Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ha nem tetszik, el is takarodhatunk és kussolhatunk

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nahátakkor. Ne kerteljek, ne köntörfalazzak, ne teketóriázzak, ne álljak egyik lábamról  a másikra, hanem húzzak bele szépen. Egészséges jó reggelt kívánok, máris szerda van! Közszolgálati jelleggel szeretném közölni, hogy a járvány lassításában a legszélesebb körű összefogásra van szükség. Azt olvastam az egyik Orbán Viktort ábrázoló, facebookos propaganda plakáton (a sokadik ilyenen, amin a miniszterelnököt reklámozzák), hogy az állami felelősség nem mellőzhető, de ennek ki kell egészülnie a családfők, a családok, a falvak és a városok felelősségével. A felsorolás önmagában is finom, de az külön finom, hogy a rendkívüli és korlátlan teljhatalmukat úgy próbálják beállítani, mintha azzal nem kizárólagos felelősséget viselnének a válságkezelésben, hanem mintha mellékesen nekik is lenne valami egészen minimális szerepük ebben az egészben.

Nos, így kell elképzelni a legszélesebb körű összefogást, ennél jobban semmi nem fejezi az elvtársak valódi összefogási szándékait:

Majd te is megszokod, te szörnypofájú, nemzetáruló gazember, akinek az a legnagyobb problémája, hogy a kormány védőeszközöket küld a határon túli magyaroknak. Majd megszokod. Ha pedig nem tetszik, eltakarodhatsz a jó büdös francba. Sőt: még kussolhatsz is. Világos?

Lehet hogy valami nekem kimaradt, sőt. Lehet, hogy tíz éve folyamatosan kimarad valami. De most akkor kinek van korlátlan felhatalmazása arra, hogy bármit megtegyen a járvány megfékezéséért (is)? A fenti disztingvált fröcsögés gazdájának elvtársai netán ellenzékben vannak, csak nekem nem tűnt fel? Nincsenek ellenzékben? Választási kampányban vannak netán? Nincsenek? Akkor miért dobálják a politikai sarat most is? A járvány elleni küzdelem és amagyaremberek megvédése, a transzparens kommunikáció, a társadalom felnőttnek nézése helyett mi a francért mozgósítanak rengeteg energiát az ellenzék legyőzésébe? Miért nincsenek válaszok a mindenkit jogosan foglalkoztató kérdésekre, helyette miért Szabó Tímea alázásával, Karácsony Gergely lejáratásával foglalkoznak?

Amit a főpolgármesterrel művelnek a Pesti úti idősotthon ügyében, ahogy az országos tisztifőorvos politikai szerepbe tolták csak azért, hogy Karácsonyra tudjanak mutogatni, ahogy a nevüket nem vállaló propagandistáik gyártják a kamusztorikat, ahogy karigeriznek (egyesek kariferiznek), ahogy Hollikok és Farkas Örsök és Deutsch Tamások törölgetik a lábukat idős emberek nyomorúsága fölött a főpolgármesterbe, az egészen döbbenetes. Már csak a leghülyébbek nem látják, hogy a kormány konkrétan nagyobb hangsúlyt fektet a fővárosi önkormányzat és a főpolgármester befeketítésére, mint a járvány elleni védekezésre. Szarnak ők az emberekre, betegekre, ők egy állandó választási kampányban vannak, amit mindenáron meg kell nyerniük. Pedig egyrészt lenne feladat bőven, másrészt a főnökük, uruk és parancsolójuk is azt hazudta pénteken, hogy nem most kell porciózni a felelősséget, most bajtársiasan össze kell fogni, aztán majd ha túl vagyunk a tragédián, akkor le kell vonni a tanulságokat.

Azóta még nagyobb elszántsággal és gyűlölettel gyepálják Karácsonyt, és 10 napnak kellett eltelnie, ameddig a Sára Botond által vezetett kormányhivatal kitalálta, mit válaszoljon a főpolgármester által április 12-én nyilvánosságra hozott levelükre. Amely levélre hivatkozva a kórházak elutasították az idősotthon vezetőjének tesztelésre vonatkozó kérését, holott a fővárosi önkormányzat hetek óta kérte a kormány illetékeseit, hogy ne küldhessenek vissza a kórházak idős embereket az idősotthonokba negatív koronavírusteszt nélkül.

Március 26-án Sára elvtárs jó elvtárs tehát még azt üzente, hogy ez az eljárás szakmailag megalapozatlan, és fölösleges laboratóriumi vizsgálatokat és költségeket generál (Pintér vagy Szijjártó tesztelése szerencsére nem generál fölösleges költségeket), úgyhogy jó lenne, ha senki nem akadékoskodna a betegek átadását, átvételét illetően.

