan tudják, mekkora a tét, és hogy kurvára nem lehet már hátrálni. Ahol nincs esélyegyenlőség, szólásszabadság, ahol a központosított, az egyházi oktatás kedvéért kizsigerelt állami oktatási rendszernek az minden célja, hogy szorongó, döntésképtelen, de könnyen idomuló/idomítható, parancsok szolgai teljesítésére kondicionált egyedeket neveljen kíművelt emberfők helyett, ott már tegnap sem volt hova hátrálni.

Mert – zárójel – milyen ország az, ahol sok helyen például napi rutinnak számít, hogy tisztességesen megfizetett alkalmazottak helyett éhbért kereső közmunkások pucolják a diót milliárdosok cégeinek? Milyen ország az, ahol a közmunkával zsarolni lehet, ahol a helyi kiskirálynak számító polgármester törvénytelenül basztathatja az ötszámjegyű, nevetséges fizetésért hülyének nézett szerencsétleneket? Milyen ország az, ahol az önkormányzatok a milliárdosokkal összejátszva nyerészkednek az önérdekérvényesítésre képtelen, kiszolgáltatott emberek hátán? Milyen ország az, ahol az állam cinkos saját polgárainak nyomorba taszításában?

Ilyen. Úgyhogy például ezért is itt az ideje, hogy a diákok példáját követve a társadalom is öntudatára ébredjen és a fotelfröcsögés helyett kiálljon a gyerekek mellett. Mert hogy rajtuk nem fog múlni, az tegnap teljesen nyilvánvalóvá vált. És bár kétségem nincs afelől, hogy a visszataszító seggnyalók hada mindent meg fog tenni azért, hogy a közelgő választásra való tekintettel ezt a kezdeményezést csírájában elfojtsa, hogy mindenféle bűzös ideológiai hazugsággal mellékvágányra terelje az ügyet, megálljt kell parancsolni ennek az ámokfutásnak.

A magam részéről csak annyit mondhatok, hogy köszönjük, gyerekek! Szép volt. Mi veletek vagyunk, nem a hatalmasokkal. Mi tudjuk, hogy most jött el a ti időtök.

Mindenkinek szép napot, mindenki saját lehetőségeihez mérten tegye a dolgát, és akkor tényleg van remény.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább