November 28,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Értem én a rettegést, de hol is vannak azok, akiktől rettegni kellene?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,517,026 forint, még hiányzik 1,482,974 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szijjártó Péter részt vett az ENSZ Menekültügyi Főbizottságának genfi találkozóján, ahol 358735-ra is elmondta ugyanazt a sablon szöveget, amit már korábban is. A migrációs és menekültpolitika nemzeti hatáskörbe tartozik, mi nem kérünk menekülteket. Nyilván ütni kell most a vasat persze, hiszen az afganisztáni helyzet miatt akár az is lehetséges, hogy tíz, vagy akár százezrek indulnak meg nyugat felé, ami Orbánnak tökéletesen jönne egyébként a kampányban. Csak hát eddig nem nagyon jönnek a menekültek ,és kicsit hülyén veszi ki magát, hogy a kormány hetek óta retteg, de nem történik semmi. Szijjártó azt is elmondta, hogy szerinte a Hungary Helps program már legalább 250 ezer közel-keleti és afrikai kereszténynek segített abban, hogy ne kelljen elhagynia lakóhelyét. Ez nagyszerű egyébként, de az EU országainak többsége egy kicsit többet tesz ugyanezért, de emellett nem zárják ki, hogy olyan menekülteket is befogadjanak, akik esetleg egy távoli országból érkeztek. Ettől függetlenül tény, hogy nemzeti hatáskör az országok menekültpolitikája.

A migrációs és menekültpolitikának szigorúan nemzeti hatáskörben kell maradnia, a világ országainak pedig kölcsönösen tiszteletben kell tartaniuk az eltérő álláspontokat a bevándorlás kérdésében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának ülésén Genfben.

“Magyarország nem kíván semennyit sem feladni nemzeti kompetenciájából a migrációs és menekültpolitikát illetően, azonban konstruktív párbeszédre törekszik a nemzetközi partnerekkel” – hangsúlyozta a tárca szerint a külügyminiszter. A közlemény szerint kiemelte, hogy a nemzetközi beavatkozás afganisztáni kudarca nyomán újabb bevándorlási hullámokra kell készülni, és ezek a koronavírus-járvány idején nemcsak biztonsági, hanem egészségügyi kockázatokat is jelentenek. Mint mondta, az emberek Európában jól emlékeznek a 2015-ös válságra, amikor milliók érkeztek a kontinensre, így Magyarország határait is mintegy 400 ezren lépték át illegálisan. Hozzátette: “Nyugat-Európában a társadalmi integrációs projektek teljes kudarcot vallottak, több helyen párhuzamos társadalmak jöttek létre”.

Szijjártó Péter beszámolt arról is az ENSZ ülésén, hogy a magyar kormány álláspontja két pilléren nyugszik. Egyrészt a nemzetközi jog teljes körű tiszteletén, másrészt azon az alapelven, miszerint a segítséget kell oda vinni, ahol arra szükség van, és nem a bajt kell idehozni. A nemzetközi jog világosan fogalmaz: ha valaki menekülésre kényszerül, akkor joga van ideiglenesen az első biztonságos országban maradni. Ahhoz azonban nincs joga, hogy békés, biztonságos országokon átkelve maga válassza ki az úti célját – húzta alá. Nem adunk menedékjogot annak, aki megsérti a határainkat bármelyik irányból – tette hozzá. A miniszter szerint ahelyett, hogy otthonuk elhagyására bátorítják az embereket, a helyben maradást kellene támogatni, ott megfelelő körülményeket teremtve. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy Magyarország már nagyjából 250 ezer közel-keleti és afrikai kereszténynek segített abban, hogy ne kelljen elhagynia a lakóhelyét. Mintegy 70 millió dollárból házakat, iskolákat, templomokat építettek újra a Hungary Helps program keretében. Végezetül leszögezte, Magyarország tiszteletben tartja, hogy bizonyos államok támogatják a bevándorlást, és hajlandók több migránst befogadni, de cserébe elvárja, hogy ne akarják rákényszeríteni mások az álláspontjukat.(MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!