Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ez veszélyes!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A horvátokat a németek fogják követni a soros EU-elnöki posztján, ami még sok fejfájást okozhat Orbánnak. Már a finnekkel sem lehetett túl elégedett, erre most jönnek a németek. Gerd Müller, Németország nemzetközi gazdasági együttműködési és fejlesztési ügyekért felelős minisztere interjút adott a Handelsblatt című üzleti lapnak. Ebben elmondta, hogy a német elnökség idején meg kell kötni az új irányokat kijelölő EU-Afrika alapszerződést. 

Soros, Brüsszel, migránsok! Megvédjük Magyarországot! Már biztosan készülnek az új nemzeti konzultációs ívek is, nem beszélve a plakátok ezreiről országszerte. 

De lássuk, mi a német kormány terve 2020 második felében:

Fordulatra van szükség az Európai Unió (EU) és Afrika viszonyrendszerében, és az év második felében, a német soros EU-elnökség idején meg kell kötni az új irányokat kijelölő EU-Afrika alapszerződést – mondta a német kormány nemzetközi gazdasági együttműködési és fejlesztési ügyekért felelős minisztere egy pénteki lapinterjúban.

Gerd Müller a Handelsblatt című üzleti lapban közölt interjúban kiemelte, hogy az EU-t az eddiginél is erősebben érintik majd az afrikai konfliktusok és a kontinensen elinduló menekülthullámok, ha nem változtat politikáján és nem tesz többet Afrika fejlődéséért.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusának javaslata szerint az úgynevezett EU-Afrika paktumban négy területre kell összpontosítani. Először is meg kell állapodni az éhezés és a mélyszegénység felszámolásáért folytatott munka összehangolásáról. Másodszor ki kell terjeszteni Afrikára az Európai Bizottság tervezett klímavédelmi csomagját (European Green Deal), mert Európa egyedül nem tudja feltartóztatni az éghajlatváltozást, különösen úgy nem, ha közben Afrikában 450 új széntüzelésű erőművet építenek.

A harmadik elem egy megállapodás az Afrikai Unióval a biztonságpolitikáról és a „rendezett migrációról” – mondta a miniszter. A negyedik terület a gazdaságpolitika, amelyen a kapcsolatok méltányos, fair formálására kell törekedni – mondta Gerd Müller, kiemelve, hogy „az EU nem tekintheti többé Afrikát a szubvenciók (közösségi támogatások) révén olcsó agrártermékei felvevőpiacának”. Sokkal inkább a „helyi értékteremtést és a termelékeny mezőgazdaságot és élelmiszeripart” kell ösztönözni, és az észak-afrikai országokat „fokozatosan be kell kapcsolni az EU egységes belső piacába” –  mondta a német nemzetközi fejlesztési miniszter.

A Handelsblatt összeállítása szerint Németország – az EU legnagyobb gazdasága – exportjának csupán 1,7 százaléka irányul Afrikába, és importjának mindössze 2,1 százaléka származik a kontinensről. A német cégek legfőképpen Dél-Afrikára összpontosítanak. Ezt jelzi a többi között, hogy eddig 10,8 milliárd euró (3620 milliárd forint) értékben hajtottak végre beruházásokat a kontinensen, ebből 6,7 milliárd eurót Dél-Afrikában fektettek be, és 201 ezer afrikai foglalkoztatottjuk közül 71 ezer dolgozik Dél-Afrikában. (MTI) 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.