Június 23,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Jó emberek, szaremberek, egyszeri cigányok és agyatlan négerek

Ma sem keltem fel, ma sem éltem hiába, ez az egy legalább biztos. Ritkán fordul elő velem, de most tényleg önként fogok olvasottságot generálni a lopott pénzből működő Magyar Időknek és az ő sztárzsurnalisztájának.

Szembenéztem sötét, rohadtliberális, hazaáruló, nemzetellenes mivoltommal, és megállapítottam: egyáltalán nem kell a hatalom éppen aktuális, erkölcsi alapvetésektől távol eső politikai mantráját teli torokból üvöltve-fröcsögve mocskolódni ahhoz, hogy a magát jobboldalinak, nemzetinek, polgárinak, kereszténynek, egyszóval felsőbbrendűnek tekintő egyed világképe teljes szörnyűségében felbugyogjon a magma alól. Ne értsük félre egymást: itt és most egyáltalán nem azokról a hatalommal semmilyen függőségi viszonyt nem ápoló, tisztességes, valóban konzervatív elveket valló polgárokról beszélek, akik az imént nevezettekkel szemben nem döngetik a mellüket naphosszat és nem tetoválják a homlokukra, hogy micsoda kivételes, hasznos, józan, erkölcsös emberek ők.

Összefoglalom: a sztárzsurnaliszta az üvöltő tévé hangjára ébred, miszerint az Egyesült Államok és Kanada keleti partvidékét ítéletidő sújtja: hó, jég, fagy, szél, halál, pusztulás, iszony. Szánalmas, puhány népség: összeszarták magukat a mínusz tizenhat foktól.

Ez tényleg annyira röhejes, hogy a babérkoszorús sztárpublicistának azonnal fegyvert vitriolba mártott tollat kellett ragadnia. Pláne, hogy régi szép idők erdélyi-székelyföldi szilveszterei kezdenek el lebegni lelki szemei előtt (vagy leglábbis egy igen konkrét szilveszteri hajnal), amikor őkelme -32 (mínusz harminckettő) fokban hugyozott bele a természet lágy ölébe, a csillagos ég alá, Csíkkozmáson.

Az amerikaiak-kanadaiak szánalomraméltóságát illusztrálandó a -32 fokban fát vágó, csodálatos erdélyi ember életre szóló bölcsességével állítja párhuzamba a 21. századi nyugati világ rongyembereit:

Hideg nincsen, csak szarember…

Innen pedig egy évtizedes, közszájon forgó, lábszagú történettel kiszínezve meg is érkeztünk a lényeghez. Igaz, hogy a cigányok nem emberek, de azért néha jól jönnek, amikor alá kell támasztani a kitartott sztárpublicisták ellentmondást nem tűrő bűzös-gúnyos szentenciáit:

… mondja is az egyszeri cigány, hogy „hát kérem álássan, lóf…t ér a hideg szél nékűl, ugyebár”, s e szép igazsággal kúszik belém a felismerés, hogy azok a szerencsétlenek, odaát, a keleti partvidéken tényleg életveszélyben lehetnek mínusz tizenhat fokban.

Soha nem gondoltam, hogy az időjárási viszonyok alapján kőbe lehet vésni az úgynevezett pusztulásnak indult (sőt, már most is rohadó) nyugati ember/kultúrkör sajátosságait, de tévednem kellett:

az élet mellett járnak jó dolgukban, mert lótuszevők lettek (…) Mínusz tizenhatban szerte a nyugati világban elmondják, hogy vörös riasztás van, s mit kell csinálni. Aztán jön a nyár, és ha harminc fok meleg lesz, megint kiadják a vörös riasztást, és megint elmondják, mit kell csinálni. És vörös riasztás van, ha esik, ha fúj, meg ha nem esik és nem fúj. Csak akkor nincsen semmilyen riasztás, ha huszonkét fok van éppen, enyhe szellő lengedez, süt a nap, de nem nagyon, és mindenki félárnyékban üldögél (…)

Az öncélúan gyalázkodó, gusztustalan takony- és fikakultúra kibontakozásának eme katarktikus pillanatában a lényeg még mindig hátra volt. Igaz, egyetlen szó nem esett a minden tekintetben a nyugati világ fölött álló magyar ugarról, ahol az október 23-ára belengetett Nagy Vörös Riasztás tett keresztbe annak, hogy pár ezer helyett 2 millió, egészséges, kipirult arcú hazafi és jó ember éltesse az ünnepinek álcázott beszédet tartó vezért. Nyilván ettől kissé másabb megvilágításba került volna a nyugati világ, de aztat nem lehet megengedni, hogy árnyék vetüljön a magyar felsőbbrendűsérgre.

