Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hogy mitől fosnak az elvtársak, azt el nem tudom képzelni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt kívánok, kedd után szerdán! Gondolom, hogy megdöbbenve állnak, elfogadhatatlannak tartják és nyilván úgy tesznek, mintha nem értenék. Pedig nagyon is értik, miközben nagy arccal magabiztosan másokra mutogatnak. Gyaníthatóan azt sem értik, hogy miért kerül elő a féltégla, a festék, és már a fekália is a Fidesz és a KDNP irodái körül. Ők, a kétharmadban pöffeszkedők nem értik. Pedig ebben az országban rengeteg ember aggodalommal pofázik erről évek óta. Hogy a néphergelési kormányprogramnak belátható és beláthatatlan következményei lesznek, hogy nem lehet súlyos sérülések nélkül uszítani, gyűlöletet szítani, mindenkit, és főleg kitalált ellenségeket megbélyegezni, mert a verbális erőszak, az idegengyűlölet, a viszkető tenyerekről való lamentálás és a közpénzen szított ócska indulatok elérnek majd egy olyan kritikus pontot, ahonnan nem lesz visszaút.

És miután kilencedik éve, hangsúlyosan 2015 óta mindent egy lapra tettek fel, és miután arra kényszerítettek mindenkit, aki nem velük van, hogy az önkényes, erőszakos politikájuk elleni tiltakozás korábban – ha nem is ismeretlen, de – egyáltalán nem bevett formáihoz folyamodjon, miután az olajszőkített erőszakszervezetek már a parlamenti képviselőkre is rátették a kezüket ráncigálás-taszigálás-lökdödés céljából, így is volt pofája kiállni az ország legostobább Halász Jánosának arról osztani az észt (mer’ a Gyurcsány, mer’ a Soros által támogatott agresszív provokátorok), hogy

az ellenzéki képviselők a hatalomért mindenre képesek, még az erőszakra is.

A szemforgatás magyarázata: az ellenzék meg akarja szerezni a hatalmat. Pedig az ellenzék – ez már Kovács Zoltán valamelyik jól sikerült nemzetközi szénné égése kapcsán derül ki – nem képviseli a magyarok többségét. Az a pár száz vagy pár ezer tüntető, akit a CNN bemutatott az utóbbi napok eseményeit összefoglaló riportjában, egy, a kormány ellen szervezett politikai akció részese.

Szóljon valaki ennek a derék CEU-diplomás figurának, hogy a főnöke arról beszélt a vastagon elcsalt áprilisi választás megkönnyebülésének hevében, hogy a parlamenti kétharmaddal (de facto egyharmad) a háromharmadot fogják képviselni. Ebből lett néhány hónap leforgása alatt az, hogy az elegáns, nagyvonalú, kényelmes kormányzás helyett már megint az arrogancia, a hűvös halomba hordott hazugságok és a kínos magyarázkodások idejét éljük. Mert a bűnbandának az az érzése, hogy akit egyszer megválasztottak (demokratikusan, hát hogyne), az attól kezdve négy évig (de ha így folytatják, lassan alaptörvénybe kell fércelniük, hogy a Fideszt életfogytiglanra választjuk és ameddig az Orbán-dinasztia ki nem hal, addig csak a senki által meg nem választott Kovács Zoltánok kormányának van joga a hatalomba belegárgyulni, csecsemőket zabálni reggelente a TV2 élő adásában és rabszolgákat dolgoztatni Mészáros nevű fogalmatlan mangalicaszerelő ültetvényein), az bármit megtehet. Nem hiszem, hogy van még egy ország ebben a hanyatló Európai Unióban, ahol ilyen rohamos a populáció mentális leépülése, ahol az elnyomórendszerváltás (köszi, Mirtill) utáni három évtizedben az elbutulás olyan drámai következményekkel járt, mint itt. Ahol ezt az orbitális gazemberséget el lehet hitetni tömegekkel: hogy annyi joguk maradt, hogy négyévente szavazzanak, a köztes időben pedig kussoljanak.

Csak azt nem értem, hogy ha valóban egy jelentéktelen, erőszakos, senkit nem képviselő kisebbség vonult utcára, akiknek soraiban hatalmasék nem látják az átlagembereket, akkor hogy lehet, hogy már a 30 milliárdos hazug médiagyár részét képező vidéki lapokhoz is biztonsági őröket rendeltek központilag. Mitől fosnak az elvtársak, el nem tudom képzelni.

