Szeptember 24,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kampány van, az éhezést felfüggesztettük

Hogy akkor szombat van, ki-ki lustálkodjék kedvére, ha megteheti én ennek igazán nem leszek az elrontója. Jóreggelt azért kívánok! A dolgok jelen állása szerint dübörög a karácsonyi láz, meg az emberség, meg a hirtelen jótékonykodási erőszakhullám. Mint tudjuk, a nagyfene segíteni akarás onnan ismerszik fel, hogy írja rajta: csakafidesz. Mutatok egy példát, hogy jól induljon a hétvége:

 

Gondolnak ők a családokra, meg a karácsonyra. Meg a jövő tavaszi választásra. Háromezer forintnyi játékutalvány is utalvány, ahogy a tízezer forintos Erzsébet-uti és is a kirobbanó nagylelkűség bizonyítéka. Remélem, tavaly karácsonykor is gondoltak ők forrón és melegen. A családokra. Mert én azt is megértem, ha pont nem jutott eszükbe. Végül is idén nem volt választás, kár lett volna előreszaladni. Akkor most Kocsis Nembuzeráns Máté tejbetök vigyorgása kicsit kevéssé lenne meggyőző. Még a végén hozzászoknak a népek és elvárják.

De mit is akartam ezzel mondani? Ja, hogy mindeközben elkezdett dübörögni a kampány is, dolgozzák kifele az elvtársak, elvtársnők a stratégiát, úgyhogy nincs idő hülyeségekkel foglalkozni. Ezt a Hír Tv Célpont című műsorából tudjuk, amelynek stábja két borsodi faluba látogatott (Arló, Szendrő) megtudakolni, hogy valóban sikerült-e Hegedűs Zsuzsa, orbánviktori ideológus-szociológusnak kisállatokkal felszámolni a gyermekéhezést. Azt már eddig is sejtettük, hogy napos csibék napokon belül kimúltak, még mielőtt a rántott hús állapotát elérhették volna. Ez a helyiek szerint nagyban köszönhető annak, hogy  a szállítás és a kiosztás során nem úgy bántak a pár napos állatkákkal, ahogy kellett volna. Az el nem pusztult állatok – ilyenek is voltak – sem érhették meg az óvodáskort ezeknél a családoknál, mert a mélyszegénység farkastörvényei szerint a pénzre nagyobb szükségük volt a szerencsétleneknek, mint hogy a csirkék nevelgetésének gyümölcseit le tudták volna aratni. A „segély helyett háztájit” című nagysikerű programot futtató , állami és piaci cégek által egyaránt bőkezűen támogatott Minden Gyermek Lakjon Jól Alapítvány 80%-os sikerről számolt be annak idején. Négy évvel ezelőtti turnéja óta a kutya nem látta Hegedűs Zsuzsát arrafelé, őnagysága jött, látott, elviharzott, a szegénység maradt. A Célpont megpróbálta szembesíteni a helyben szerzett tapasztalatokkal a nagytudású szociológust, ám alapítványa ezt válaszolta:

„A választási kampány-stratégia kidolgozásában Hegedüs Zsuzsa Kuratóriumi elnök asszonynak fontos szerepe van. Mivel a választási kampány-stratégia előkészületei folynak, annak beindításáig semmiféle nyilatkozatot nem tud adni, nem jelenik meg a médiában.”

Tetszünk érteni? Kampány van, az éhezés felszámolása felfüggesztve. A nagyságos asszony nem ér rá baromságokra, a milliós fizetését nem azért veszi fel, hogy azzal foglalkozzon, ami a dolga lenne és baszik rá egyébként is, és hatalmas sikereire való tekintelle amúgy sem tegnap tűnt el a nyilvánosság elől, hanem kampányol. Szerintem nyugodtan belesz@rhatna ez is a szánkba, az se lenne durvább. A kurva életbe, abba.

És akkor beszéljünk az úgynevezett lényegről is nem mellékesen. Lezajlott – tudomásom szerint példás rendben – a Jobbik fáklyás tüntetése, amit az Állami Számvevőszék precedens nélküli büntetése hívott életre. Civilizáltan, erőszakmentesen (a huligánok a Fideszhez pártoltak, vagy mi), a kötelező Orbántakarodj-okkal és Puzsér Róbert messze mindenkit túlharsogó, alighanem forradalminak is nevezhető beszédével körítve. Ez onnan tűnt fel, hogy senki más nem mondott lelkesítő beszédet, talán még Vona sem. Az oly ismerős háborús retorikát (ami Orbán és a Fidesz egész létezésének alapja) mérsékelten hallottam ki a beszédekből, a néppárti, demokrácia melletti összefogást sürgető szólamok nekem hamiskásnak tűntek, de az legyen az én bajom. Pedig tökéletesen egyetértek Vona Gáborral abban, hogy egyáltalán nem kell szeretni egymást, bőven elég elfogadni. Az ő szájából ez nekem változatlanul életidegenül hangzik, ellenben nagyon várom, hogy a gyakorlatban is bebizonyítsa, és akkor majd revideálok. Főleg, hogy mi is ezért tépjük itt a szánkat két éve, inkább kevesebb mint több sikerrel. Hogy lépjünk túl a szektamentalitáson és ne rúgjuk le gondolkodás nélkül azoknak a fejét, hogy akikkel nem értünk egyet. Azt mindenképpen megjegyezném (azt nem tudom, pontosan mennyien voltak, a több ezer az kissé tág fogalom), hogy nem egy fideszes nyugdíjas összejövetel, vagy egy Bayer-könyvbemutató volt, az biztos. A lakájmédia sztárjainak nem sikerült balhét kiprovokálniuk, ennek külön örülök.

Az állampárt viszont  nem bírta ki provokáció nélkül, ezért bevetették a nehézlovasságot. A Fidelitasra esett a választás, hogy ők csináljanak hülyét magukból. Azért ennek az ostoba simicskázásnak változatlanul van valami bűzlő bája, hogy azt mondja a Fidesz fogalmatlan utánpótlása:

A Jobbiknak nem a Lendvay utcában, a Fidesz központja előtt, hanem a Radóc utcában, Simicska Lajos székházánál kellene tüntetnie. Ha Simicska Lajos bábként rángatja a Jobbikot, akkor együtt kellene vállalniuk a felelősséget is. Törvénytelenséget egyikük sem követhet el.

Ezeknek senki nem szólt, hogy Simicska a Radóc utcában fogadta és idomította a Fidesz nagyágyúit? Hogy az egész díszes bandát onnan távirányította és rángatta, döngölte a földbe őket, ahogy kedve tartotta? Azért ki vállalta a felelősséget, hülyegyerekek? Ja, mindegy is. Elmegyógyintézet ez az egész, úgy ahogy van.

Szerintem muzsikáljunk egyet, és induljon a nap! Minden másról később csacsogunk. Szevasztok!

 

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.