Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Komolyan nem értem, némely embernek hogyan tud ennyire megvastagodni az orcáján a felhám úgy, hogy az nem szakad le pusztán önsúlyának köszönhetően

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt! Az a jó benne, hogy máris itt a péntek. Tehát azoknak, akik nem heti nyolc napot dolgoznak, két nap pihenés következik, ráadásul hétfőn tőlem is sikerül megszabadulni. Esik az eső is, ami a hóhoz képest annyiban kellemesebb, hogy legalább nem csúszik. Alig három hónap múlva itt a tavasz, azt meg már fél lábon is ki lehet bírni. Szóval csapjunk bele a mai napba, előbb végzünk.

Miközben a forint a bányászbéka segge alatt lapátol, Matolcsy György nőcsábász, jógaguru és amatőr számmisztikus az új könyvét reklámozza (mert hihetetlenül zseniális költő és író is, valószínűleg zeneszerzésben is csúcstartó, ha már vettünk neki baromi drága zongorát) és meg akarja reformálni az eurót, mert az nem jó. Remélem, az Unió nem bízza rá a feladatot, mert akkor annak is reszeltek, mint a forintnak.

Szerencsére nem csak ő írt könyvet, hanem Földi Nyírfácska László és Horváth József titkosszolgálati szakértő (nem én állítom, hanem ő és akkor biztosan úgy is van) is írtak egy-egy alapművet. Ők is reklámozták, ahogy kell – Nógrádi György le van maradva, pedig karácsony előtt kell megírni a remekműveket, hogy legyen mit tenni a fa alá -, a PestiSrácok természetesen beszámolt a nagy eseményről.

Jelen korunk látszólagos békéje alatt régóta háború dúl, méghozzá a negyedik generációs formájában. Európa átalakítása annak lerombolásával kezdődik, hogy utána egy nemzetek és akarat nélküli világ jöjjön létre kontinensünkön, ahogyan ez már megvalósult sokfelé a világban. Ezt a küzdelmet még nem fegyverekkel vívják, hanem a média segítségével, így próbálják eltüntetni a keresztény értékrendet és kultúrát – minderről Földi László és Horváth József titkosszolgálati szakértő beszélt a PestiSrácok.hu-nak a Kárpátia Stúdió gondozásában a napokban megjelent két kötet okán, amelyeknek Szakács Árpád Lovas István-sajtódíjas újságíró volt a szerkesztője.

Most tekintsünk el a Lovas István-sajtódíjtól és Szakács Árpád személyétől, nem kell péntek reggel a szélütés. Koncentráljunk például Földi László keresztény értékrendjére. Ez valószínűleg még KISZ-titkár korában gyökerezik. Vagy ha nem onnan ered, akkor az MSZMP alapszervezeti titkársága idejéből. Esetleg a múlt rendszerben a III/I-es csoportfőnökségen sertepertélésekor találta meg a keresztény értékrendjét. Úgy tudom, mindegyik poszt szigorú vallásosságot követelt meg. Vagy nem. Komolyan nem értem, némely embernek hogyan tud ennyire megvastagodni az orcáján a felhám úgy, hogy az nem szakad le pusztán önsúlyának köszönhetően. Ami még ennél is különösebb, az összes ilyen önellentmondásos tudatrepedés a Fideszben köt ki. És még van ember, aki nem küldi el a bánatos picsába. Egészen csodálatos.

Szijjártó Péter külügy- és mostantól űrminiszter bejelentette, hogy éppen ideje embert küldenünk az űrbe, mert rettenetesen sok űrtudás halmozódott fel kicsinyke hazánkban és éppen ideje ezt kihasználni. A PestiSrácok (bizonyára a többi pártlap is, de én most ezt nyitottam meg) azon nyomban a nagyszerű államférfi segítségére sietett.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján tette helyre Szijjártó Péter a magyar űrkutatási eredményekből rendszeresen gúnyt űző ellenzéki médiát, amikor újságírói kérdésre elmondta, a magyar közvélemény jellemzően nincs kellően tisztában azzal, milyen szellemi és technológiai kapacitásokkal rendelkezik az ország. Mint a külgazdasági-, és külügyminiszter kifejtette, bár korábban többször szó esett a Masat 1. elnevezésű első magyar műholdról, azt mégis kevesen tudják, hogy ezen a héten a magyar űripar történelmének második és harmadik műholdját is fellövik egy új-zélandi platfromról. Arról is beszélt, a jelenleg folyó két legnagyobb orosz űrkutatási projektben hetven százalékos magyar szellemi és technológiai tartalom van, és szakmai konszenzus alakult ki arról, hogy Farkas Bertalan űrutazásának negyvenedik évfordulója kapcsán ismét magyar űrhajós legyen az, aki a magyar fejlesztésű űreszközökkel megkezdi a kutatásokat. 

A szöveg eleje kiemelten fontos. A világon semmi nem tud mással kezdődni propagandáéknál, mint balliberálisokkal és/vagy ellenzéki médiával. Én szívesen beszállok egy kisebb összeggel, ideje lenne összedobni némi pénzt egy jobb agyorvosra ezeknek, mert teljesen fóbiások és szerintem egymást hergelik. Az sem kizárt, hogy némelyik már harap is. A témára fókuszálva: az valószínűleg nem véletlen, hogy nem kicsi és szegény országok szoktak űrkutatási projekteket indítani. A legfőbb ok az, hogy kurvasokba kerül. Szerintem senki nem vonja kétségbe az országban meglévő szellemi kapacitást (amiből sem Szijjártó, sem a róla cikket gányoló művész nem részesül), tudomásom szerint a BME ennek a tudásnak a központja. Én ugyan nem vagyok űrkutató, de az egyszerű agyammal én azt mondanám, tessenek nekik adni annyi pénzt, hogy dolgozni tudjanak és az eredményekkel be kell csatlakozni nemzetközi projektekbe, erőnk szerint. Annak olyan marhára sok értelmét nem látom, hogy egy csomó pénzért felküldjünk egy hétre valakit, aki aztán a következő ötven évben ebből fog élni. Annyi idő alatt olyan marhasok kutatást nem lehet szerintem elvégezni. Végül – mert nem mindenki van képben – a Masat nevű magyar műhold 1 kilós kis eszköz és a BME-n építették. A fejlesztés 2007-2008-ban kezdődött egy nemzetközi projekt keretében. A fellövés 2012-ben történt, a fellövés költsége 20 millió forint volt. Ezzel marhára nem a fejlesztőket akarom lebecsülni, óriási teljesítmény az, amit csináltak. De ne tegyünk már úgy, mintha csillagháborús terveket dédelgethetnénk, mert éppen kilóg a seggünk a gatyából. Országosan.

Megint túlburjánzott a jóreggelt. Megyek, hamarosan jön valaki és jól beszól.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.