Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Bélyeggyűjtők klubja

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép keddet, boldog izét, itt a tavasz végre. Vagyis nem itt, mert én még a Brexittől éppen szárnyalni kezdő esős Angliában élvezem a csatakot, de mindjárt megyek vissza Orbanisztánba. Neírdalá Jánost igyekeznek meggyőzni az ellenzéki pártok arról, hogy az út TB törvény emberek életébe fog kerülni. A Fidesz reagált is a dologra: Soros György. Világos, ki más lenne. Keresztül viszik, bármi lesz is, mert kitalálták és gondolom, kell a pénz, amit így ki tudnak még marni a rendszerből. Éhes a klientúra. Aki meghal, az annyit is ér. Nyilván.

Heinz-Christian Strache, az osztrák FPÖ korábbi vezetője és korábbi alkancellár nagy mennyiségű készpénzt, aranyrudakat és benzint tartott otthonában, arra készülve, hogy az EU korlátozza vagy megszünteti a készpénz használatát és/vagy a NATO megszállja Ausztriát.

Ezt a 444-hu-n olvastam. Én nem tudom, ez normálisnak minősül-e a politikusok körében. Amennyiben igen, meg kell állapítanom, hogy a magyar politikusok és csatolt részeik kirobbanóan normálisak. Ha még az is igaz, hogy Srache mágushoz járt (vagy az járt hozzá, ez lényegében mindegy is), valamint gyógyerejű fémdarabokat hordott az alsógatyájában, akkor az ember egészen konkrétan klinikai eset. Érdemes lenne egy kórterembe zárni Kövér Lászlóval, tuti jó hatással lennének egymásra. Édesjóistenem. Európa vezető politikusa.

Közben Karácsony Gergely eléggé céltudatosan halad a maga útján.

Az európai városok összefogása nagyon fontos lépés a szélsőjobbos populista kormányok megtörésére. Szerintem legalábbis. Garantáltan bassza is a csőrét fideszkééknek, komoly ellenféllé sikerült tenni a fővárost már eddig is, így meg pláne.

Schmidt Mária ezer más tehetsége mellett a bélyegkiadásban is hasít, mint a hétördög. A rendszerváltás harmincadik évfordulója alkalmából jelnetetett meg a Magyar Posta – a történésznek nevezett asszony aktív közreműködésével – egy bélyegsorozatot. Ez az, amire nem kerülhetett fel Rajk László és Solt Ottilia, mert a hozzátartozók még időben letiltották. Akit senki nem védett meg vagy akit nem is érdemes megvédeni, az mind ott virít a csecse bélyegeken. Én most nem rohanok el beszerezni párat, de aki teheti, ki ne hagyja a soha vissza nem térő lehetőséget a világért sem.

Matolcsy György megint nagyot ment.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke a Növekedés.hu-n hétfőn megjelent írásában összegezte a magyar gazdaság és társadalom elmúlt évtizedeinek értékelését, és az elkövetkező évtized kilátásait.
    „Miért is ne hinnénk Advent idején, hogy a magyar nemzet felől nézve a világot, süllyed a rossz és jön fel a jó” – tette fel a kérdést írása elején. „Mi magyarok úgy döntöttünk, hogy századunkban végre a történelem napos és nyertes partjára úszunk át, felelve egyben Nagy László nagy kérdésére: igen, mi visszük át a szerelmet a túlsó partra” – tette hozzá.
    A cél elérésének eszközeit, amelyek egy részét már alkalmazzák, 10 pontban foglalta össze. A felsorolás  élén a teljes versenyképességi fordulat áll. Ezt követik a világszínvonalú oktatás és egészségügy, illetve közlekedési infrastruktúra. (MTI)

Hogy ők – mármint Matolcsy, Orbán Viktorral kézen fogva – átúsznak a nyertes partra (bármit is jelent ez a szemenszedett, eszelős baromság. Már ha onnan nézem – és honnan a francból nézném máshonnan – hogy az nem úgy van, ahogy a kissé buggyantnak tűnő jegybankelnök elképzeli. A tenger egyik partja ihajcsuhaj és habzsidőzsi, a másik nyomor és a megtestesült Mordor, egy komplett ország pedig vidoran uszikál egyik partról a másikra), fogukban fuvarozva a szerelmet. Jelzem, én kedvelem Nagy László verseit, de amikor erre a művére gondolok, mindig az ugrik be, hogy hogyan tartja valaki a fogában a szerelmet? Mint egy tömést? Namindegy. Annak halmozottan nagyon örülök, hogy Magyarország legfontosabb pénzügyi-gazdasági intézményének a vezetője advent alkalmából hisz és álmodozik egy szebb jövőről. Úgyhogy ezennel megállapitom: Heinz-Christian Strache nem az egyedüli agyabuggyant ezen a kontinensen. Hofira emlékezve: nálunk az egy főre jutó hülyék száma kettő. És tényleg. 

Elég belőlem ennyi reggelre. Hamarosan jön valaki beszólni, én pedig húzom a csíkot elfelé.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.