Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Épül, szépül a Magyar Királyság

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem elég, hogy már megkezdtük az űrkutatást is nemzetileg, a kormány kitalálta, hogy újra tengeri kikötővel kell rendelkeznünk, attól erősödik csak igazán a gazdaság. Szijjártó az Origónak adott interjút, amelyből az MTI szemezgetett. A 100 millió eurós beruházás a kormányzat szerint gond nélkül meg fog térülni, hiszen már eddig is nagy szükség lett volna egy magyar tengeri kikötőre. De hát mint kiderült, a felcsúti kisvasút is világsiker, máskülönben miért hosszabbítanák meg egészen Bicskéig? Nyugodjunk meg tehát, az a 100 millió euró közpénz ismételten csak nagyon jó helyre megy majd, a kérdés már csak az, hogy Szijjártóék a Nagy-Magyarország visszaszerzésén is gondolkodnak, vagy ez a trieszti gondolat csak úgy jött? (Hogy a kikötő valójában egy elhagyott ipartelep, azon végképp felesleges fennakadni, ugye. Nem is akadt fenn rajta a propaganda.)

Szijjártó: a magyar tengeri kikötővel Magyarország erősödik

 A trieszti magyar tengeri kikötővel Magyarország erősödik, mert a gazdaságnak és a vállalkozásoknak alapvető érdekük, hogy legyen egy magyar kijárat a tengerre – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az origo.hu-nak adott interjújában. Szijjártó Péter a pénteken megjelent cikkben azt hangoztatta, a magyar kikötő a magyarországi vállalatok számára megbízhatóságot és kiszámíthatóságot jelent majd, ez pedig garantálja az üzleti megtérülést a magyar cégeknek.

A beruházás megtérülése a külügyminiszter szerint a kikötőt övező érdeklődés alapján már most „nyilvánvaló”, hiszen a magyar és nemzetközi cégek a raktározásért, a logisztikáért és a szállítmányozási szolgáltatásért jelentős összegeket fizetnek majd, ami egyértelműen jó a magyar nemzetgazdaságnak. A miniszter szerint Trieszt minden szempontból a legjobb megoldás volt, mivel az egyik legközelebbi tengeri kikötő Magyarországhoz képest, közúton és vasúton is elérhető 24 óra alatt, a kikötő kapacitása pedig elég ahhoz, hogy a magyar exportáló vállalatok igényeit ki tudja elégíteni.

A trieszti kikötőt azok a közepesnél nagyobb hajók tudják használni, amelyek a magyarországi vállalatok számára fontosak. A legnagyobb hajók a bevett gyakorlat szerint Rotterdamba vagy Pireuszba hajóznak be, ott az árut kisebb hajókra pakolják, így küldik Triesztbe. A folyamat pedig visszafelé is így működik – mondta Szijjártó Péter. Kiemelte, Trieszt forgalma az elmúlt években rendkívül dinamikusan nőtt és a Magyarországhoz közel eső kikötők közül a legjobb szárazföldi szállítmányozási infrastruktúrával és fejlődési potenciállal rendelkezik.

Az elmúlt években Trieszt és Magyarország között az áruforgalom a négyszeresére nőtt, jelenleg legalább naponta konténervonat közlekedik Trieszt és Magyarország között, a kikötő üzembe helyezése után pedig ennek a megduplázódását várják – közölte a miniszter. Szijjártó Péter kitért arra, hogy a magyar kormány tárgyalt a szlovénekkel Koperről is, azonban kiderült, hogy az együttműködés nem lehetséges, mivel a többpárti kisebbségi kormány egyes pártjai nem akartak ilyen megállapodást. A trieszti kikötőről már megkötötték az adásvételi szerződést, amely ősszel lép életbe, és ekkor kötnek majd egy megállapodást is, amelyben rögzítik, hogy a kikötőben 2016-ban indult fejlesztésekhez hogyan kapcsolódik a magyar terület. Később pedig létrejön egy magyar vállalat is, amely felügyeli a magyar állam 100 millió eurós fejlesztését – ismertette a miniszter, hozzátéve, hogy három év alatt kell elkészülnie a kikötőnek.

Elmondta, konzultálnak a másik három visegrádi országgal is arról, hogy bevonják őket a tervekbe. Szijjártó Péter szerint a kikötő létesítése tovább erősíti majd a magyar-olasz kapcsolatokat. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.