Augusztus 19,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az ember gyomra felfordul

Jó reggelt kívánok! Tegnap volt az a nap, amikor nem történt semmi, amikor nem dőlt el semmi (vagy ami igen, az már eddig is el volt dőlve, mint fél disznó az ólban), akárhogy is csaholt Balog Zoltán betanított esztergályosból lett lelkészből lett miniszterből lett miniszterelnöki biztos (csókoltatom Farkas Flóriánt meg a romák felzárkóztatását). Pontosan úgy, ahogy kettőnél több agysejttel rendelkező random polgár is meg tudta volna jósolni. Boszorkányüldöző, alufóliasisak-gyártó, bevándorlásellenes (esetenként migránssimogató) oklevél nélkül is.

Igen, itt volt az a remek bajor ember és Orbánnal közösen hülyére vette az Európai Unió összes választópolgárát. Nem csak a magyarokat. Nehéz eldönteni, hogy méltatatlan volt inkább, vagy csak egyszerűen gyomorforgató. Mivel én erről már mindent elmondtam még azelőtt, hogy erre az Arany Málna-díjas, tragikomikus produkcióra sor került volna, nem veszem el annak a kollégának a munkáját, aki még mindig talál szóra érdemes hangsúlyoznivalót ebben a történetben. Megelégszem annyival, hogy megállapítom: Balog lelkész tegnap reggeli beharangozója Mészáros Lölö jó tévéjében tökéletesen leírja Manfred Weber budapesti haknijának komolyanvehetetlenül szánalmas jellegét.

Most egy olyan kompromisszumot kell kötni, amellyel megőrizhetjük mi is az arcunkat, meg ők az arcukat, de az EP-választás után érdemes lesz újra leülni, átbeszélni a közös folytatás irányát.

Tetszenek érteni? Az arcukat kell nekik megőrizni. Hogy Európával mi lesz, hogy mi fér bele és mi nem fér bele azokba a rommá csócsált néppártikereszténykonzervatív értékekbe, a jogállamiságba, a korrupció álcázására kitalált gyűlölködés életvitellé fejlesztésébe, a kereszténység nevében békeidőben elkövetett háborús bűnökbe, azt ki nem szarja le. Majd amikor sikerül beletörődnöm abba, hogy a hatalom megkaparintása minden retkes politikai küzdelem ócska célja csupán és nem eszköze egy jobb világ megteremtéséért, akkor Weber úrnak is felmentést adok azért, amiért tegnap bebizonyította a félhülyéknek is, hogy ívesen leszarja ő a magyar demokrácia állapotát, a tudomány szabadságát és a politikai bikaviadalokban is elvárható minimum korrektséget, ami a szeme előtt írja át az európai normalitás keretrendszerét. A személyes ambícióin, és a néppárti szavazógépezet őt az EB élére katapultálni képes megnyugtató nagyságán és egységes bégetésén túl faszt érdekli őt bármi is. Ezzel végeztem Weber úrral, remélhetőleg egy életre.

Ami a futószalagon gyártott, a torkunkon kéjesen lenyomott egyéb disznóságokat és hazugságokat illeti. Mielőtt a kutyák szájából kirángatott zakójában kiállt volna a karmelitaplebejus erkélyére a napsütésbe, a nép fejére, emberünk a XII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hajlította a valóságot. Addig hajlította-hajlítgatta, ameddig összejött neki (via MTI):

  • A mi fiataljaink a mi aranytartalékunk. Aki elereszti a fiataljait, az elveszíti a jövőjét.
  • Magyarországon a fiatalok versenyképes szakmát kaphatnak.
  • Magyarország – ahol a bérek lendületesen nőnek – jól fizető munkahelyeket ajánl, emellett Európa egyik legbiztonságosabb országa, „itt nincsenek migránsok, nincsenek terrorcselekmények, ellenben van munka, otthon és biztonság”.

Hiányolom a fodball-hasonlatokat és Sorost, minden más benne van. Jó látni, hogy tökmindegy ki a célközönség, mindenkit ugyanazon a világszínvonalon képes hülyének nézni, és szociopatákat megszégyenítő magabiztossággal a pofájukba hazudni. Aranytartalék, az, baszod, már rég elloptátok volna. Így csak a jövőjét loptátok el az aranytartaléknak. Miközben évek óta semmi másra nem fussa, mint a bevándorlással hergelni a népet, ívesen leszarni a kivándorolt több százezer magyart, folyton másokra mutogatni, hogy onnan bezzeg sokkal többen mentek el, nincs itt semmi baj, és utána azzal jönni, hogy itt nincsenek migránsok. Most megint komolyan gondolkodóba ejtett, hogy melyik a gyászosabb forgatókönyv: ha elhiszi, amit mond, vagy ha szimplán hazudik.