Majd miután az idősotthont fenntartó önkormányzat többször hangsúlyozta, hogy a fertőzést a kórházakból tesztelés nélkül, valószínűleg megfertőzve visszaérkező lakók terjesztették szét az otthonban (most hagyjuk az elcseszett, kifolyatott teszteket), április 21-ére megszülték a nagy visszavágó közleményt: a levél, amire Karácsony hivatkozik, nem vonatkozik a szociális intézményekre, így az idősotthonokra sem, pusztán két egészségügyi intézmény közötti betegátvételről szól. (Tehát egyik kórházból a másikba lehet tesztelés nélkül hurcolni az embereket? Az fasza.) Ők amúgy nem tiltották meg, hogy Karácsony azt teszteljen, akit akar, különben is a tesztelés orvosszakmai kérdés, úgyhogy a főpolgármester törődjön a dolgával. Így lett a szakmai megalapozatlanságból orvosszakmai kérdés, és így nincs semmi felelőssége a kormányhivatalnak semmiben.

Ezt csak azért hurcoltam ide és részleteztem, mert több mint szimbolikus fejezete ez a járványt is gátlástalanul politikai haszonszerzésre használó, a propaganda-kormányzás által kijelölt keretekből kilépni képtelen túl- és teljhatalom válságkezelési alkalmatlanságának. Csak idő kérdése volt, és kiderült, hogy a Pesti úti idősotthonon kívül további hasonló intézményekben is felüti a fejét a vírus (tegnap 20 ilyenről tudott Müller óvónéni). Ahelyett, hogy a szerencsétlen nemzetközi példákból próbáltak volna tanulságokat levonni, Karácsonnyal foglalkoztak, Országos Cecília tisztifőorvos szájából pedig tegnap hangzott el először (a védekezés 41. napján!) az, amit Karácsony hetek óta követel: a kórházban lévőket két negatív teszt után engedik vissza az otthonba. Hasonlóképpen tegnap hangzott el az is, hogy az összes idősotthon összes lakóját és dolgozóját elkezdik szűrni a Honvédség segítségével. Szerintem lenne min gondolkodni két mutogatás között, bármennyire is elégedett magával és a WHO elismerésével a kézmosás és szellőztetés védőszentje.

A helyzetet súlyosbítja az, amire tegnap reggel is utaltam. Nem világos, hogy mi a terv, mi a forgatókönyv, milyen megfontolások alapján születnek a döntések. Egyszerre azt mondani, hogy május 3-án tetőzik a járvány (Orbán kinyilatkoztat, Müller bólogat), megfejelni a dolgot azzal (Orbán), hogy május 3-ra éri el az ország a teljes önvédelmi képességét (üres ágyak, lélegeztetőgépek), azaz el lehet kezdeni lépésről lépésre visszatérni a normális kerékvágásba, majd agyoncsapni az egészet (Szlávik doktor) azzal, hogy a május 3-i tetőzés elhúzódhat, ezért nagyon sok beteg lesz még májusban, tehát az érettségi május 4-én lesz, vagy valamikor máskor, egészen szürreális.

Lehet, hogy Soros ügyében debilnek lehet nézni az országot, de itt most emberi életekről van szó, basszátok meg. Az kurvajó, hogy miután elég nagy felháborodást váltott ki a járvány állítólagos tetőzése (ami vagy tetőzés, vagy nem) utáni napra időzített érettségi, és Maruzsa is visszakozott, hogy akkor mozgatják az időpontot, ha muszáj, a Századvég már meg is mérte, hogy a magyarok négyötöde támogatja a kormány tervét érettségi ügyben. Egyszerűen köpedelem. Ha a kormány a Kossuth téren boszorkányokat vagy mimagyarok egy éves bevételét égetné el, azt is pont ugyanígy támogatnák. Itt nem az elvek, a józan ész, a közjó érdekében születnek döntések még egy istenverte járvány idején sem, hanem a közvélemény-kutatásokat és a propagandát fércelik Orbán hatalmához. És működik.

Miközben már 320 ezren elveszítették a munkájukat, és úton-útfélen megkapják, hogy nincs segély, nincs ingyenebéd, miközben Gödöt a megválasztott önkormányzat fejére lépve kivéreztetik és sörétes puskával különadóztatják, gyilkolják a kiskereskedelmet, például Seszták NER-társ Kisvárdájának közel félmilliárdos (440 millió) támogatást adnak az önkormányzat kötelező feladatainak ellátására, és a széleskörű társadalmi összefogás jegyében még több TAO-pénzből mentik a falábú futballjukat. Elvégre veszélyhelyzet van és korlátlan felhatalmazás.

Úgyhogy ezért nem jutott eszükbe se, hogy más országok példáját követve a kormány tagjai felajánlják fizetésük legalább egy részét az egészségügynek, és ezért lamentál a miniszterelnök a mi szép, boldog életünkről, amihez nem kell tisztességes megélhetés és új autó. Neked, nekem, nem kell. Nekik kell. Mi szépen élhetünk akkor is, ha csórók is vagyunk. Mi fogjunk össze, mi tartsunk ki, mi legyünk türelmesek, mi ápoljuk az utcára tett beteg hozzátartozóinkat, és mi értsük meg, hogy ha kicsavarják a kezünkből az utolsó szelet kenyeret, az is azért van, hogy megvédjenek. A vérünk árán is megvédenek. És ha nem tetszik, eltakarodhatunk a jó büdös francba. Már húzok is.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.