Június 21,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mennyi is az annyi?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,249,571 forint, még hiányzik 1,750,429 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A kormány arról döntött, hogy 23 milliárd forint támogatást nyújt 32 településnek és elmondásuk szerint a döntést nem pártpolitikai szempontok, hanem rászorultsági, az arányosság és a máltányosság elvei határozták meg. Hogy ennek mennyi köze lehet a valósághoz, azt nem tudom, mindenesetre valahogy kétlem. De a hírben nem is ez az érdekes, hanem az, hogy ezzel közel egyidőben kijött egy másik hír is, miszerint több mint 21 milliárd forint kormányzati támogatásból vízi élményparkot építenek a Modern városok program részeként Győrben, a fejlesztést 2023 tavaszán fejezik be. Biztosan óriási szükség van most vízi élményparkra nem mondom, de talán lett volna máshol is helye annak a pár milliárd forintnak. Egyébként ez a bejelentés arra is tökéletes, hogy perspektívába tudjuk helyezni azt, hogy mennyi is az a 23 milliárd forint, amit 32 különböző településen osztanak ki. Nyilván örülni kellene most, de nekem ez most kissé nehezemre esik.

A kormány mintegy 23 milliárd forint támogatást nyújt 32, huszonötezernél több lakosú településnek, a döntés során a kabinet a méltányosság és arányosság elveit érvényesítette – közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.

A kormány szerdai ülésén arról döntött, hogy 27, az átlagosnál rosszabb pénzügyi helyzetben lévő település számára működési támogatást, 5 nem megyei jogú városnak pedig fejlesztési célú forrásokat biztosít. A kormányzati támogatások összértéke mintegy 23 milliárd forint – olvasható a közleményben, amelyben azt írták: a döntést nem pártpolitikai szempontok, hanem a rászorultság, az arányosság és a méltányosság elvei határozták meg.

A Miniszterelnökség közölte: kormánypárti és ellenzéki települések egyaránt részesülnek a kormányzati pluszjuttatásokból. A többi település esetében a kormány a gazdaság újraindítását célzó helyi beruházásokat fog támogatni. A főváros és a budapesti kerületek vonatkozásában a kormány szerdai ülésén arról is határozott, hogy ezen önkormányzatok számára egyelőre nem biztosít pluszjuttatásokat.

Hozzátették, Budapest gazdasági teljesítménye az országos átlag kétszerese, fejlettsége az uniós átlag 151 százaléka. A főváros emellett jelentős pénzügyi tartalékokkal is rendelkezik: pénzeszköz- és állampapír-állománya meghaladja a 120 milliárd forintot – áll a közleményben. Azt írták, Budapesten mind költségvetési, mind uniós forrásokból jelenleg több ezer milliárd forint értékben zajlanak közlekedési, energetikai, egészségügyi, oktatási, városrendezési és egyéb infrastrukturális fejlesztések. Emellett a kormány a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) 20 százalékát, mintegy 500 milliárd forintot tervez budapesti, további több száz milliárd forintot pedig az agglomerációt célzó fejlesztésekre fordítani.

A kormány által a szerdai döntéssel támogatott települések listája a kormányzati portálon található – tudatta a Miniszterelnökség. A közleményben emlékeztettek arra, a kormány a múlt év végén adócsökkentést hajtott végre, 1 százalékban korlátozta a kisvállalkozók helyi iparűzési adójának felső határát, ezzel mintegy 150 milliárd forintot hagyott a koronavírus okozta válság miatt nehéz helyzetben lévő kisvállalkozásoknál. Kiemelték, az adóterhek csökkentése a munkahelyek megvédését segíti. A kormány ekkor arról is döntött, hogy a 25 ezernél kevesebb lakosú települések számára a kieső iparűzésiadó-bevételeket teljes egészében megtéríti. Ez körülbelül 50 milliárd forintnak megfelelő összeg.

A kormány 2021 tavaszán Balla György miniszteri biztos és Fürjes Balázs államtitkár vezetésével minden 25 ezernél több lakosú település önkormányzatával egyeztetett, ennek során a felek áttekintették a települések pénzügyi helyzetét, különösen azok költségvetését, a kieső adók mértékét, az adóerő-képességet, valamint a rendelkezésre álló pénzeszköz- és állampapír-állományt – olvasható a közleményben. (MTI)

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!