November 13,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

KLASSZIKUSOK


Angyal István búcsúlevele

Kivételesen egy rövid magyarázat a vers helyett publikálandó levél elé. Azért, hogy gondolkodjunk el: nem csak fehér és nem csak fekete létezik. Nem csak büdös komcsi és jó jobboldali van. Soha nem. És nem csak Wittner Mária, főfoglalkozású forradalmár létezik, hanem létezett egy zsidó ember, akit kivégeztek a forradalomban való részvételéért és aki 60 év távolából üzen nekünk. Azt üzeni, hogy lépjünk tovább. Mi pedig inkább elfeledjük, vagy elhallgatják előlünk Angyal István utolsó szavait. Emlékezzünk!

Angyal István (1928–1958) megjárta Auschwitzot, ahol elveszítette édesanyját és testvérét. 1956-ban a Tűzoltó utcai fegyveres felkelők parancsnoka lett. A forradalom idején is ellenezte az egyéni terrort, a lincseléseket. Őrizetbe vett több tucat ávós sorkatonát, így mentve meg az életüket a bosszúra szomjas tömegtől.

Felajánlotta a kormánynak, hogy csoportjával részt vesz  a jobboldali erők ellen folytatandó harcban. November elsején felkérte Kádár Jánost az újonnan megalakult MSZMP első titkárát, hogy vegye át csoportja vezetését. Kádár ezt meg is ígérte neki, de az ígéretét nem teljesítette.

Angyal István zsidó volt, meggyőződéses kommunista, mégpedig olyan kommunista, aki gyűlölte Sztálint. 1956 november 16-án letartóztatták, 1957 nyarán halálra ítélték és 1958 decemberében kegyetlen módon – a haláltusája közel húsz percig tartott – kivégezték. Még halálraítéltként búcsúlevelet írt egy vécépapírra és sikerült azt eljuttatnia Eörsi Istvánnak (Eörsi egy másik börtönben raboskodott). Ezt a levelet Eörsi kívülről megtanulta és egy évvel később -szintén vécépapírra írva – sikerült kijuttatnia a börtönből.

Pistám, még élek, bár az átlényegülés negyedik hónapjával együttjáró szellemi restség már feszélyez. Kénytelen-kelletlen túl sokat kell foglalkozni magammal, és ez undorító a gyakorlati ember számára. Szeretnék tenni, használni – ez nagyon hiányzik. Győző kérdi, mit üzenek? Lehetne semmit sem üzenni, és ez volna a legjobb. De még gyarló vagyok, túlságosan köt a szeretet a világhoz és hozzád is erősen, Pistám, üzentet.[SZJ]Úgy várják ma ezeket az utolsó üzeneteket, mint régen a halált jelentő kötéldarabkát a hóhértól. Azt szeretnék, ha nyilatkoznánk a világnak, pedig még csak az bánt, ha bántani lehet még minket valamivel, hogy esetleg mártírt vagy hőst kreál belőlünk a „hálás utókor” önmaga kínzására. Ha lesz ilyen, tiltakozz, tiltakozz! Mi nem akarjuk ezt, ne turkáljanak önmaguk szennyesében, múltjukban, akik netalán mi leszünk. Nagy rusztikus kő legyen a névtelen csőcselék emléke, amelyből lettünk, amellyel egyek voltunk és akikkel együtt térünk meg. De ez is ostobaság, mint minden rágódás a múlton. Feledjetek el, feledjetek el minket, ez hasznos. Az emlékezés köti a cselekvő kart, vagy ostoba, szertelen tettekre sarkallja. Ti éljetek, nevessetek teli szájjal, mert mi is így akartunk élni. Ne hagyjátok, hogy úrrá legyen rajtatok az emlékezés. Minden nap hosszú a halálig és minden nap rövid, amit élünk. Nagyon nehéz, de nem változtam, és így elviselhető. Emberebb lettem, talán annyira, hogy már elmehetek. Ha fáj, azért fáj, mert fájdalmat okoz azoknak, akik szerettek. Ölellek Pistám, ég veled.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.