Április 2,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Még diliháznak sem rendes

Jó reggelt! Már itt is van a péntek, vége a dolgos hétnek. Nekem tegnap óta Hofi Géza beszél a fejemben. Mint egy felakadt lemez: Ez egy rendes diliház. Pedig nem az. Még diliháznak sem rendes. Ijesztő. Börtön, börtönbiznisz. A Fidesz 2016-ban megszavazta a törvényt, mely lehetővé tette a most kifogásolt kártérítési pereket. A Fidesz szavazta meg a törvényt, senki más. Majd Orbán Viktor bejelentette, hogy márpedig nem fognak fizetni. Tegnap pedig a Fidesz két kinövése a parlamentben azt hörögte, fel kell mondani az Európai Emberi Jogi Egyezményt. Azon töprengek, hogy ezt már negyedik éve készíti elő a Fidesz? Eleve azért nyújtották be és fogadták el a törvényt? Vagy akkor még nem ez volt a cél? Most kapaszkodtak bele a témába, hogy legyen mivel indokolni az egyezmény felmondását? Messze vagyunk még az Unióból való kilépéstől vagy közelebb, mint hisszük? Tudom, csak főpróba volt, a Fidesz nem ért egyet a saját nyúlványainak elképzelésével.

Sikerült belenézni a PestiSrácok tüntijébe? Én ott pottyantam bele a nézésbe – hamar kiderült, hogy éppen a végébe -, amikor Huth Gergely egy papírpapagájjal hadonászva azt skandálta, hogy (komcsik vagy bolsik, nem értettem pontosan) haza. Gondolom, a tömegnek csatlakoznia kellett volna a skandához, de nem tette. Igaz, a tök sötétben a fene tudja, mekkora nagy szurkolótábor bujkált, nem láttam. Huthot láttam hadonászni a madárral és követelte a Google kivonulását, bevonulását, nem igazán értettem, micsodáját, de azt nagyon. A rettenetes tüntetés apropóját tudom persze, a YouTube törölte a PestiSrácok évek óta építgetett csatornáját. Állításuk szerint indokolatlanul, őket üldözi a liberális világuralmi elit vagy kicsoda, ezért majd most jól elzavarják a Googlet Magyarországról. Mert ők valami pedofil hálózatot akartak lebuktatni, arról szólt a cikk és annak illusztrálása céljából raktak be egy részletet valami videóból, a videót elküldték a rendőrségnek. A 444.hu rákérdezett a rendőrségen. Kiderült, hogy valóban küldött be videót a PS, csakhogy azt az ügyet két évvel ezelőtt már felgöngyölítették. Ez persze lehet simán félreértés és még csak kétségbe sem vonom a PS jó szándékát, de azt nem ártana tudniuk, hogy ilyen tartalmakat nem szabad feltölteni. Ha mégis megteszik, ez az eredménye. Akkor is, ha jobboldaliak és akkor is, ha baloldaliak. Az már rettenetesen átlátszó, de legalább szánalmas is, hogy Huth Gergely – gondolom a bűntársai is, de őket én nem láttam – a baloldal és a liberálisok elleni gusztustalan uszításra igyekszik felhasználni a saját fogalmatlan tulokságukat. Ezen az sem segített sokat, hogy Varga Miklós eldalolta a himnuszt a tünti végén. Sőt, még az sem, hogy Schiffer András is ott feszített a színpadon, mint szintén elnyomott.

Ameddig én Huthot és a papírmadarat csodáltam, a Fidesz tovább radikalizálódott. Ezt tojták a Facebook oldalukra:

Jó, uszítanak, nyüszítenek, hörögnek. Na de legalább ragozni megtanulhatnának, mert ez már nagyon gáz így. De érdemes volt azért felmásznom fideszék közösségi oldalára, mert ezt is ott leltem:

Ez a plakát vagy micsoda, teljesen tökéletes. Magam is erősen egyetértek vele. Át sem kell írni, amikor bukik a bagázs, így, ahogy van, az oligarchák, strómanok, NER-lovagok és kormánytagok orra alá lehet nyomni. Sőt, Orbán celláját plafontól a padlásig ki lehet vele plakátolni.

Az MSZP meg éppen értetlenül áll. És csalódott és fáj neki, mert ketten kiléptek a pártból és átlépnek a DK-ba. Nem tűnik úgy, mintha egy pillanatig is elgondolkodtak volna az okokon. Csalódottak – Harangozót hallgattam az este -, mert cserben lett hagyva a közösség.

Demeter Szilárd interjút adott az Origónak. Tényleg, nem viccelek. Arról mesélt, hogy ő nem bunkó, hanem őszinte és ha őt nem utálnák a szélsőségesek, akkor milyen nagyon rosszul érezné magát. De így boldog, mert szidják, tehát ő egy faszagyerek. Sőt, mit találta, amikor a tükörbe pislantott:

Hadd éljem az életemet úgy, ahogyan szeretném, és ne kelljen bocsánatot kérnem azért, mert fehér, heteroszexuális keresztény magyar vagyok.

Tisztára, mint Kövér László. Talán csak nem élettársak? Amúgy tényleg nem gáz az elvtársaknak ezeket a szar paneldumákat, amiket a központból küldenek nekik, ismételgetni? Mert nekem biztosan ciki lenne, ha még a gondolataim és a szavaim sem az enyémek. Igaz, én nem vagyok sem megélhetési, sem hithű náci.

Kellemes ébredezést. Hamarosan majd jól beszólunk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.