Úgyhogy. A  lótuszevő, agyhalott szaremberek ideáltipikus megtestesítőjének jellemrajzával fel is értünk a csúcsra. Ha mi nem is, az ötös számú mindenképpen:

Ott áll a felpumpált, ordító néger, agya helyén a XXI. század, áll a képernyő közepén, befújja magát valami dezodorral, és azt üvölti a képünkbe, hogy attól a dezodortól ő olyan nagyon férfias lett, hogy annál már csak akkor lehetne férfiasabb, ha elmenne motorozni. Aztán elmegy motorozni, és ha mínusz tizenhat fok lesz, akkor férfiasan megdöglik.

Ehhez képest az igazi férfinak mindig enyhe sör- és fosszaga van, mondja Hrabal mester, és mivel Hrabal mester nem a -16 fokban ajvékoló szaremberek nyugati világának végterméke, neki van igaza.

Csűrhetném-csavarhatnám, de én ilyen gusztustalan röfögést még ettől a jóembertől is ritkán olvasok. Sűrítve, összegyömöszölve benne van minden, ami a Fidesz ánuszrózsájában tenyésző nemzet hangjának, íródeákjának és véleményt formáló megmondóemberének beteg lelkületét jellemzi. Aki jó dolgában, unalmában oda fajult, hogy az Egyesült Államokat sújtó, egy évszázada nem tapasztalt hideg téltől eljutott az ordító, agyatlan négerezésig. A faék egyszerűségű hívek zsibbasztásának nagymestere faék egyszerűségű üzenete: az értékes, jó ember -32 fokban is fát vág és nem rinyál, a lótuszevő kretén néger meg -16 fokban összeszarja magát, vagy megdöglik.

Amúgy kivételesen ráhibázott a jobboldal kereszteslovagja: egyetlen hét alatt közel egy tucat halálos áldozatot követelt a sarkvidéki hideg és a csontig hatoló fagy (via Járai Judit, MTI-tudósító, Washington, január 2.). Tudom, hogy néhány kihűlt, megdöglött lótuszzabáló élete nem tétel, de ha már valaki kétpofára mocskolódik, mert a töke tele van mindenkivel, aki nem igaz magyar, aki nem fideszes, aki nem fideszes erdélyi, vagy nem fideszes székely, legalább ne hazudna ilyen ordenáré módon.

A -16 fok kiröhögése mellett az igazság az, hogy száz éve nem volt ilyen hideg tél Amerikában, olyan helyeken is havazik, ahol 30 éve egyáltalán nem láttak havat. Montanában mínusz 50, Minnesotában mínusz 38, míg Nebraskában mínusz 26 Celsius-fokot is mértek, de veszélyesen alacsony a hőmérséklet szinte mindenütt az országban, a kanadai határtól Montanán át Texasig. A Niagara vízesés befagyott, és fagypont alatt van a hőmérséklet még a hagyományosan enyhébb éghajlatú Georgiában és Alabamában is. (január 2.)

Miközben Magyarországon az Országos Meteorológiai Szolgálat 80 milliméter eső és 75-85 kilométer/óra körüli széllökések miatt adott ki Nagy Vörös Riasztást októberben, az Egyesült Államokat nem szűnő havazás és hurrikánerejű szél sújtja. Nem arró van szó, tisztelt mocskolódásügyi szaktekintély, hogy hatszáz éve mindig ilyen hideg van, mindig szügyig ér a hó, és vagy megszoktuk, ezzel élünk együtt és fel vagyunk rá készülve, vagy el is lehet innen menni.

Mekkora tuskónak és vérgecinek kell lenni ahhoz, hogy valaki a tíz fokos budapesti januárból, a pihepuha foteljában pöffeszkedve maró gúnnyal köpködje a puhány amerikai/nyugati szarembereket, miközben köztudomású, hogy az Atlanti-óceán hullámait hurrikánerejű szél emeli hét méter magasra, Floridától Marylandig, hogy a hidegtől sok helyen eltörtek a vízvezetékcsövek, másutt csípőig érő hó van, a hó súlyától leszakadtak a vezetékek; hogy 110-120 kilométeres sebességgel süvítő szél tombol, és hogy emberek tízezrei áram és fűtés nélkül maradtak (január 4, MTI)?

Nekem senki ne mondja, hogy és kit érdekel ez a lelki roncs, ki olvassa, ki hallgatja, amit ír és pofázik. A legnagyobb tévhit éppen ez. Mert többek között ez a méreg gyilkolja a nemzetet, annak agyát és lelkivilágát. Hogy gúnyt lehet űzni emberi tragédiákból, hogy a jó ember és a szarember jellemét le lehet vezetni az időjárási viszonyokból, hogy a farkasordító hidegtől el lehet jutni az agyatlan négerezésig.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.