Európa egyik legbiztonságosabb országában – zárójel – ahol a minden napra jutó bűncselekményeket valóban nem migránsok, hanem őshonos magyarok követik el, akkora baszomnag a biztonság, hogy maguk a biztonsági őrök bántalmaznak embereket. Mint például a minap VII. kerületi bulindegyedben is, ahol az egyik legnagyobb német autógyár vezető menedzserét és két fiát brutálisan összeverték az egyik étterem biztonsági szolgálatának emberei. A német férfi arccsontja és a járomcsontja is eltört, és azonnal műteni. Nahát. Nem függ össze semmivel, csak úgy mondom. Tegnapi hír volt az is, hogy úgy megvertek egy kalauzt Gárdonynál, hogy eltört az állkapcsa, műtétre vár (remélhetőleg megműtötték azóta). A különös kegyetlenséggel, a saját rokona által megölt 6 éves szekszárdi kislány esetéről már nem is beszélek, mert felforr az agyamban a káposztalé. Arról, hogy hogyan tett rendet két hét alatt a Pintér-Orbán kormány 2010-ben úgy, hogy kilenc év alatt sem lett belőle semmi, és hol helyezkedik el Európa legbiztonságosabbnak hazudott országa a térképen a bűnügyi statisztikák tekintetében, a minap készítettünk egy elemzést, ajánlom figyelmébe mindenkinek, akit érdekel.

Nem mintha bárkit is megzavarna a sikertörténetekről szóló mesketélésben, de ha már ilyen szégyentelen üzemmódban hazudnak a kibaszott pannon paradicsomról, akkor álljon itt néhány tény is a fullbiztonságos magyar jelenről: a magyar gazdaságból aktuálisan 83 ezer ember hiányzik, ez 14%-os emelkedés 2017-hez képest. Az oktatásban több mint 4 ezer a betöltetlen állások száma, az egészségügyből kétszer ennyi, azaz 8600 dolgos kéz hiányzik. Ezt nem én mondom, hanem a Portfolio állapította meg, amely a KSH adataiból dolgozik. A gazdasági lap úgy véli azonban, hogy ez a 80 ezer körüli szám azonban sokkal kisebb lehet annál, mint ahány dolgozóra valóban szüksége lehet a magyar gazdaságnak. Becslésük szerint akár 300 ezer képzett munkavállaló is hiányozhat, de még az óvatos számítások is legalább 200 ezer fővel kalkulálnak. Ez pedig azt jelenti, hogy soha a büdös életben nem hiányzott annyi ember Magyarországról, mint most. Vagyis azok, akik elmentek tanulni, dolgozni, kurvára nem tapossák agyon egymást, hogy hazajöjjenek, és azért dolgozzanak reggeltől estig, hogy a Mészárosnak álcázott Orbán a Forbes-listán egyre feljebb kapaszkodhasson.

Ameddig mindenki végigelemzi, hogy valójában ki nyerte meg tegnap a Weber-Orbán találkozót és mit jelentenek az elmondott és el nem mondott szólamok, rögzítsük, hogy a tegnapi nap alufóliasisakos elvetemültség díját Kásler doktor minden vitán felül állóan kiérdemelte. Nem csak azért, mert Dózsa László (1942- ) elfuserált ’56-os hőst, a Schmidt Máriával összehajolva, gyalázatos módon történelmet hamisító színész pojácát kitüntette (a magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként érdemelte ki a Magyarország Kiváló Művésze díjat), hanem mert másokat is. Például  a Döbrentei Kornél nevű, antiszemita írózsenit is, aki szerint a zsidótörvények a zsidók érdekeit szolgálták. Orbán Viktor megbízásából Kásler boldogan végrehajtotta a parancsot. Itt tartunk. És meg vannak sértődve, amikor fastisztoid, nácoid szaralakoknak nevezik őket. A belem kifordul tőlük, egyszerűen nem hiszem el, hogy képesek minden egyes napon még mélyebbre süllyedni.

A változatosság kedvéért Theresa May brexit-megállapodását másodszor is elsöprő többséggel leszavazták a brit képviselők, úgyhogy az alsóház a rendezetlen brexitről, majd pedig halasztásról is szavazhat a következő napokban. Az biztos, hogy a kilépés március 29-i dátumáig már nem sok idő maradt, ha nem fogadnak el megállapodást, vagy hosszabbítást, akkor kemény brexit következik.

Matolcsy közben azon vergődik az 5 milliós fizetéséért, hogy az illetékszabályok szigorításával elérje, hogy ne befektetésnek vegyék az emberek a lakásokat, és ezáltal ne emelkedjenek a lakásárak. Az mondjuk kurvára nem lenne baj, ha nem emelkednének tovább a lakásárak, de mivel nem vagyok ingatlanpiaci szakértő, fogalmam nincs, hogy ez mennyire járható út.

Végezetül olvasom, hogy egy sor, a közigazgatási bíróságok függetlenségét növelő változtatást iktatna be a vonatkozó törvényjavaslatba a Fidesz, ezzel mintegy elismerik, hogy az aggodalmak egyáltalán nem voltak alaptalanok. Állítólag ez előremenekülésnek is értelmezhető, hiszen nemzetközi szervezetek és az Alkotmánybíróság egyaránt vizsgálni készülnek az új szabályokat. Mondjuk, én nem láttam még olyat, hogy a potenciális vizsgálódások valaha bármiben is összezavarták volna a szuverén önkényeskedést, úgyhogy nem tudom, mit lássak ebbe bele és mit ne. Gyanítom, hogy hamarosan megtudjuk.

Egyelőre itt a vége, maradjanak velünk ma is, itt is, meg odaát is, lesz mit megbeszélni, attól tartok. Szép napot mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS