Szeptember 30,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Felépíti, szétveri

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,695,723 forint, még hiányzik 1,304,277 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Igazán örömteli az MTI-n olvasni, hogy mit mondott Hosszú Katinka. Hogy kinek mondta és mikor mondta, azt nekem nem sikerült kiderítenem. Utoljára ott maradtam le, hogy az úszónő az elődöntő után nem méltóztatott kimenni az újságírókhoz nyilatkozni. Szó sincs arról, hogy éppen most kezd lázba hozni a versenysport, eddig is hülyeségnek tartottam, most is annak tartom. De azt nem igazán értem, ami a szemem előtt történik. Miért jó az egy sportolónak (színésznek, zenésznek, tudósnak, bárkinek), hogy kemény munkával felépít egy karriert, majd legalább olyan szívós kitartással elkezdi szétverni élete munkáját? Nem csak a mostani versenyre gondolok.

A hazai rendezésű világbajnokság után Hosszú Katinka elfáradt, és nem tudott megfelelően felkészülni a Rómában zajló Európa-bajnokságra.

 A többi között erről beszélt a 33 éves, háromszoros olimpiai bajnok vasárnap, azt követően, hogy szombaton fő számában, 400 méter vegyesen nem jutott döntőbe, ugyanis két honfitársa, a végül első és második helyezett Mihályvári-Farkas Viktória és Jakabos Zsuzsanna is megelőzte összesítésben.
    “Talán annyira azért nem éltem meg drámaian ezt a dolgot, mint mindenki más, ha jól hallom. Persze nagyon bosszant, és talán egy kicsit rosszul is álltam hozzá a versenyhez, de a nap végén két magyar állt a dobogón, és szép lett a vége. Én a szám után egy fél óra alatt kidühöngtem magam, és utána este én is szurkoltam a csajoknak” – mondta Hosszú, aki megjegyezte, ennél többre lesz szüksége, ha folytatni akarja.
    “Budapesten a világbajnokságon nagyon élveztem az úszást, annak ellenére, hogy ott sem voltam a csúcsformám közelében. A tegnapiról ez már nem mondható el, nyögvenyelősen ment az egész. Ha úszom tovább, akkor ennél jobban szeretnék felkészülni” – fogalmazott a kilencszeres nagymedencés világbajnok.
    Hosszú leszögezte, amennyiben úgy dönt, hogy ott akar lenni 2024-ben a párizsi olimpián, akkor minél hamarabb el kell kezdenie úgy készülni, mint régen.
    “Amit eddig kerestem, az egy kicsit az egyensúly a magánéletben, és hogy jól is érezzem magam, viszont az a helyzet, hogy ha én így készülök, akkor annak ez az eredménye. Főként arról van szó, amit az uszodán kívül csinálok. Egyszerűen nem férhet bele más, annak is arról kell szólnia, hogy a lehető legjobban felkészüljek. Ez az élsport, erre gondolunk, amikor mondjuk, mennyi lemondással jár. Ahhoz, hogy felkészüljek Párizsra, az kell, hogy ezt az életstílust folytassam.”
    Hosszú megjegyezte, egyelőre nem mondta ki, és még nem is fogja, hogy készen áll-e erre a kétéves felkészülésre, amely során mindent félre kellene tennie, “de talán”. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!