December 16,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Már majdnem mindegy, mikor ér véget a felcsúti császár kilencedik éve tartó sikerszériája

Jó reggelt! Úgy döntöttem, hogy mivel szombat van (igaz, hogy ez egyeseknek ugyanolyan közönséges hétfő, mint nekem, sajnálom, együttérzek), ne kezdjük ökölbeszorulással a napot, hanem. Itt van az alább majd látható felvétel, amely a közpénzszivattyúként funkcionáló közfélretájékoztatási és valósgáhajlítási üzemegységben készült tegnap reggel, ahova – saját állítása szerint – 3 és fél évnyi szünet után most először hívták be Puzsér Róbert publicistát, megmondóembert és újabban főpolgármester-jelöltet.

Bárki bármit gondol erről a figuráról (akivel kapcsolatban általában éles vita szokott kibontakozni szerkesztőségen belül is, én rendszerint meg szoktam védeni Puzsért, aki erre egyáltalán nincs rászorulva), az alábbi 7 percért részemről mindenképpen jár a pacsi. Akkor is, ha a NER által működtetett dicstelen, szégyenteljes, köpedelem színvonaláról és nem létező szakmaiságáról elhíresült közmédiát ilyen előre megfontolt és félreérthetetlen szándékkal korábban már a Kétfarkúék kotkodácsoló embere, valamint Mirkóczki Ádám még mindig jobbikos képviselő is szembesítette azzal, hogy valójában kik ők. Vagyis a módszer nem új, viszont szerintem annál menőbb.

Az egy másik kérdés – és ebben a Puzsér-fóbiásoknak, avagy a szimplán objektív szemlélőknek is simán igaza lehet -, hogy a főpolgármester-jelöltség szempontjából ez a produkció aligha hozott bármit is (abba most ne menjünk bele, hogy a kizárólag közmédia előtt butuló polgár érti-e egyáltalán a boldog karácsony-t és különben is ki ez az ember, hogy őt be kellene hívogatni a Migráns1-be csak úgy). Ettől függetlenül, bármennyire sovány vigasz is ez, a fapofával hazudó, tapasztalt mikrofonállvánnyal és az ő munkahelyével szemben ez az egyedüli lehetséges hozzáállás. Igaz, a fanatikus rajongóknak tökmindegy, az egyéb salakmédiákok pedig megírják, hogy a hisztérikus Puzsér szénné égette magát a nemzet televíziójában, a közsszolgálatiság fellegvárában, képtelen volt egyetlen kérdésre is válaszolni, úgyhogy csak a Tarlós.

No, akkor innentől kezdve lehet ökölbeszorulni, szerencsére a NER vastagon gondoskodik arról, hogy legyen mitől. Az Alkotmánybíróság hossza vita és tépelődés után kimondta: Orbánék jogellenesen vették el a rokkantnyugdíjakat, amikor 2012-ben olyan faszán alakították át az ellátórendszert és a rokkantság szintjét meghatározó felülvizsgálati rendszert, hogy olyan emberekről állapították meg a csodával határos gyógyulást, akik pont ugyanolyan szarul voltak mint azelőtt, majd erre hivatkozva brutálisan megvonták a rokkantsági ellátásukat. Úgy küzdöttek a válsággal az elvtársak, ahogy az Matolcsy Rómeó unortodox kézikönyvében meg van írva: einstandolták a magánnyugdíjakat (3000 milliárd), bevezették a kismillió válságadót, de mivel ez mind nem volt elég, azt gondolták, ha papíron javítják a nyomorultak állapotát, és elveszik az ellátásukat, majd jól visszamennek a munkaerőpiacra. Unortodoxnak elég unortodox, az tény, csak éppen ellentétes az Európai Jogok Európai Egyezményével. Remélem, világos, hogy amikor pár évvel később a mindenható felcsúti isten az emberi jogokat handabandáknak nevezte, akkor azzal nem pusztán azt közölte, hogy a migránsokat nem veszi emberszámba, hanem pont ugyanúgy tojik a számára haszontalan magyaremberek fejére is. A siker bekövetkezett: ezek az emberek nem lettek egészségesebbek, de legalább ugyanolyan sérültek, betegek maradtak, miközben a 10%-uk teljesen kikerült a rendszerből. 2011 és 2016 között 180 ezer fővel csökkent a bármilyen egészségkárosodási ellátásban részesülők száma. Ők már nem nyomják a NER gyönge vállait. És bár ahhoz nem igazán férhet kétség, hogy a régi rendszerben sok volt a csalás, és olyanokat is eltartott, akik arra egyáltalán nem voltak szorultak, itt nem a csalások lehetőségét iktatták ki, hanem rengeteg egyébként is kiszolgáltatott emberen ment át a spórlási-geciségi vergődésük úthengere.  Vannak soha el nem évülő bűnök, amit ezekkel a szerencsétlen emberekkel műveltek, azt nyugodtan oda lehet írni ezekhez.

Mindeközben unortodox keresztényék éppen lefejezik egy másik esküdt ellenségüket, a természetvédelmet. A bürokráciacsökkentés jegyében mintegy 340 SZAKEMBERT eresztenek szélnek az Agrárminisztériumtól, és valamiért a legnagyobb vérfürdőt a természetvédelmi területen rendezték. Az Index forrásai szerint a kormány által kommunikált 10 százalék körüli leépítés helyett a munkaerő 44 százalékát rúgták ki. Szinte kivétel nélkül 14-18 éve ott dolgozó, egyedülálló szakmai és közigazgatási tudással és kapcsolati rendszerrel rendelkező, elhivatott munkatársat tettek lapátra a közigazgatás modernizációjára hivatkozva. Családanyákat, gyereküket egyedül nevelőket, gyeses álláson lévőket válogatás nélkül rúgtak ki (családok éve, basszátok meg!). Sem szakember nem kell, sem a természetvédelem nem fontos, kell viszont a Városliget fejlesztéséért és a Magyar Állami Operaház beruházásaiért felelős miniszteri biztos. Gratulálok Habony haverjának, Baán Lászlónak (és további nyolc hasonszőrűnek) a kinevezéshez! Fő a bürokráciaccsökkentés. Ja, nem. Vagy nem úgy.

Míg egyesek jönnek, mások mennek. Ha már kézzelfogható eredményeket felmutatni sem az egészségügy, sem az oktatás területén mai napig nem tudott, Kásler legalább azt elmondhatja magáról,  hogy vízfejű minisztériumából két helyettes államtitkár távozik. Miután október elején Nagy Anikó egészségügyi államtitkár maga mondott fel, újabb személycserék jönnek az egészségügyi államtitkárságon. Helyes. A főnök is megmondta, hogy a legnagyobb erényük a politikai stabilitás. Kásler meg azt értett belőle, ami az alufóliasisakján keresztül beszűrődött. Fontos különben a káderek rotációja, mert a végén még berozsdásodnak.

Miközben Orbán szellemileg nem túl pallérozott tányérnyalói – most éppen Bakondi volt a soros – következmények nélkül fröccsentik szanaszét a habonyista álhíreket arról, hogy az ENSZ, az EU és Soros György közös bankkártyás projektje hogyan ássa ki a földből az európai keresztény gyökereket, Kovács Desikerült Zoltán kormányszóvívő újabb és újabb olvasói levelekben védelmezi Orbán migrációs politikáját és égeti szénné az országot. Most éppen a brit The Economist kapta meg a magáét a CEU-diplomás papagájtól, amiért közzétettek egy videót Hogyan bontsuk le a demokráciát? címmel. Hát úgy kérem tisztelettel, hogy a karizmatikus vezető azt ígéri, hogy megmenti az embereket, majd találnak az akcióhoz egy ellenséget. A videó erről megjegyzi, hogy a migránsok jó alanyok ehhez, mert nem tudnak szavazni, majd Orbán Viktor magyar miniszterelnökre hivatkozva azt állítják, azzal nyomul, hogy a muszlim migránsok el fogják pusztítani Magyarországot. A videó szerint ezután következik a demokratikus intézmények aláásása (szabad sajtó, pártatlan igazságszolgáltatás), végül pedig összezúzzák mindazt, ami az ellenzékből maradt. No, erre kapta fel az iszapot Kovács, én csak a legviccesebb részt idézném a habzó szájú, gecinikus, arrogáns észosztásából. Kovács megérti, hogy

a migrációs válság kicsit máshogy néz ki egy szerkesztőségi lakosztályból Londonban,

de azért megoszt néhány adatot arról, hogy milyen a helyzet egy olyan ország szemszögéből, amely a határon az élvonalban van. Vagyis faszt se tudnak a britek és pláne a londoniak a migrációról, azt se tudják, hogy néz ki egy migráns, de majd mi, a migránsok által ostromolt segglyuk Európa fenekén (ahol már a migrációs adatokat is manipulálni kell, hogy a hívők elhiggyék, mekkora veszélyben vagyunk), mi majd elmagyarázzuk, miről szól ez.

Mi már csak tudjuk, hiszen nem véletlenül csúcstartó a magyar kormány a meghajlított valóság közpénzből reklámozásában. A régióban nincs még egy olyan ország, ahol a legtöbbet hirdetésre költő 10-es toplistán szerepelne az állam. Például idén a választások előtti négy hónapban 75 százalékkal költött többet a kormányzat reklámokra, mint egy évvel korábban. Továbbá a Nemzeti Kommunikációs Hivatal júniusban megkötött 25 milliárdos keretszerződéséből máris eltapsoltak 18,7 milliárd forintot.

Mint mondtam, ahol a migráns nem ember, ott az őshonos magyar ember is előbb-utóbb bekerül a NER úthengere alá. Szépen, rendre, sorban mindenki. Ahol a magyar miniszterelnök külföldi haverjai között mindegyre felbukkan egy-egy bűnöző; ahol a miniszterelnök veje ellen olyan mindenre kiterjedő nyomozás folyt a nemzeti elsötétítés és a bűnszervezetben elkövetett csalás ügyében, hogy a rendőrség a 35 pályázaton át tartó sikerszériájának kezdő lökést adó Hódmezővásárhelytől sem kérte el a bűnösségét potenciálisan bizonyítani képes dokumentumokat; ahol a miniszterelnök beleegyezésével címlapon uszítanak magyar emberek egyik-másik csoportja ellen (milliárdos munkanélküli hergelők, közpénzből!!!), ott velejéig rohad minden. Ott nagyjából már tökmindegy mikor ér véget a felcsúti morális hulladék kilencedik éve tartó sikerszériája, mert ebből a mocsokból talán soha nem fogunk kimászni.

Sajnálom, hogy megint hazavágtam a jóreggelt posztot, de nem tehettem mást. A körülményekhez képest, a szombati munkanaphoz képest jó hétvégét mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.