Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


És megint sikerpropagandát gyártanak a kudarcból

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Már a delet is elütötte az óra, és hiába meresztettem a szemem, a NER fennállásának tegnapi, párját ritkító, szégyenteljes járványkáoszba fulladt napja után eggyel még sehol egyetlen fideszes politikus, megmondó- és/vagy felmosóember, illetve kommunikációs vasököl nem tűnt fel, aki ki mert volna állni a rivaldába megmagyarázni, hogy mi történt tegnap, miért történt, és ki vállalja a felelősséget azért, ami tegnap történt.

Szerencsétlen Bayernek is a Donáth család generációkon átívelő viselt dolgairól kell idétlen, figyelemelterelési célzatú publicisztikát gyártania a pártújságba. Ahelyett, hogy miután ő már megkapta az első adag kínai vakcinát, fröcsögve, habzó szájjal verné a NER asztalát, és feldúltan aggodalmaskodna azért a 74 ezer emberért, akit ma-holnap nem oltanak be tömegesen (egyet-egyet azért beoltanak, ha odafárad az oltópontra mégis), mert a főnöke decemberi nagyotmondásai ellenére az első próbatételnél megomlott a híres orbánista védekezési rendszer. Azt most hagyjuk is, hogy az egészségügyért papíron felelős miniszterrel olyan interjút közöltek ugyanabban a pártlapban vadhajnalban, amelyben alig kérdezték a járványról, nemhogy a csődbe ment tegnapi napról kérdezték volna.

Azt már tegnap óta tudjuk, hogy Gyurcsányné végifertőzte az egész országot, és az ellenzéki pártok összevissza beszélnek és támadják és akadályozzák és szégyelljék magukat, de az talán még a legcsekélyebb szellemi munícióval felszerelt rajongókat is joggal érdekelheti, hogyan fordulhatott elő egy nap alatt az, ami március 5-én pénteken előfordult az Orbán-kormány által vezetett Magyarországon. Az rendben van, hogy egy Pécsen késsel hadonászó, azzal életveszélyes sérüléseket okoz nő őrizetbe vételéről, vagy a Füzesabony közelében történt gázolás miatt lezárt 3-as főútról, vagy a szlovákiai vakcinaharcról szóló hírek országos érdeklődésre tartanak számot az MTI szerint, de hol vannak a kormánypárti arcok, akik máskor egymást verik le, hogy elszavalják haton ugyanazt? Azt ki és mikor fogja megmagyarázni, hogy

  • miközben tavaly december 18-án Orbán Viktor azt állította, hogy a szükséges eszközökkel, számítógépes nyilvántartással, adatbázissal, helyszín-kijelöléssel, mindennel  készen vagyunk, csak a vakcina hiányzik, március 5-én az első tömeges oltási kísérletnél azonnal kiderül, hogy nemhogy az egész országot, nemhogy az összes regisztrált embert, de 70 ezret sem képesek beoltani?
  • miképp fordulhatott elő, hogy még azt sem sikerült abszolválni, hogy a megfelelő címzetteknek küldjék ki az oltakozásra hívó SMS-eket?
  • minek köszönhető, hogy ennek ellenére több mint 24 órának kellett eltelnie ahhoz, hogy ma délben benyögjék azt a telefonszámot, amit tegnap se Orbán, se Müller nem volt hajlandó, ahol kérni lehet a helytelen adatok, problémák javítását?
  • a csütörtökön bejelentett országlezárás után 24 órával, pénteken délután miért nem voltak még sehol a részletes szabályok, amely szabályok kalózverziója azonban világ szégyenére egy autóalkatrészeket árusító webshopon előbb jelentek meg, mint a Magyar Közlöny hivatalos weboldalán?
  • ezek után hogy volt pofája az oltási terv bedőléséért nem utolsó sorban felelős Rogán-féle sóhivatalnak konkrétan hamisítványnak nevezni a megjelent dokumentumot, amelynek szövege legalább 90%-ban megegyezik a késve feltöltött hivatalos verzióval?

A kérdéseket még hosszan sorolhatnám, de most maradjunk ennyiben, ez is bőven több, mint aminél kevesebbért máshol már fejek hulltak volna a porba. Az MTI-t időközben megtöltötték az orosházi, zalaegerszegi, veszprémi oltásról szóló képekkel (értsd: a tömeges oltás megbukott, de azért oltanak veszettül), és hogy ne kelljen csalódnunk, 12:45 körül felkerült a Fidesz oldalára az alábbi gyászfércmunka is, amelyben ugyan nincs válasz egyetlen fent leírt kérdésre se, viszont arra reagálnak az elvtársak, hogy az összes ellenzéki párt követeli, hogy ha már nekik ez láthatóan nem megy, a kormány adja át az oltási program szervezését a járványügyi szakembereknek, az orvosi kamarának és az önkormányzatoknak. Íme a reakció:

Ha az oltásellenes baloldalon múlna, nem lennének oltva a magyar emberek

A baloldal képviselői olyanok, akik keveset tudnak, de azt is rosszul. Az oltás nem állt le, ezen a hétvégén több mint százezer embert oltanak be. Vasárnap estére a beoltottak száma Magyarországon meghaladja az egymillió főt. Ha az oltásellenes baloldalon múlna, nem lennének oltva a magyar emberek.

A baloldali pártok mindent megtesznek azért, hogy lebeszéljék, elbizonytalanítsák az embereket a védőoltástól, ami a leghatásosabb fegyver most a vírus ellen. Azt is bevallották, hogy azért teszik ezt, mert szerintük minél jobban elhúzódik a járvány, minél több a beteg és a halott, nekik annál nagyobb esélyük van a hatalomra.

A magyar oltási program példaértékű Európában, Magyarország a második az uniós oltási ranglistán, hamarosan átlépi az egymilliót a beoltottak száma, ez köszönhető a jól szervezett, ütemes oltásnak és annak, hogy számos uniós tagállammal ellentétben nem csak három, hanem már öt vakcinával tudunk oltani. (fidesz.hu)

Tehát nemhogy nincs senki, aki kiállna, összevissza tördelné a kezét és bocsánatkérések közepette bevallaná, hogy a Kubatov-lista mégiscsak fontosabb volt nekik, mint az oltási lista, de többé nem fog előfordulni, nemhogy megneveznék a tegnapi fiaskóért felelősöket és bejelentenék, hogy már lemondatták őket, dehogy. Ők állnak megint az erdő felől, és sikerpropagandát gyártanak a csúfos kudarcból. Ilyen talán még Tanganyikában sincs, nemhogy a Maldív-szigeteken vagy Dubajban.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.