Április 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az állam én vagyok, mondta az állam és azzal a lendülettel leszakadt

Egy hosszú, de legalább nem unalmas nap lezárását hogy is kezdhetnénk szebben, mint veletek? Sehogy.

A Bajai lángososnak nagyon nagy respekt, amiért nem hagyta magát megzsarolni. Bizonyára nem volt egyszerű meghoznia a döntését. Ahogyan a cikkíró is megjegyzi, a NER a maga módján nagyszerű munkát végzett, hisz’ gondoljunk csak bele, olyan dolgot is kiderítettek valakiről, amit a hozzátartozói sem tudtak. Első osztályú spiclik vannak arrafelé (is) az egyszer biztos.Egyébként szerintem ezzel akaratukon kívül segítettek is neki, hiszen nem kell tovább titkolódznia és ezzel egy lelki tehertől megszabadították.
Én jelenleg még Németországban vagyok, de holnap utazom Magyarországra és hétvégén megyek a tüntetésre, habár nem Budapesti vagyok. Remélem sokan “rá fognak érni” ! (János)

Addig, mig engedjük. Amíg úgy érezzük, hogy meg kell hogy alázkodni villamoson, vonaton, buszon, orvosnál, hivatalban stb. addig meg is fognak alázni. (gyuresz)

Ez, amit Rétvári állít egy jó nagy hazugság. Tudom, mert nyugdíjas vagyok, fával fűtök (jobb híján), 5 mázsa fa 21000 Ft, és az, ha hideg van, nem elég egy hónapra sem.Nem vagyok jogosult szociális tűzifára, mert ahhoz sok a nyugdíjam, ezért én is választásra kényszerülök, fűtés, vagy gyógyszer ügyben. (Klára)

Nem csodás nap volt ez a mai? Is. Soros György mármegint megtámadta hazánkat, mert el akarja venni tőlünk az édesvizet, az erőspistát és a sóskát, aztán megerőszakol mindenkit, még a szürkemarhákat is. Ezt tessék általánosságban használni mindenre, mert ma megmakacsoltam magam, nem vagyok hajlandó Fidesz-közleményt olvasni.

Eddig összesen 23 milliárd forintot ítélt meg a bíróság a Sodexo nevű cégnek, amiért a szabadságharcos magyar kormány egy laza csuklómozdulattal kiszorította őket az utalványpiacról a bözsiuti kedvéért. Ami azóta (mármint az Erzsébet utalvány) megszűnt, de oda se neki. Tehát ez most 23 milliárd forint, de ebben az esetben még lehet fellebbezni. Már van jogerős ítélet egy másik utalványos cég esetében, ott 7 milliárd forintunk bánta a szabadságharcot. Ez így együtt harminc milliárd. Mondom kéményen csodálkozó szaknyelven: harmincezer családi ház komplett fűtéscseréje. Vagy pedig az összes minimálnyugdíjon tengődő nyugdíjának megduplázása majdnem két teljes éven át. Nem számolom át sem lélegeztetőgépre, sem tűzálló tűzoltóruhára, sem ágyra a gyerekük mellett a kórházban éjszakázó szülők számára, sem semmi másra. Csak annyit jegyzek meg, hogy ezt mi fizetjük. Nem az állam – az állam én vagyok, mondta az állam és azzal a lendülettel leszakadt -, hanem mi, közösen.

A Magyar Orvosi Kamara bedurcizott és most aztán nagyon odacsap az asztalra, mert eddig ők türelmes politikát folytattak (bármi legyen is az), de ez látható módon nem vezetett eredményre, ezért majd most mindjárt ráállnak ők a sarkukra. Jó reggelt kívánok – mondta a bélsár és elmerült a vécécsészében.

Nem vagyok gyáva, de ma nem nagyon mertem megnyitni a propganadisták játszóhelyeit. Amikor megtettem óvatlanul, akkor nem győztem azzal szembesülni, hogy a csúnya bácsi szidta a propganadistákat, azonban a jó bácsi, aki nem buzeráns, megvakargatta a fülük tövét és most ennek úgy örülnek. Nem az én dolgom szerencsére, de nem érzik, hogy ez mennyire nagyon gáz?

Tavaly december végén lemondott a Fővárosi Törvényszéken betöltött bírói hivataláról Keviczki István.

