Március 20,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

KLASSZIKUSOK


Félhomályban

I.

Ott ültünk némán, édes félhomályban,
Te elmerengve s égő vágyban én.
Álmod hová szállt s kié volt a vágyam,
Titok maradt az, szívünk rejtekén.
Talán a mult viharzott át előtted
S előttem halkan tűnt fel a jelen…
…Neked talán már bántó, kínos álom
S nekem már kínos vágy a szerelem…

Hidd el, mi csupán csaljuk a világot,
Arcunkon is hazug az ifjuság,
Én nem török le illatos virágot
S neked sem kell már soha mirtuszág.
Én az álmod szeretném visszahozni,
Te tán szivembe vágyat oltanál –
Küzdünk egymásért hasztalan, hiába:
Köztünk a multnak tiltó romja áll!…

II.

A szivedből egy-egy sóhaj
Átnyilallik a szivembe…
Egyedüli kincs tetőled:
– Amit adhatsz még nekem –
A szivedből egy-egy sóhaj…

A szívemből egy-egy sóhaj
Átnyilallik a szivedbe…
Oly kevés maradt a multból…
Amit néked adhatok:
A szivemből egy-egy sóhaj…

III.

Ne vádoljunk senkit a multért,
A vád már úgyis hasztalan.
Talán másképp lehetett volna, –
Most már… mindennek vége van!…
Úgy szeretnék zokogni, sírni
A sírra ébredt vágy felett, –
De ránézek fehér arcodra
S elfojtom, némán, könnyemet.

Várunk a csendes félhomályban
Valami csodás balzsamot,
Mely elfeledtet mindent, mindent
S meggyógyit minden bánatot…
Leolvasom sápadt arcodról
A rád erőszakolt hitet
És megdöbbenve sejtem, látom,
Hogy nem hiszel már senkinek!…

IV.

Nekünk is volt még fiatalos lelkünk,
Mi is tudtunk még hinni valaha.
Ami hevünk volt, mind elfecséreltük
S ami hajnal volt, az most éjszaka.
Te ott a deszkán ki nem oltott vággyal
Hamvadsz el lassan, némán, egyedül,
Én meg, szakítva emberrel, világgal,
Bolyongok árván, temetetlenül.

Nekünk is volt még fiatalos lelkünk,
Magasba vont és így – a porba vitt.
Megnyugvás útját epedve se leltük,
Szivünkből végképp elszállott a hit…
…Olyan a színpad, mint a lant világa,
Kifosztja lelkünk s lelket mégsem ad –
A boldogságért küzdtünk, mindhiába:
Boldognak lenni nekünk nem szabad!…

V.

Nem jó kép itt az »őszi napsugár«,
Mit mi érzünk, nem késő szerelem.
A szerelem nem szánalomra vár
S te szánalomból érzel csak velem.
Én reszketek egyedül elkárhozni,
Magammal vinném beteg lelkedet…
De végzetünkkel mindhiába küzdünk:
Nekünk  e g y ü t t  még halni sem lehet!…

 Ady Endre

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS