Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Jönnek majd a babák szépen egymás után

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Novák Katalin Emmi-államtitkár ismét besétált a Kossuth rádióba és ott propagálta a kormány babaváró programját, valamint minden ahhoz kapcsolódó támogatást. Véleménye szerint a kormány az égvilágon mindent megtesz azért, hogy még több gyermek szülessen, ráadásul az is céljuk, hogy a lehető legszélesebb körben hozzáférhető legyen ez a támogatási forma. Novák nem egy-két gyermekről beszél, hanem víziói szerint a párok megszületett gyermekeiknek köszönhetően tudják a felfüggesztést vagy a hitelelengedést kérni, akkor, amikor a babák érkeznek szépen egymás után. Szépen egymás után érkeznek majd, értem. Tehát ez a terv.

Persze Novák nem feledkezett meg a kötelezőről, mondandójába beleszőtt egy kis gyurcsányozást, mégis csak ő tehet minden rosszról ebben az országban, még akkor is, ha az Orbán-kormány van hatalmon immár tizedik éve. A tények őket persze soha nem zavarták, ezért talán ez sem meglepő. Azt is elmondta Novák, hogy akár minimálbéres fizetéssel is igényelhető a 10 millió forintos hitel, aminek havi törlesztője 50 ezer forint lesz. Ez mindenképpen egy boldog jövőképet vetít előre ezen családok számára, a kérdés már csak az, hogy egy esetleges leszázalékolás vagy bármilyen váratlan esemény bekövetkezése esetén a havi 50 ezres törlesztő mellett miből fizetik a gyermekek iskoláztatását, ruháztatását és etetését?

A kormány célja, hogy évről-évre mindig egyre könnyebb legyen a családalapítás Magyarországon.

Novák Katalin ismertetése szerint ezzel kapcsolatos, hogy a kormány tovább könnyítette a július 1-jétől kérhető babaváró támogatás igénylését. Mint mondta, azt szeretnénk, ha a lehető legszélesebb körnek és a leginkább zökkenőmentesen hozzáférhető legyen ez a támogatási forma.

Elmondta, hogy a rendeletet úgy bővítették, hogy a júliusban született kisbabák családjára is vonatkozzon. Eddig úgy szólt a szabályozás, hogy csak a támogatásról szóló szerződés megkötését követően született gyermekek jogosítanak fel a támogatásra. A logika az jövőben is ez, viszont ha júliusban megszületik egy kisbaba, nem reális azt várnunk a szülőktől, hogy már egy megkötött szerződéssel rendelkezzenek.

Olyan házaspárok igényelhetik a babaváró támogatást, ahol a feleség 40 év alatti és legalább egyikük tud igazolni egy legalább hároméves munkaviszonyt vagy például felsőoktatási jogviszonyt. „Majd a megszületett gyermekeiknek köszönhetően tudják a felfüggesztést vagy a hitelelengedést kérni, akkor, amikor a babák érkeznek szépen egymás után”.

Mint mondta, a Magyar Nemzeti Bankkal is konzultáltak a támogatás bevezetését megelőzően, és a jegybank kiadott egy olyan állásfoglalást. Ennek egyik része az az adósságfék, amely pont a jegybank ajánlása alapján született meg évekkel korábban, hiszen „mindannyian tudjuk, hogy milyen eladósodottsági szintre került ez az ország” a Gyurcsány-kormány, illetve még a Medgyessy-Gyurcsány kormány intézkedései, káros politizálása nyomán. Nemcsak az ország, az önkormányzatok, hanem a lakosság is el volt adósodva, a magyar emberek többsége a devizahiteleket nyögte – emlékeztetett.

Novák Katalin hangsúlyozta, nem szeretnék, hogy mégegyszer ilyen helyzet előállhasson, ezt az adósságcsapdát a jövőben szeretnék elkerülni. Ezért van már teljes hiteldíj mutató, ezért van adósságfék is. Az az alapelv, hogy a törlesztőrészlet ne haladja meg a fizetés bizonyos százalékát, jellemzően a havi fizetésnek a felénél ne legyen több, amit egy családnak hónapról-hónapra ki kell gazdálkodnia.

Ha már a házaspárból az egyikük egy minimálbérrel rendelkezik, akkor az ő számukra a 10 millió forintos babaváró támogatás is elérhető lesz. Ebben az esetben a havi maximális törlesztőrészlet 50 ezer forint, ilyen részletekben kell visszafizetni a kamatmentes kölcsönt, hogyha viszont születnek a gyerekek, akkor a hiteltörlesztés felfüggesztése vagy részbeni vagy teljes elengedés is bekövetkezik – mondta.

A Magyar Nemzeti Bank abban is állást foglalt, hogy 75 százalékban felhasználható önerőnek a babaváró támogatás egy következő vagy egy bármilyen hitelhez. Ha a fiataloknak hitelre van szükségük, akkor a babaváró támogatásra tekinthetnek önrészként, akár hitel kiváltására is használhatják ennek a 75 százalékát, azaz 10 millió forint esetén 7,5 millió forintot tudnak önerőként felhasználni.

Azzal kapcsolatban, hogy vannak olyanok, akik önhibájukon kívül kerültek elmaradásba egy másik hitellel kapcsolatban, Novák Katalin azt mondta, azok számára is megnyílik a babaváró támogatás lehetősége, akik a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) negatív listáján még fent vannak (azaz már visszafizették adósságukat). 

A többi új lehetőségről szólva elmondta, hogy a csok-hoz kapcsolódó bővülő kölcsön most már használt ingatlanokra is igénybe vehető lesz és ott van a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, amely egy már kifejezetten a meglévő gyermekek után igénybe vehető segítség. Ezeken kívül a bölcsődeépítéseket, a bővülő bölcsődei szolgáltatásokat is ugyanúgy tudják majd élvezni a mostani kisgyerekesek.

Kiemelte, hogy jövőre indul a nagyszülői gyed és a négygyermekesek személyi jövedelemadó mentessége. Ha ez utóbbit vesszük alapul, akkor kifejezetten azok az édesanyák vagy akár már nagymamák fognak részesülni ebben a lehetőségben, akik négy gyermeket már vállaltak, adott esetben már felneveltek és jelenleg nem jogosultak családi adókedvezményekre, hiszen már a gyerekeik felnőttek. „Ők január elsejétől nem fizetnek egyetlen fillér személyi jövedelemadót sem” – hangsúlyozta. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.