Mert – ugyan nem sok dolog van, amiben Schiffer Andrással a büdös életben egyetértettem, de ebben maximálisan – az két nappal ezelőtt is világossá vált mindenkinek, akit nem azért fizetnek, hogy hazudjon, hogy az MTVA Pintérhez igen közel álló őrsége bűncselekményt követett el, midőn fizikai erőszak árán toloncolták ki az épületből Szél Bernadett és Hadházy Ákos képviselőket. Bármennyire is próbálják belemagyarázni a sztoriba a barnanyelvű oldalon, hogy ezek a hivatalos személyek akadályozták a közintézményként futó, a valóságban fideszes parancsokat szolgaian végrehajtó MTVA rendeltetésszerű működését, ilyen nem történt. Ha történt volna ilyen, akkor valószínűleg simán beolvasták volna a követeléseiket és ők vezették volna a műsorokat a pöcegödörré zülött közsszolgálati tévében. Az én olvasatomban az még ennél is súlyosabb, hogy Pintér rendőrségének kétszeresen is kötelessége lett volna fellépni a verőlegénység által alkalmazott erőszakhoz való gusztustalan asszisztálás helyett. Egyrészt azért, mert hivatalos személy elleni erőszak esete állt fenn, másrészt mert a rendőrség látja el a fegyveres őrző-védő cégek törvényességi felügyeletét. Ezért, ha valamelyik működésével probléma van, közbe kellene lépniük.

Nos, nem hogy semmi ilyesmi nem történt, nem hogy az erőszakos gecik mások erőszakosságára mutogatnak, de ott van még a Gruevszki nevű köztörvényes bűnöző is (fideszül: Orbán szövetségese), aki szabadon grasszál Magyarországon, néha betol egy finom ebédet a Rózsadombon, de egyetlen illetékes nem válaszolt mai napig arra az egyszerű kérdésre, hogy a büdös francban került ide, Orbánék segítették megszökni és egyáltalán hogyan lépte át a határt, amikor egyáltalán nem léphette volna át. Ezek az információk elvileg közérdekű adatoknak számítanának, ehhez képest például

a Belügyminisztériumnak nincs információja arról, hogy kiknek és milyen indokkal engedélyezi a belügyminiszter, hogy külön engedéllyel átlépjék az országhatárt. 

Vagyis olyan felfoghatatlan maffiaállam ez itt, hogy a Pintér által irányított minisztériumban nincs nyoma annak, hogy az olajszőkített rossz arcú Orbán-szolga kiket és miért enged be az országba. Tehát ha valakinek olyan kurva jó politikai kapcsolatai vannak a kormánynak csúfolt bűnszervezettel, mint a Gruevszki nevű macedón bűnözőnek, akkor már letelepedési kötvény sem kell, nyom nélkül bárkit beengednek, akár a magyar törvények telibeszarása árán is. Tudom, hogy már megint nem vagyok kellően cizellált, de én ezt képtelen vagyok felfogni. Egyébként ha valakit megnyugtat, a szemfényvesztés részeként – Tényi István feljelentőművész bejelentésére – embercsempészet és hivatali visszaélés gyanújával nyomoz a rendőrség Nikola Gruevszki ügyében. Aha, az a rendőrség, amelyik szótlanul nézi, hogy képviselőket rángatnak Pintérhez közel álló verőlegények. Akinek az is ráfért a pofájára nem mellesleg, hogy a rendőrök nem voltak túlzóan erőszakosak a tüntetőkkel szemben. Valóban nem, hiszen nem lövettek közéjük. Még.

Nem tudom, hogy a Rózsadombon egy köztörvényes bűnöző ebédje mennyibe került, vagy hogy Káder János hivatala (értsd: az adót fizetők) mennyit költött arra a vacsorára, amelyet a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek tiszteletére rendeztek (és ahol a gyáva horgász áthallásosan gyáva beszédet mondott, mert annyi gerinc nem szorult belé, hogy saját kútfőből gondoljon bármit is a rabszolgatörvényről), de az egészen biztos, hogy mindeközben egy átlagos magyar naponta 616 forintot költ ételre. Mondom, egy átlagos magyar.

Ja, és hogy már Koppenhágában is fenyegetik a magyarországi tüntetéssel szimpatizáló honfitársainkat? Semmi extra, csak a Fidesz. Változatlanul köpni kell, pedig Dózsa László (magát forradalmárnak hazudó színészripacs) viselt dolgai már nem fértek bele a műsorba. Nem baj, ami késik, az később lesz, kivéve a kormány nagylelkű, előrehozott ajándékai. Szebb napokat mindenkinek!