Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Még így is szorulhatna annyi beléjük, hogy ne megint az országgal takarózzanak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Azt talán még Varga Juditnak sem sikerült überelnie a fideszes homofóbiatörvény kapcsán (is) előadott részben cinikus, részben mártírkodó, részben magas lóról lesajnáló ömlengésével, amit Szijjártó ezzel párhuzamosan előadott Luxembourgban, az uniós tagországok általános ügyekért felelős minisztereinek találkozóján. Egyrészt a tiszteletére összetapsolt fideszes médiának, másrészt külföldi újságíróknak. A szeme sem rebbent, amikor arról beszélt, hogy GLOBÁLIS FAKE NEWS-kampány zajlik, amellyel megpróbálják félrevezetni a széles közvéleményt a gyermekek védelméről szóló (!) magyar törvény tartalma kapcsán.

A nemzeti hisztizéssel és uniós felmosással megbízott miniszter nem bonyolította túl. Szerinte akik kritikát fogalmaznak meg a törvénnyel kapcsolatban, azok ezen globális fake news-kampány alapján formálnak véleményt, nem olvasták el a törvényt, fogalmuk sincs, miről beszélnek. Pedig, holott, hát hiszen a törvény semmilyen társadalmi csoportot nem különböztet meg hátrányosan, a törvény egyetlen dologról szól: megvédeni a magyar gyerekeket. Megvédeni egyrészt a pedofiloktól, másrészt pedig biztosítani, hogy a gyermek szexuális orientációval kapcsolatos nevelése kizárólag a szülők joga és felelőssége legyen.

Két napja már feltettük itt a kérdést, hogy ha a szexuális felvilágosítás mostantól a szülők kizárólagos joga és felelőssége, akkor mi a francért ugatnak bele államilag például a gyerekek erkölcsi és hitbéli ügyekben történő nevelésébe, de erre nem sikerült még senkinek válaszolnia a globális forgalommal szemben 200 kilométer per órás sebességgel száguldó, kanyarban előző fideszes államvezetés sértődőtten óbégató beszélő fejei közül. És ez valószínűleg így is marad. Ameddig semmilyen következménye nincs annak, hogy mindenre az a válaszuk, hogy fake news, hogy a fekete nem fekete, hanem fehér, mert csak, hogy a liberális mainstream fenekedik, hogy mindenki hülye és funkcionális analfabéta, hogy boszorkányüldözik, zsarolják, fenyegetik, támadják a normalitás utolsó maradványait védelmező orbánizmust, addig ez lesz a műsor. És nem az, hogy dicstelen kétharmados uralkodásuk tele van olyan ügyekkel, amelyek ékesen bizonyítják, hogy magasról tesznek ők a gyerekekre. Is.

Szijjártó Péter luxembourgi toporzékolásának ezzel szorosan összefüggő másik része azzal a párttévés alákérdezéssel volt kapcsolatos – miután tegnap arról hőbörgött, hogy káros és veszélyes a sport és a politika összekeverése -, hogy miként értékeli az UEFA döntését, amelynek értelmében nem kap szivárványszínű kivilágítást a müncheni stadion a szerdai német-magyar meccs idejére. A válasz:

Hála istennek az európai futballvezetők körében megmaradt a józan ész. Nem asszisztáltak a politikai provokációhoz. Asziszem, hogy helyes, sőt ki kell jelentenem, hogy helyes döntést hoztak az UEFA vezetői. Helyes döntést hoztak, amikor úgy döntöttek, hogy nem asszisztálnak a Magyarországgal szembeni politikai provokációhoz. 

Jahogy. Az nem volt politikai provokáció,  a sport és a politika összekeverése, hogy a miniszterelnök a kertje végébe közpénzstadiont épített. Az nem politikai provokáció, hogy nagyjából egytől egyig fideszes pártkatonák irányítják a magyar sportszövetségeket IS. Az nem politikai provokáció, hogy a magyar válogatott franciák elleni győzelme után a fideszes beszélő fejeknek és mindenféle influenszereknek az volt az első dolguk, hogy az ellenzék mocskolásává és gyalázásáva silányítsák a politikától állítólag független sportteljesítményt. De a 21. században a szivárvány színei súlyos politikai provokációnak számítanak. A 21. században az a félanalfabéta, globális fake news-t terjesztő, liberális mainstreamhez tartozó politikai provokátor, aki állást foglal amellett, hogy politikai haszonlesésből homofób toprongynak lenni nemhogy nem európai, de nem is emberhez méltó viselkedés.

Sokaknak meggyőződése és valószínűleg igazuk is van abban, hogy ez a velejéig korrupt, hatalommániás kormánynak kinéző banda pontosan azért ment el a falig a pedofília és a homoszexualitás összemosásában, mert erre a reakcióra számítottak, az ő érdekeiket pontosan az szolgálja, hogy ekkora felháborodás övezi a tulokságukat. Patikamérlegen számolták ki, ami önmagában is felbecsülhetetlen súlyosságú merénylet a nemzet ellen; ha csak szavazatok reményében művelik ezt, még annál is súlyosabb, mintha meggyőződésből gyűlölködnének és nyomorítanák meg emberek életet. De még így is szorulhatna annyi beléjük, hogy ne megint az országgal takarózzanak. Rohadtul nem Magyarországnak akartak üzenni azok, akik a szivárványszínű kivilágításért lobbiztak, hanem az Európából teljes terjedelmében kilógó Orbán-kormánynak. Az idétlenül vigyorgó Szijjártó Péterestül. Ez az ország soha nem lesz annyira gyűlölködő, mint amennyire a vezetőinek ez érdekében állna. Szerencsére. Viszont már az is világraszóló gyalázat, hogy megint velük foglalkozik az európai közvélemény.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.