Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Áder János végre megvédi a klímát

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Vonatfüttyös szép estét! Szombat van és ez így van már hosszú órák óta.  Ma felénk nem esett, de csak azért, mert nem kellett mennem sehová. Bezzeg tegnap, amikor igen és úgy gondoltam, akkor kiveszem az évi rendes, másfél órás szabadságomat és lődörgök, mint egy normális ember. Úgy szakadt a hideg lé, mintha fizetne érte valaki. Ma meg sütött a nap. Nyilván direkt.

Áder Jánosnak már tuti jó karácsonya lesz. Végre teljes mellszélességgel foglalkozhat az egyetlen dologgal – a horgászaton kívül – ami képes felkelteni az érdeklődését. Igen, a klímavédelemről van szó.

 A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak Áder János az alapítója, kuratóriumi elnöke Martonyi János korábbi külügyminiszter, tagja pedig Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, valamint Szűcs Gábor klímavédelmi szakértő.
Áder János elmondta: az alapítványt abból az összegből hozta létre, amit a Magyarországról kivándorolt és Manchesterben 2013-ban elhunyt Balázs Miklós elektormérnök hagyományozott a hivatalban lévő köztársasági elnökre azzal, hogy fordítsa a pénzt Magyarország népének javára.
 Mint mondta, a 234 396 font és 66 penny 2016 januárjában érkezett meg egy ügyvédi letéti számlára. Hozzátette: hosszas gondolkodás után úgy döntöttek, az örökhagyó akaratát azzal tudják a legjobban szolgálni, ha nem egyszeri alkalomra költik az örökséget, hanem megpróbálják hosszú távon jó célra felhasználni.
Megjegyezte: erős ösztönzést adott ahhoz, hogy végül klímavédelmi alapítványra fordítsák a pénzt, hogy a 2015-ös párizsi klímacsúcs után többen is biztatták a munka folytatására.
 Elmondta: Martonyi Jánost nemzetközi tapasztalata, jogi tudása és a téma iránti érdeklődése révén, Vizi E. Szilvesztert a tudományos világban meglévő kapcsolatai és a Friends of Hungary-ban szerzett tapasztalatai miatt kérte fel az alapítvány munkájában való részvételre, Szűcs Gábor pedig évek óta segíti munkáját klímavédelmi szakértőként.
 Martonyi János, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, a legtöbb globális kockázat közvetve vagy közvetlenül összefügg az emberi tevékenységgel, ezért indokolt azt vizsgálni, mit lehet tenni ezek megelőzésére. Felhívta a figyelmet arra, a klímaváltozás összefügg a természeti katasztrófákkal, terrorizmussal, migrációval. Kitért arra, biztos abban, az alapítvány segítségével hozzájárulhatnak a globális kockázatok, a klímaváltozás hatásainak leküzdéséhez.
 Vizi E. Szilveszter is arról beszélt, korunk emberének hallatlanul nagy a felelőssége abban, hogyan változtatja meg azt a bolygót, amit örökölt. Megjegyezte: éppen a tudomány exponenciális növekedésének eredménye, hogy az ember kezében olyan hihetetlen hatalom összpontosult, hogy képes elpusztítani a bolygót.
 A köztársasági elnök hangsúlyozta, minden jogi, adminisztrációs és technikai feltétel adott, hogy az alapítvány megkezdhesse munkáját.
 Áder János szólt arról is, hogy online szemlét indítanak a megújított www.elobolygonk.hu segítségével. (A honlapot a 2015-ös párizsi klímacsúcs alatt hozta létre a köztársasági elnök, a honlapon regisztrálók csatlakoztak Al Gore volt amerikai alelnök kezdeményezéséhez, amelynek célja az volt, hogy a klímacsúcs előtt egymilliárd támogatót szerezzen, és ezzel egy ambiciózusabb megállapodást kényszerítsenek ki a politikusokból.)
A megújult honlap célja, hogy növeljük az olvasók tudását, ismereteit a klímaváltozással kapcsolatban, illetve felmutassunk egyéni és közösségi megoldásokat – mondta. A honlapon összegyűjtik a magyar és nemzetközi portálokon megtalálható releváns információkat, amelyek a klímaváltozással kapcsolatban, minden korosztályhoz szólnak.
A honlapon klímahíreket, innovatív trendeket, zene- és programajánlót is közölnek, az „Én mit tehetek” menüben pedig gyakorlati tanácsokat is adnak a környezetvédelemhez.
A köztársasági elnököt kérdezték a paksi atomerőmű bővítéséről, erről Áder János azt mondta: az egyik cél, hogy a klímaváltozást okozó gázokért felelős fosszilis energiahordozók használatát visszaszorítsuk, a másik, hogy megtartsuk a fejlődés további feltételeit, ezért energiára van szükségünk. Mint mondta, amíg nem tudjuk megoldani a fölösleges nap- és szélenergia tárolását, alaperőművekre van szükség, ma ezt az üvegházhatású gázok növelése nélkül csak nukleáris erőművel lehet elérni. (MTI)

A klímavédelem fontos dolog, bár én inkább az élővilágot védeném. De egyáltalán nem gondolom, hogy legyinteni lehet rá, mert kizsaroljuk a bolygónkat és ez nincs jól. Ám jelen állás szerint – legalábbis utolsó értesüléseim szerint – Áder János feladata a magyar jogállamiság és demokrácia védelme. Lenne. Megértem én, hogy ez pont nem érdekli, de akkor mondjon le szépen és horgászhat az esőerdőben, ameddig csak akar. De amennyiben én és mindenki más is fizetjük a nem kevés havi apanázsát, bajuszfésűjét, utazásait, addig lesz kedves a mi érdekeinket szem előtt tartani. Köszi.

A nap kommentje Erzsébettől:

Azt tudom, hogy ki az az Alföldi. De ki az a Vidnyánszky? (?
adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.