Ma ugyanő interjút adott a Válasznak, amiben nem éppen rózsás helyzetet fest a bíróság és az ügyészség működéséről. Néhány órával később a Legfőbb Ügyészség reagált a cikkre. Milyen gyorsak tudnak lenni ilyenkor. Ügyes fiúk. Itt a közlemény:

Reagálás egy volt bíró valótlan állításaira

    A mai napon az egyik internetes médiumban interjú jelent meg Keviczki István volt bíróval.
Az interjúban a volt bíró – tényekkel alá nem támasztva – több negatív megjegyzést tett az ügyészi szervezetre és annak vezetőjére.

Keviczki Istvánnak volt bíróként illene tudnia, hogy komoly állítását komoly érvekkel kell alátámasztania.
Azt nyilatkozta, hogy az ügyészség politikai okokból válogat az ügyek között. Ezen képtelen állítás alátámasztására ugyanakkor nem hangzott el érv.

Ez a valótlan kijelentés súlyosan sérti az egész magyar ügyészi szervezetet.

Meglehetősen furcsa, hogy Keviczki István volt bíróként nem azokról az ügyekről nyilvánított véleményt, amelyekben ítélkezett és amelyeket így ismert, hanem olyan ügyekről, amelyekben nem vett részt, így konkrét tényekről, bizonyítékokról nincs tudomása.

Igaz ez az egyetlen példaként felhozott Elios ügyre is, amelynek kapcsán – az OLAF jelentésére hivatkozva – állítja, hogy büntető eljárást kellett volna folytatni. Ez ugyanakkor megtörtént. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda komoly nyomozást folytatott, amelynek eredményeként megszüntette a nyomozást.

   Amennyiben igaz lenne Keviczki István állítása, akkor az Európai Unió legtöbb ügyészsége sokkal elfogultabb, mint a magyar ügyészség, hiszen az OLAF 2017. évi jelentése szerint, az általuk 2010-2017 között tett ajánlások nyomán történt vádemelések uniós átlaga: 42%., míg Magyarországon ez az arány 47%. (Mindez például Németországban 21%, Írországban és Finnországban pedig 0%!)
(Lásd mindehhez az OLAF 2017. évi jelentése igazságügyi ajánlásokról szóló részében, a 43. oldalon található 15. számú táblázatot.https://ec.europa.eu/anti-fraud/sites/antifraud/files/olaf_report_2017_en.pdf )
Ráadásul 2018 végére már 52,4% volt Magyarországon a vádemelések aránya. http://ugyeszseg.hu/a-magyar-ugyeszseg-az-unios-atlagot-meghalado-aranyban-emel-vadat-az-olaf-igazsa

A magyar ügyészség törvényesen és minden statisztikai mutató szerint – nemzetközi összehasonlításban is – hatékonyan működik. 

   Kiadó: Legfőbb Ügyészség (MTI-OS)

Szóval nagyon nyomoztak ők a miniszterelnök veje után, de sajnos semmit nem találtak. Értem. Menjünk aludni. Szép álmokat!

Mai cikkeink:

Drágaszép miniszterelnökurat már megint oldalba rúgta az ellenség

Az emberi gyarlóság és a mások feletti uralkodni akarás felemészti az országot

Kéregetni tilos

Lekörözünk mindenkit

Túlnyomás

Óriási termekben rohangáltunk

Ó, dehogynem fogja megemelni a seggét a jómagyar polgár

A nap kommentje Attilától:

12 éve élek Angliában. Őszintén megmondom, hogy én nem is értem, hogy hogyan “működik” még magyarország… itt, mikor jön az ellenőr a vonaton, senki nem ideges, nem latok feszült arcokat. Ha a rendőr megállít, nem “anyázok” csendesen, magamban, mert tudom, hogy kedves lesz, nem fog megalázni, sem büntetni, csak mert ‘muszáj”. Az önkormányzatnál időpontra megyek, az adott időpontban fogadnak, nem váratnak, s udvariasak. Pedig csak egy migráns vagyok itt. 🤔 szomorú vagyok, látni, hogyan rohad tovább az orszag, nem, nem anglia. Szomorú vagyok, hogy 2 millió embernek elég azt mondani, hogy brüsszel, soros, migráns… Szomorú, hogy az ellenzék 2 hetet játszott az ellenzék szerepében, amiért fizetve vannak, s most megint eltűntek. Szégyellem, hogy magyar vagyok… ide jutottunk….

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS