December 16,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Lopnak, rombolnak, hazudnak

Jóreggelt! Riadó! Ugrás, futás a dolgozóba!

Na, aki még itt van, azzal közlöm, hogy csak vicceltem. Este van, mindjárt lehet menni aludni. Aki félúton van a munkahelye felé, attól elnézést kérek. Ilyen sajátos a humorom ma.

Ha igaz, ma volt az utolsó tavaszi nap. Ennek én egyáltalán nem örülök, ellenben hamarosan lehet rá számítani, hogy elkezdek nyüszíteni tavaszvárás ürügyén. Eddig nem tettem (az idén) és ez igen szép teljesítmény tőlem.

Ez a nap is csak olyan volt, mint a többi. Egy macedón volt politikus nem óhajtja börtönben letölteni a büntetését, ezért állítólag a haverjától, Orbán Viktortól kért menedékjogot. Jelenleg két évet kellene börtönben töltenie korrupció miatt – több eljárás még folyamatban van ellene – de ő nem szeretne hűsölni. Természetesen valamelyik pártlap már lerántotta a leplet, Soros juttatta börtönbe ezt a drágaszép embert. Ja, megvan! Az Origo rántott:

A volt macedón miniszterelnök Magyarországon kért menedéket

A macedón Soros-hálózat nyomására 
két év börtönbüntetésre elítélt politikust többször halálosan megfenyegették.

Kár, hogy a helyzet az, hogy a jóember egy korrupt geci és ez kiderült.

Az Origo (emlékszik még valaki arra az időre, amikor ez egy színvonalas,mértékadó portál volt? Én emlékszem és görcsbe ugrik a gyomrom, ahányszor megnyitom) örök szerelembe esett Volner Jánossal. A Fidesz újsütetű hősét tenyerén hordozza az összes pártlap. Mert mindig van valami izgalmas mondandója neki. Most például ez:

Volner János volt Jobbik-alelnök Facebook-bejegyzése után az Origo érdeklődésére több, a Jobbik belső ügyeire rálátó politikus megerősítette, hogy Sneider Tamás Jobbik-elnök és Kilián Alexandra, a párt frakciója által az elmúlt években alaposan megtámogatott politikus között hosszabb ideje tartó, meglehetősen szoros kapcsolat van, annak ellenére, hogy a keresztény értékekről mostanában látványosan papoló pártelnök állítása szerint boldog házasságban él. (Origo)

Komolyan ez a szint megy most. A cikk hosszasan elemzi – francot, szörcsögve csámcsog – Sneider Tamás magánéletét. Én nem emlékszem, hogy bárhol téma lett volna Deutsch Tamás házasság alatt felcsinált titkárnője, Matolcsy György megcsalt felesége és még hosszan lehetne sorolni azokat a keresztényi értékekkel ékes kormánypárti politikusokat, akik csalták a feleségüket és ez ki is derült. Nem gusztustalan, mindennek a legalja az, amit a pártlap csinál? De.

A Pesti Srácok kedvence ma nem Volner János, hanem a másik elkötelezett jobbikos, Morvai Krisztina. Mert szerinte most is ölik az európaiakat, csak nem fegyverrel és erről élő adás is született. Csak nekem tűnt fel, hogy az összes Jobbikból kihullott selejtet (hátpedig ugye) azon nyomban vállára emeli a fideszes propagandagépezet?

Azt is most tudtam meg, hogy januártól szellemi iránytűnk is lesz nekünk. Márpedig lesz, Semjén Zsolt, az énekesmadarak, hajléktalanok és kóbor ebek védőszentje mondta. Jövőre második Rákóczi Ferenc lesz ez a szellemi iránytű, egészen december harmincegyedikéig. Aztán majd keresnek másik iránytűt. Így nem csoda, ha össze-vissza keringenek csórikáim. Meg kellene maradni egynél szerintem.

A nyolcaskát már megint kínozza Zuckerberg! Már komolyan kezdem szánni a szerencsétlen portált. Szerintem az összes túlfizetett alkalmazottuk az asztal alatt tölti a munkaidőt. Amikor éppen nem attól fosnak, hogy jönnek a migránsok és megpakolják őket, vagy jönnek a buzik és megfertőzik a szerkesztőséget, esetleg betör az irodába egy elvetemült sebész és a pasikat nővé, a nőket pasivá operálja egy femináci harsány szurkolása közepette, akkor a Facebooktól rettegnek, ami feszt letiltja őket. Természetesen azért, mert az egész közösségi oldal baloldali és Soros György markában van. Szerintem meg csak az van, hogy a legalja uszító, gyűlölködő náci irkálmányok néha fennakadnak a szűrőn. Ezért igazán felesleges minden áldott nap jajveszékelni. Ki a francot érdekel, hogy aznap melyik szerzőjüket tiltotta le a Facebook?

Amúgy lényegében semmi érdekes nem történt, csak amit megszoktunk. Lopnak, rombolnak, hazudnak. Menjünk aludni.

Mai cikkeink:

A gödör alja egyre távolodik

Aztán elárasztották a falut a migránsok

A gyalázatot mi mondjuk ki

Elmentek ti a jó büdös francba

Szülők a tanárhiányról: így romlik az oktatás minősége

BEETHOVEN-SZONÁTA

Nem egyszerűen abszurdum. Szégyen és gyalázat

A napkommentje Virágtól:

Rájöttem a globális felmelegedés okára. Mi magyarok azt a gödröt már olyan mélyre ástuk, hogy a magmából kényelmesen árad ki az az irdatlan meleg, ami aztán a Föld felszinét is felmelegíti.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.