Június 21,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kihez tetszenek lojálisnak lenni?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,249,571 forint, még hiányzik 1,750,429 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Bizonyára eddig is voltak kemény harcok, legalábbis az következik abból, ha újabb kemény harcokat vár a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete. Én nem nagyon futottam bele ilyen információkba, amitől persze küzdhettek ők erősen, Ez a közlemény azonban megjelent, tehát bizonyára a nyilvánosságnak szánták.

Nem akarom elrontani a felsőoktatásban dolgozók kedvét, de alighanem már késő bármiben reménykedni. Éppen úgy le fogja őket darálni a hatalom, ahogy mindent és mindenkit ledarált eddig is. Autonómiát nem most kellene követelni, eddig kellett volna megvédeni. A felsőoktatásban dolgozók eddigi lojalitása aligha fogja meghatni a kormányt, ellenben erre hivatkozni nem túlságosan szerencsés lépés. Szerintem. Egyébként sok sikert kívánok a harchoz.

 Újabb kemény harcok várnak a Szakszervezetre!

Készülnek a modellváltó egyetemek szervezeti felépítését és működését meghatározó szabályzatok, amelyek alapvetően befolyásolják a felsőoktatás jövőjét, azon belül pedig az intézmények autonómiáját.
Mivel a kormányzat nem hajlandó törvényi garanciákat adni, ezért az FDSZ elnöksége felhívja a modellváltó egyetemek alapítványi kuratóriumait, hogy a helyi működési szabályzatokban erősítsék meg az Alaptörvényben és Nemzeti Felsőoktatási Törvényben is megfogalmazott egyetemi autonómiát biztosító szenátusi jogokat.
Megítélésünk szerint a szenátus nem a rektor, vagy más operatív irányító testület mellé tartozó szervezet, annak helye a fenntartó alapítvány kuratóriuma és a rektor között értelmezhető. Véleményünk szerint – elismerve a kuratórium NFTv-ben meghatározott fenntartói és tulajdonosi jogait – a szenátust valódi véleményezési, egyetértési és együttműködési jog kell, hogy megillesse, amit az Alaptörvény is garantál. A rektor vezeti a szenátust, a szenátusnak pedig rektorjelölő funkciója van.
Felhívjuk a kuratóriumok figyelmét, hogy a szervezeti felépítésben és az SZMSZ-ben tegyék egyértelművé a szenátus helyét. Olyan világos keretet adjanak, amelyben a munkavállalók érdekei is kifejeződhetnek és érvényesülhetnek, és eddigi lojalitásukat és magas minőségű szakmai munkájukat megerősítve tudják megvalósítani a stratégiai elképzeléseket, azokat magukénak is érezve.
Így válhat az autonóm felsőoktatás a fejlődés vezető területévé.

FDSZ
     Kiadó: Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (MTI-OS)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!