December 5,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Beszélni kell róla újra és újra

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 621,676 forint, még hiányzik 2,378,324 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras, rigófüttyös, demokratikus jó reggelt! Most egy kicsit rendhagyok, nem először és biztosan nem is utoljára. A tegnapi jóreggelthez érkezett egy komment, pontosabban annak ahhoz a részéhez, ami a Coca-Cola plakátkampányára reflektált, ahol azonos neműek kóláznak és a szövege: a szerelem az szerelem. Én most az erre érkezett olvasói véleményt, vagy inkább talán kérdést szeretném megválaszolni, mert név szerint nekem szólt. Az itt leírt válasz természetesen az én egyéni véleményem, de minden az, amit leírok. A komment a következő:

Örülök hogy itt vagy Edgar. Ugyan remegő ujjakkal, de most ellentmondanék neked, meg az egész világnak. Utalnék a cikkeitek állandó szereplőjének nevére a Nembuzeráns Mátéra.
A kérdés alapvetését értem. Én csak onnantól nem értem, hogy miért kell felvonulásokat, zászlókat, most már plakátokat is csinàlni az azonos nemüek vonzódása mellett. Ez lassan olyan méreteket ölt, hogy szinte szégyenlem is, hogy heteró vagyok. 
Miért kell keresni mindíg valamit, ami indulatokat gerjeszt, mint a buzireklám. Hogyan tudnám másként írni, hogy ne kövezzenek meg ?

Először is Kocsis Máté ragadványneve nem tőlünk származik, hanem tőle. Akár indulhatunk innen is, de majd később kénytelen leszek kicsit visszamenni az időben. Szükségesnek érzem, mert a mostani helyzet nem először fordul elő a történelemben. Tehát Kocsis Máté. Nem az a baj, hogy ő, vagy bárki más meleg, vagy nem. Az a baj, hogy ez ellen tiltakozni kell, ezt meg kell magyarázni és ráadásul oly módon, ahogy azt a politikus tette. A legdurvábbnak vélt szóval  kell tiltakozni ellene, vagy legalábbis ő úgy érezte, ezt kell tennie.

Most sétáljunk vissza az időben. Akár kétezer évet is visszamehetünk, amikor a katolikus egyház elkezdte eltaposni a nőket. Amikor úgy válogatták össze, írták meg és írták át a bibliát, hogy a nő a férfinél alacsonyabbrendű lett, a férfi tulajdona, az eredendő bűn forrása. Ekkor lett Mária Magdolnából prostituált. Ez aztán végigvonult az emberiség történelmén. Legalábbis az emberiség keresztény országainak történelmén, mert léteztek és léteznek matriarchális társadalmak – kutatások szerint az ősi társadalmak jellemzően ilyenek voltak – és olyanok is, ahol egyenrangúként kezelték a nőket.

Telt-múlt az idő, eljött 1845 (tehát nagyjából 1500 év kellett hozzá a biblia kanonizálásához képest), amikor már lehetővé és kötelezővé is tették Magyarországon a lányok iskoláztatását, igaz, csak két osztály erejéig. 1883-tól engedélyezték a lányok érettségihez jutását. 1895-től vált lehetővé a nők bejutása a felsőoktatásba. A férfiakkal azonos választójogot a magyar nők 1945-től kaptak, bár 1918-tól volt választójoguk, de korlátozott. Érdekességként jegyzem meg, hogy Svájcban 1971-ben vezették be a nők általános választójogát.

Ha a felvilágosodás korában nem indul meg egy folyamat, ha nincs igény a változásra, ha nincsenek feminista mozgalmak, ha a szüfrazsettek nem viszik utcára a követeléseiket, a komment írója most talán nem tehetné fel a kérdéseit, mert nem tudna írni, olvasni, esetleg nem használhatna számítógépet.

Azonban másfél évezred kártételét nem lehet száz év alatt megfordítani. Nyugati társadalmakban bevett szokás például a női kvóta. Ez azt jelenti, hogy a cégek vezetőségeiben és a politikában is annyi nőnek kell lennie, amennyi a társadalomban meglévő arányokat tükrözi. Ez nem szabadon választott dolog, hanem törvény. Erre vidáman lehet azt mondani, hogy felesleges hülyeség, miért kell állandóan a nők jogairól beszélni és mire való a női kvóta. De sok országban, ahol alkalmazták ezt, rájöttek, hogy egyáltalán nem hülyeség. Ez a legjobb és legyorsabb módja annak, hogy a társadalom megértse és elfogadja: egyetlen nő sem kevesebb, butább, rosszabb, mint egy férfi. Mára már természetes azokban az országokban ez a mentalitás. Ahhoz, hogy ez így legyen, egy időben bele kellett tolni a társadalom arcába az igazságtalanságokat és bizony akár kényszerrel is el kellett érni azok felszámolását.

Egy kicsit messzebb tőlünk hasonló zajlott le a fehér amerikaiak és az afroamerikaiak, de a fehér ausztrálok és benszülött aursztrálok esetében is.

Most ugyanez történik a melegekkel. Ahhoz, hogy a társadalom megértse: senkinek nincsen joga megvetni, lenézni, támadni, bántani, gyűlölni, gyalázni a másik embert azért, mert a megcsontosodott normákkal szemben ő más, egyszerűen bele kell tolni az emberek arcába. Mindaddig erre van szükség, ameddig nem lesz teljesen hétköznapi dolog, hogy a meleg ember éppen olyan, mint a heteroszexuális, neki is vannak érzései, örömei, bánatai, szerelmei és joga van úgy élni az életét, ahogy bármelyik heteroszexuálisnak.

Sok országban már lényegesen előbbre járnak. Ezért van az, hogy például Angliában nem vált ki országos hisztériát a Pride, hanem az, amivé majd talán itt is válni fog. Egy alkalom a közös bulizásra. De Angliában is túlzásba kellett vinni, provokálni kellett a többségi társadalmat, ki kellett kényszeríteni a változást. Ma már nem nagyon fordul ott elő, hogy egy munkahelyen azért különböztessenek meg valakit, mert ő meleg. Az is igaz, hogy ezt törvény szabályozza és azt a törvényt nagyon komolyan veszik a hatóságok. Az emberek megtanulták – mert törvény is kötelezte őket erre -, megszokták és ma már természetesnek veszik, hogy sokfélék vagyunk és senkit nem szabad a külseje, frizurája, bőrszíne, szexuális beállítottsága alapján meg-, főleg elítélni. Ha ott egy étterembe, házibuliba, grillpartira érkezik együtt két fiú vagy két lány, legfeljebb kulturáltan rákérdeznek (ha nem egyértelmű a dolog), hogy ők egy pár-e. És ezen senki nem háborodik fel, a kérdezettek sem. Akkor sem, ha történetesen mindketten heteroszexuálisok, csak éppen úgy alakult, hogy együtt mentek valahová. Főleg nem ordítják lila fejjel, hogy ők nem buzeránsok.

Mi Magyarországon ott tartunk, hogy már nem csukják börtönbe a melegeket. A huszonegyedik században illene továbblépni. Addig azonban nehéz lesz, ameddig a legpozitívabb hozzáállás is arról szól, hogy jó, nem zavar, ha meleg, de csinálja a négy fal között.

Én csak onnantól nem értem, hogy miért kell felvonulásokat, zászlókat, most már plakátokat is csinàlni az azonos nemüek vonzódása mellett.

Azért kell, mert ez a kérdés egyáltalán felvetődik. Mert nem tűnik fel, hogy ezer módon deklaráljuk a heteróságunkat – bármelyik plakát, reklám, film, dal bizonyítja. Az nem tűnik fel, ez viszont igen. Mert a hetroszexualitás reklámozása megszokott, a homoszexualitásról azonban tudni sem akarunk, mert úgy hisszük, abnormális. Azt kell megérteni, hogy nem abnormális. Mióta ember létezik, azóta a homoszexualitás is létezik. Ahogy kék szem is, barna haj is. És éppen úgy nem fertőz a kék szem, a barna haj, ahogy a homoszexualitás sem fertőző. Egy adottság, amivel együtt kell élnie annak, akit érint. De ő nem egy lakatlan szigeten születik többnyire, hanem valamelyik országban és ott kellene úgy élnie, ahogy az emberhez méltó.

Felmérések szerint nagyjából az emberek 10 százaléka születik homoszexuálisnak. Minden társadalomban, minden korban. Őket éppen úgy démonizálják évszázadok óta, ahogy a nőkkel tették. Éppen olyan igazságtalanul tekintik alacsonyabbrendűnek, ahogy a nőket is annak tekintették. Ma már nem mondja senki egy nőnek sem (remélhetőleg), hogy takarodjon az utcáról és csak a négy fal között mutathatja meg magát. De ehhez kellett száz év küzdelme. Ebben a küzdelemben éppen úgy voltak túlzások, ahogy talán túlzásnak tűnik például a Pride. Sokkterápiának lehetne talán nevezni a dolgot.

Az pedig, hogy olyan nagyvállalatok, mint például a Coca-Cola, vagy az IKEA beleáll ebbe, szerintem nagyon jó és sokat segít. Ha eljutunk oda, hogy teljesen természetes lesz az olyan plakát is, amin egy azonosnemű pár van, akkor valószínűleg a Pride sem provokáció lesz többé, hanem egy jó buli. És akkor nem kell sokszázezer honfitársunknak bujkálni méltatlanul, nem kell nyomorult módon kárhoztatva hazudozni élete minden percében, akkor nem kell fiatal embereknek eldobniuk maguktól az életet azért, mert nem tudnak változtatni azon, amit fogantatásuk percében örökül kaptak, de együttélni sem tudnak vele.

Nem azt kell szégyellni, ha valaki heteroszexuális, hanem azt, hogy képes mást elítélni azért, mert homoszexuális. Azt kell szégyellni, hogy ez szempont lehet, ez bűn lehet. Ez egyáltalán téma lehet. Függetlenül attól, hogy nekem tetszik, vagy nem tetszik a Pride egészében, esetleg bizonyos részleteiben, igenis ez a legjobb módja annak, hogy felismerjük, mennyire ostobák, szűklátókörűek, kicsinyesek, igazságtalanok és gyűlölködők vagyunk. A plakátkampányért pedig külön köszönet azoknak a világcégeknek, akik igyekeznek nekünk segíteni annak felismerésében, hogy egyetlen különbség van ember és emberközött: jó és rossz. A többi teljesen lényegtelen. Ez egy tanulási folyamat, aminek mi az elején járunk. Ha homokba dugjuk a fejünket, akkor nem is jutunk előbbre. Ezzel senki más, mint mi veszítünk. Ezt kellene megérteni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!