Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hát ez nem jött be, Viktor

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Orbán Viktor levelét megírta, a bocsánatkérésnek feltüntetett üzenettel azonban nem ment sokra. A flamand kereszténydemokraták elnöke ugyanis elmondta – mint sokan mások is sok helyen – hogy a gond elsősorban nem azzal van, hogy „hasznos idiótáknak” nevezte őket a kormányfő, mintsem azzal, hogy Orbán leépítette a demokráciát Magyarországon. Mondhat amit csak akar a kormánypropaganda, de a kizárás hátterében soha, egy percig sem az állt, hogy az Uniónak bármi baja is lenne a keresztény kultúra védelmével, vagy a kormány családpolitikájával. Az EU problémája az, hogy Orbán Viktor egyszerűen leépítette a jogállamot Európa kellős közepén. Olyan nehéz ezt felfogni? Na de mindegy is, talán majd a Fidesz Néppártból való kizárása segíteni fog nekik abban, hogy ezt végre megértsék.

Brüsszel, 2019. március 14., csütörtök (MTI) – Elfogadta Orbán Viktor kormányfő bocsánatkérését csütörtökön a flamand kereszténydemokraták (CD&V) elnöke, azonban közölte, pártja továbbra is támogatja a Fidesz kizárását az Európai Néppártból (EPP).

Wouter Beke arról számolt be, hogy elfogadja Orbán Viktor bocsánatkérését a bántó nyelvezet miatt, de az ügy nem arról szól, hogy ő sértve érzi-e magát, hanem az alapvető európai értékek, például a sajtószabadság és a hatalmi ágak elválasztásának tiszteletéről, illetve a jobb együttműködésről a külső határok védelmében, s ebben nem lát semmilyen változást.

„A CD&V nem változtat az álláspontján, miszerint a Fidesznek nincs helye az Európai Néppártban” – írta a Twitteren. A magyar miniszterelnök szerdán levelet írt azon EPP-tagpártok vezetőinek, amelyek kezdeményezték a Fidesz kizárását. Ebben bocsánatot kért a „hasznos idióták” kifejezés miatt, de nem változtat álláspontján a keresztény kultúra védelmét, a migrációt és Európa jövőjét illetően. A miniszterelnök azt kérte az érintett pártoktól, hogy gondolják újra a kizárási kezdeményezést.

Tíz országból tizenhárom EPP-tagpárt kérte hivatalosan a Fidesz kizárását a kormányzat legújabb plakátkampánya és szerintük jogállamiságot veszélyeztető lépései miatt. Erről a konzervatív európai pártcsalád politikai közgyűlésén szavaznak a résztvevők jövő héten.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.