Május 24,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Egy keresztény értékesebb mint egy muszlim, egy hindu, vagy egy buddhista?

Úgy tűnik, a kormánypropaganda szerint Európának segítenie kell mindazokon, akik keresztények, érkezzenek is bárhonnan. Ez derül ki legalábbis Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatójának mondanivalójából, amely az M1-en hangzott el ma reggel. Szerinte ugyanis Európa erkölcsi és szellemi válságát jelzi az, hogy nem tud és nem is akar tenni semmit a közel-keleti keresztények üldöztetése ellen. Egyrészt ezt nem tudni, hogy milyen adatokra alapozva jelentette ki az M1 legújabb szakértője, másrészt ha a kormányt nem érdeklik a menekültek, akkor mit foglalkozik a keresztényekkel?

Azok valamitől mások? Egy közel-keleti, afrikai, vagy ázsiai keresztény európaibb, mint egy ugyaninnen érkező muszlim, hindu esetleg buddhista vallású? Mégis, mitől? Aki keresztény, azon segítsünk minden erőnkkel, aki viszont nem, az oldja meg a saját problémáit. Persze ez eddig is leszűrhető volt a kormány kommunikációjából, azonban eddig nem nagyon mondták még ki ilyen egyértelműen. De lássuk is az MTI hírét:

A közel-keleti keresztények üldöztetése Európa erkölcsi és szellemi válságát is jelzi, hiszen a kontinens nem csupán tehetetlen, de nem is érzi úgy, hogy cselekednie kéne – mondta a Migrációkutató Intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Speidl Bianka kiemelte, hogy sem az EU külpolitikájában, sem az európai közbeszédben “nincs helye” a keresztények védelmének, noha a Közel-Keleten kívül Afrika és Ázsia sok országában népirtás áldozatai, megfélemlítő akciók és merényletek, vagy állami szintű üldöztetés célpontjai. Az erőszakos, erőltetett szekularizáció, illetve a sorozatos templomrongálások Európában is hasonló folyamatot vetítenek előre – tette hozzá.

A kutató különösen veszélyesnek nevezte, hogy sok menedékkérő az útja során emberkereskedők és fegyvercsempészek hatására radikalizálódik, és iszlamistaként érkezik akkor is, ha egyébként békés céllal indult. Speidl Bianka rámutatott arra, hogy Európa tehetetlensége reménytelenséget kelt Szíriában, hiába sikerült felszámolni az Iszlám Államot. Megrekedt az újjáépítési folyamat is, az EU ráadásul sokszor támogatott olyan ellenzéki csoportokat, amelyek valójában terroristák voltak – hívta fel a figyelmet.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS