Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az eddiginél is nagyobb kuss

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt! Máris itt a péntek és a hidegfront. Aki a kánikula miatt elvermelte a pulcsiját, az kezdheti előásni. Talán még eső is lesz. Vagy nem. De hogy holnap szombat, az teljesen biztos.

Ezt csak úgy ideteszem, hogy legyen minek örülni:

A székelyföldi gazdaságfejlesztési programban 66 nagyberuházást támogat a magyar állam 

A székelyföldi gazdaságfejlesztési program keretében 66 mezőgazdasági feldolgozóipari nagyberuházást támogat a magyar állam. A pályázatot lebonyolító Pro Economica Alapítvány közleményét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tette közzé csütörtöki hírlevelében.

A tájékoztatás szerint a benyújtott 72 pályázat közül a szakértőkből álló bíráló bizottság csak 6 pályázatot utasított el. 
    A nyertes pályázatok támogatási kerete megközelíti a 24 milliárd forintot. A nyertes pályázatok közül 31 Hargita megyéből, 18 Kovászna megyéből és 17 Maros megyéből érkezett. 
    Az elutasított pályázatok benyújtóinak jogában áll fellebbezni. Az esetleges fellebbezések elbírálása után az alapítvány elkezdi a támogatási szerződések aláírásának előkészítését. (MTI)

Van már légkondi a műtőkben? A kórtermekben? Az állami munkahelyeken? Vannak normális kórházi ágyak? Ehető kaja? Ágynemű? Vécépapír? Kézfertőtlenítő?

Tudom, demagóg geci vagyok. Csak szólok, hogy rohadtul nem kellene így élnünk, semmi nem indokolja, hogy amennyiben valaki elájul az izzó buszon – nem a kigyulladt buszra gondolok, bár az is megérne egy misét – a hőségtől, akkor majd berakják egy félig szétrohadt mentőautóba és esetleg bejut egy lepusztult kórház szintén forró kórtermébe. Gyógyulni. Mert megérdemeljük.

Zuzana Čaputová, Szlovákia új köztársasági elnöke hazánkba látogatott. Mindjárt ki is húzta a gyufát, mert azt merte mondani, hogy a liberális demokráciában hisz. Ez még semmi, de elment fejet hajtani Göncz Árpád emlékművéhez és még azt is mondta, hogy nagyon tiszteli az egykori Köztársasági Elnököt. Igen, nem pont így szoktam írni ezt, rendszeres olvasóink bizonyára nem lepődnek meg túlzottan, hogy most mégis.

Minderre azzal tette fel a koronát, hogy kiemelte, fejet fog hajtani az általa igen nagyra becsült Göncz Árpád emlékműve előtt, akit a szabadság és a demokrácia megtestesülésének tart. Kettejük életpályája is mutat hasonlóságot, hiszen mindketten egy szélsőséges liberális párt vezetőségi tagjából lettek köztársasági elnökök. Az SZDSZ aztán négy évvel Göncz elnökké választása után vált az ország egyik irányítójává, míg Čaputová pártja, a Progresszív Szlovákia (Progresívne Slovensko) két hónappal az ő elnökké választása után megnyerte a szlovákiai EP-választást, és a jövő februári parlamenti választás egyik esélyesévé lépett elő. Újságírói kérdésre válaszolva a szlovák államfő hazugságnak és összeesküvés-elméletnek minősítette azokat az állításokat, miszerint Soros-ügynök lenne.

Ezt meg itt a PestiSrácok fosta bele a nagy magyar pusztába. Nem én emeltem ki semmitse. Ezeket amúgy sem lehet már kiemelni, ott érzik jól magukat, ahol vannak.

Mindeközben Gyomaendrődön frászt kaptak a népek, mert migránsokat láttak. Amúgy nem, vendégmunkások címerezték a kukoricát, de ezek akkor is az életüket féltették. Fasz tudja, ha esetleg ahelyett, hogy lesik, mitől lehetne rettegni, például elmennének dolgozni, akkor nem kellene vendégmunkásokat hívni. Nem?

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa vizsgálni fogja, hogy a Fülöp-szigeteken végrehajtott kivégzések mennyire voltak jogszerűek.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa csütörtökön határozatot szavazott meg arról, hogy előzetes vizsgálatot indít a Fülöp-szigeteki drogellenes „háborúban” meggyilkolt ezrek ügyében. Az erről szóló határozatot Izland terjesztette a tanácsa el. A Genfben ülésező, 47 tagú testületben lefolytatott szavazáson 18 ország voksolt a javaslat mellett (köztük az Európai Unió tagországai), 14-en ellene (köztük Kína), míg 15 ország tartózkodott (köztük Japán) (hvg.hu)

Egy, egyetlen egy európai ország szavazott ellene. Na, melyik volt ez az ország? Segítek. Keresztény és szuverén. Beszarás.

Ma van a napja a köznevelési törvénymódosító megszavazásának is. A módosítás – mint minden módosítás mostanában -további központosítást jelent. Euztán az állam dönti el, ki maradhat vagy lehet magántanuló, ki halaszthat egy évet az iskolakezdéssel és  az állam elveszi a véleményezési jogot a tantestülettől, szülőktől az iskolaigazgatók kinevezésénél. Egyszóval kuss van mindenkinek. Az eddiginél is nagyobb kuss.

Áder János természetvédő és horgász ma fogja aláírni a Magyar Tudományos Akadémia kutatói hálózatának orbánosításáról szóló tervet is. Valamint ma bólogatnak szaporán a jövő évi költségvetésre is. Mindenki helyesen fog szavazni, mindenki mindenre rábólint, kétsége ne legyen senkinek. És ma fogja Orbán Viktor új csatára aláírni a szerződést a csapathoz (leteszi a hivatali esküt), Varga Judit személyében. És ember nincs Orbán körül, aki szólna neki, hogy ez nem focicsapat és nem meccs, hanem kormány és az országot kellene vezetni. Sőt, azt sem árulják el neki, hogy a foci nem egy emberről szól, hanem csapatsport.

Magyarország a legnagyobb vásárlója a német fegyvereknek 2019 első felében – derült ki a német Gazdasági Minisztérium adataiból, amelyeket Omid Nouripour, a német Zöldek külügyi szóvivője kért ki. A nyilvánosságra hozott statisztikák szerint hazánk 1,76 milliárd euró (nagyjából 572 milliárd forint) értékben rendelt fegyvert Németországtól. (Népszava)

82 milliárd forintért írt ki pályázatot autóbeszerzésre az állam. Meg lennék lepődve, ha nem német autókat vásárolnának végül, hanem francia és spanyol járművekre esne a választás.

Rövid távon 45 milliárd forint értékű beruházásra készülnek bajorországi vállalatok Magyarországon – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Münchenben, ahol bajor cégek vezetőjével is tárgyalt. Ezt Szijjártó Péter lelkendezte el.

Mindebből számomra – mert egy gyanakvó tetű vagyok – az következik, hogy ameddig Angela Merkel (pontosabban a német nagytőke) diktálja a ritmust, nem fogunk segítséget kapni az ország demokratikus átalakításához. Jó nekik ez a háromnegyed-náci bagázs is, remekül lehet velük üzletelni. Az olcsó munkaerőt is megkapják – éppen ma szavazza meg a Fidesz a köznevelési törvényben ennek hosszútávú biztosítását -, úgyhogy magunkra számíthatunk. És még azokra az uniós tagállamokra, melyek komolyan hisznek azokban az eszmékben, melyekben az Unió vezető hatalma már nem.

Jó ébredezést mindenkinek, hamarosan hozzuk az első beszólást.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.