Október 24,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Bárhova megy, közös képet szeretnének tőle

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,656,490 forint, még hiányzik 1,343,510 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Igyekszem odafigyelni arra, hogy nehogy egyszerre túl sok tömény információval terheljem meg a saját és a kedves olvasó gyomrát, ez nem mindig sikerül, de ezúttal odafigyelek az arányokra. Azt számolgattam volna éppen – ha lett volna mit számolni -, hogy hány Orbán Viktor fogadta Egyiptom elnökét című fotográfiára jut hány MTI-hír az ellenzéki előválasztásról, például arról, hogy minden részvételi rekord megdőlt az első országos előválasztás második fordulójának harmadik napján, vagy arról, hogy mit lehet tudni kizárólag független-objektív alapon a ma esti miniszterlenök-jelölti vitáról, amikor szembejött a virtuális autópályán minden idők legmérgezőbb, legmélyebbre süllyedt közmédiájának alábbi műve (via hirado.hu):

Orbán Viktor megmutatta, hogy milyen a szelfigyár

A miniszterelnök bárhova megy közös képet szeretnének tőle.

Újabb videó jelent meg Orbán Viktor közösségi oldalán. A miniszterelnök megmutatta milyen az igazi szelfigyár, ugyanis bárhova megy közös fotót szeretnének tőle. A gimnazisták elárulták, hogy a kép a tablójukra kerül majd.

Az egyik diák megjegyezte: „Osztályfőnök: Kicska Bálint, miniszterelnök: Orbán Viktor”.

 

Az egy dolog, hogy ez a tenyérbemászó, szervilis, magyartalanságoktól sem mentes közpénzszolgálati, gazsulálás talán még annál is taszítóbb, mint amikor simány csak hazudnak, bár egyáltalán nincsenek ezzel egyedül. De nem cuki? Hónapok óta kiabálja, hogy ki kell tiltani az óvodákból, iskolákból az LMBTQ-aktivistákat és -propagandistákat, mert csak a szülők dönthetik el, hogy ki mire nevelje a gyereküket; hónapok óta egész Európával szembemenve hirdeti a szalonképtelen homofób eszméit és halált hörgő propagandanyilatkozatokban védelmezi a kiskorúakat a rájuk leselkedő franc tudja, milyen veszélyektől, erre nem iskolásokhoz dörgölőzik a 133 bátor legbátrabb főnöke, aki egyéb esetekben futva menekül a nyilvánosság elől?

Miután elég sok időt töltöttem Márki-Zay Péter kampányeseményeinek tanulmányozásával, elmondhatom, hogy szembetűnően sok, vélhetően szavazókorú fiatallal közös szelfi készült Szegedtől Pécsig ezeken az eseményeken. Ám mivel a Lázár Jánossal készült közös fotográfiáról sem jutott volna eszembe, hogy köze van esetleg ahhoz, hogy a hódmezővásárhelyi polgármesterről kiderült, nagyon is van keresnivalója az ellenzéki előválasztás második fordulójában, most sem gondolom azt, hogy bátor utcai harcosunk elkeseredetten teper, hogy bebizonyítsa: márpedig neki is mennyi fiatal rajongója van, micsoda népszerűségnek örvend a felnövekvő generáció körében. Is.

Nagyon helyes, remélem, hogy a szüleik egytől egyik beleegyeztek a miniszterelnöki propaganda-dörgölőzésébe, és semmi kifogásuk nincs az ellen, hogy a gyereküket biodíszletnek használja a jobb ötlet híján a legharsányabb populista eszközökhöz folyamodó választási kampányüzemmódba kapcsolt korrupt államvezetés. De ha már ekkora sikere van őfelségének, hogy a tömeg egyszerűen nem ereszti, nem engedi, kipróbálhatna egy ilyen szelfizős akciót például alulfizetett pedagógusokkal, kizsigerelt kórházi dolgozókkal. Vagy éppen kormánykritikus, tényfeltáró újságírókkal is, rögtön miután az összes hozzá intézett kérdésükre teljeskörűen válaszolt. Esetleg csak simán kritikus polgárokkal, akik közé évek óta nem merészkedik testőrök nélkül, már ha egyáltalán merészkedik. Az lenne az igazán menő ahelyett, hogy tizenkét évnyi önkény és habzsidőzsi után gimnazisták gyűrűjében próbálna olyasvalakinek látszani, aki  soha nem volt, soha nem lesz: emberarcú, közvetlen, minden fiatalok példaképének.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!