Július 12,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Akkor ez megint egy beismerő vallomás? Egy újabb köpönyegforgatás? Vagy minek nevezzük?

Humoros jó reggelt kívánok a kedves és drága olvasóknak! Ha már a doktorminiszterek elnöke hétvégén sem pihen, ellenben gondoskodik a szórakoztatásunkról. A szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Akkor is, ha igényt tartunk rá, akkor is, ha nem. A röfik helyett tegnap a (kovászos) ubikat üdvözölte (Helló, ubik), és ezzel cukiskodott a rajongóinak a járvány elleni védekezés 73. napja alkalmából. Egy, a koviubi elkészítéséről szóló 13 másodperces videó formájában. Fogalmam sincs, mennyit gondolkodik a megtámasztásán munkálkodó alattvaló stáb egy-egy ilyen PR-hadművelet előtt, de a kiskorúsított közönségnek lényegében mindegy a tartalom. Eszik-isszák a mindent is, amit eléjük pakol. Akár pálinka, akár ubi.

A kovászos uborkánál valamivel kisebb sikere volt a kulturális harcainak, pedig tegnap az is belefért bokros teendőibe. Összetapsolta a Nemzeti Kulturális Tanács (NKT) néven futó szakkört, amelyet még februárban, a járványharcok előtt hozott létre, és az úgynevezett higiénés szabályok fokozott betartására intette őket. A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá jeligére. Ha valami azonnal eszembejut minden kipcsakok legnagyobb formátumú vezéréről, az valóban a kultúra. Igen. Főleg az a része, amit valóban nem karddal, hanem gumicsizmával próbál eltaposni, mióta a kultúrharc ízére is rákapott, a hűlt helyét pedig sóval meg a saját kifinomult ízlésvilágával behinteni. Hétvégi szórakoztatásnak jobb híján ez is megteszi. Szóval ide jutottunk, hogy a Vindnyánszky Attiláknak, Demeter Szilárdoknak és egyéb hithű fideszkultúrharcosoknak Orbántól kell megtudniuk azt is, hogy tartani kell a távolságot, és minden intézményben fokozottan kell ügyelni a higiéniára. Az MTI semmitmondó közleménye szerint az ülés témája volt az NKT  jövő évi költségvetése is, de erről semmit nem sikerült az orrunkra kötni.

Attól sem volt hangos a miniszterelnök minden rezdüléséből propagandát gyártó üzemegység – hogy érezzük a koviubis agymosás súlyát -, hogy bár egyáltalán nem verték nagydobra, és valószínűleg országos plakátkampányt sem indítanak a gyengébbek kedvéért, de mégiscsak kell a fődakotának az az uniós hitel, amiről köztudottan hallani sem akart. Az teljesen világos, hogy az Európai Unió gazdasági újraindítását célzó, Soros György által javasolt örökjáradék-kötvény bevezetésétől miért rázza a hideg, és miért nevezte el azonnal kettes számú Soros-tervnek, amely szerinte adósrabszolgaságot teremt, és szuverén mimagyarok abból nem kérünk. Nem bonyolult: minden, amit Soros javasol, annak zsigerből ellenállunk, mert különben összedől az agyak lúgozását szolgáló suttyóprimitív, de igen hatékony állampárti propaganda. Ez érthető, hiszen a rajongótábor, amelyik legfeljebb a koviubi, a rezsicsöki meg a büdösmigri nyelvet érti, az nem fog tanulmányokat olvasni az örökjáradék-kötvényről, hogy megértse: ha az EU-ban 7%-kal esik vissza a GDP, akkor mintegy 1000 milliárd euró kellene a gazdaság felpörgetéséhez, aminek az egyik lehetséges módja az konstrukció, amiről Soros beszél.

Ámde. Szintén érthető, viszont egyúttal megint szépen leleplezi az Orbán néven futó kormány természetét, az ez: a Magyar Közlönyből kell megtudni, hogy az elvtársak határozatot fogadtak el „a veszélyhelyzettel összefüggésben felmerülő munkanélküliségi kockázatokat mérséklő európai uniós hitelkerethez kapcsolódó állami garanciavállalási megállapodás megkötéséről”. Vagyishogy az általában vett népnemzeti szemfényvesztés, kiemelten az undorító brüsszelezés hátterében az van, hogy Orbán Viktor mégis igényt tart arra a mentőhitelre, amelyet az Európai Unió biztosít a rászoruló tagállamoknak arra, hogy a koronavírus-járvánnyal összefüggő válságkezelő programokat finanszírozzák. Alighogy az Európa Unió Tanácsa kedden rábólintott ennek az úgynevezett SURE-kölcsönnek a kibocsátására, Magyarország pénteken már csatlakozott is a programhoz. Ami annak fényében különösen hányingert keltő, hogy április elején azt mondta a rádiójában:

„Annyi munkahelyet akarunk teremteni, amennyit a vírus elpusztít. […] Szívesen osztogatok pénzt, de hol van az a pénz? Mindenki beszél uniós pénzekről, én egy fillért nem látok ebből. Pénzt lehet osztogatni, de előbb vagy utóbb meg kell termelni. De olyan, hogy ajándékként pénzhez juthasson egy közösség, olyat még a világ nem látott. Hitelből lehet, de akkor a végén te fogod a hitel árát megfizetni, és az mindig sokkal többe kerül, mintha dolgoztál volna. Ez a szabály, amit az életemben megtanultam.”

Most akkor létezik az pénz, aminek a létezését hevesen tagadta a doktor úr, vagy nem létezik?

Mégsem jön össze saját lábból, önerőből a kormánynak annyi munkahelyet létrehozni, amennyit a vírus elpusztít?

Most akkor mégsem baj, hogy hitelt veszünk fel, aminek az árát mi fogjuk megfizetni?

Lehet, hogy abban is hazudni méltóztatott őfelsége, hogy miután szerinte az áprilisi adatok meglehetősen borzalmasak, miután a májusiak állítólag reménykeltően alakulnak, „júniusban kilövünk és visszatérünk a növekedési pályára”?

Lehet, hogy ez mind üres propaganda?

Lehet, hogy kevés lesz megint reggeltől estig Sorost meg a hanyatló Nyugatot ütni, és újabb migránshordákat vizionálni?

Lehet, hogy nem segít át a járvány utáni szakadékon, ha Németh Szilárdot kitaszajtják a függöny elé, hogy munkájukat elvesztett fiatalokat toborozzon a Honvédségbe?

Lehet, hogy a szuverén melldöngetés, az annyi munkahelyet teremtünk kezdetű rongyos ígéret ismételgetése, a kibővített közmunka nagyszerű perspektívája, az oligarchák és az udvartartás nagyvonalú megsegítése mégsem enyhíti a koronavírus-járvány okozta válság hatásait?

Lehet, hogy akkor mégis jól jön ez az akár 100 milliárd eurónyi mocskos uniós pénz, mert az arcpirítóan szűkmarkú fideszes-állami támogatás érdemben szart sem ér a bérkiegészítések és a munkahelyek megtartásának vonatkozásában?

Nem tudom, csak kérdezem, ugyanis szeretném megérteni, hogy akkor ez egy elsumákolt beismerő vallomás, egy újabb köpönyegforgatás, vagy minek nevezzük? Most akkor mi igaz, és mi hazugság abból, hogy az Unió nem segít? Tehát ha az EU valójában nem segít, mert a hitel nem segítség, mert a hitel ára mindig sokkal többe kerül, mintha fel sem vettük volna, akkor miért veszünk fel mégis hitelt? (Ugyanezek a kínzó kérdések vonatkoznak a nem mellesleg egyáltalán nem kedvező feltételek mellett felvett kínai hitelre is, amiből ráadásul nem mimagyaremberek profitálunk, hanem a kínai elvtársak, valamint az uralkodó dinasztia strómanja.) Mi a helyzet azzal az elmúlt tíz évben szabadságharcos kormányprogram(pont)ként mantrázott állítással – amely ezekben a járványos időkben is az állami propaganda gerincét képezte -, hogy ha baj van, csak magunkra számíthatunk? Biztosan jó ötlet a következő éveket is az Európai Unió gyalázásával, mocskolásával tölteni? Semmilyen politikai innovációra nem lehet számítani? Ha a magyar hazát nem a kard tarthatja meg és teheti ismét naggyá, akkor nem kellene befejezni az állandó kardcsörtetést? Vagy ha nincs kard és nincs ellenség, akivel szemben állandóan suhogtatni lehet, akkor fennáll a veszély, hogy semmi nem marad a koviubis cukiskodás, a fickós, gumicsizmás nemzeti pátosz mögött?

Egyelőre nincs több kérdésem. Búcsúzóul, hogy valami enyhe vigasz is legyen (már ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni): a Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálatot rendelt el a 33 évesen agyhártyagyulladában elhunyt Regina ügyében, akit édesanyja szerint a járványügyi rendelkezések miatt több fővárosi kórházban sem fogadtak. Mire Balassagyarmaton kórházba került, már késő volt. Semmit nem hoz helyre, de a gyalázatos elmúltnyolcévezéshez képest talán  valamiféle megnyugvást nyújt a családnak, ha kiderül, valójában mi történt. Ha egyáltalán kiderül.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.