December 3,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A végén kiderül, hogy jót tesznek nekünk a szankciók?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 94,129 forint, még hiányzik 2,905,871 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Már megint egy nagyszerű hír! Picit ugyan sikerült szembemenni a miniszterelnök úrral, mert szerinte – gondolom, lecsómelegítés közben szintén felhívott ezer embert és kutatta a közvéleményt – 75 százalékát nem érinti a magyaroknak a rezsicsökkentés, de azért ez is igen szép eredmény. Az külön csodálatos, hogy valaki valami alapján ilyen pöpecül kiszámolta, hogy pont 181 ezer forintot takarítunk meg mi havonta, köszönhetően jó kormányunk ténykedésének. Már csak az lenne a kérdésem, hogy amennyiben ilyen remek a helyzet, miért kell nekünk a szankciók ellen nemzetileg konzultálni? Hiszen nem csupán nem érint sok embert a brüsszeliszankciósinflációsrezsiemelkedés, de egyenesen jól is járunk?

Igaz, még augusztusban, de a Pulzus Kutató is csinált felmérést. Szerintük pedig a lakosság 85 százalékát érinti a rezsiemelés. De nekik nem kell hinni, mert a KINCS és Orbán Viktor jobban tudja. Az biztos.

A háború és az uniós szankciók okozta energiaválság ellenére a magyarok 72 százalékának nem nőttek a rezsiköltségei a tavalyi évhez képest – közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) reprezentatív kutatásának eredményét ismertetve hétfőn az MTI-vel.

A KINCS az október 19-26-án, ezer ember telefonos megkérdezésével készült felmérés alapján azt írta, hogy a válaszadók 63 százaléka ugyanannyi, 9 százalékuk pedig kevesebb rezsit fizet idén, mint tavaly.
    Hozzátették, hogy ez elsősorban a rezsicsökkentési politikának, s emellett a magyarok növekvő energiatudatosságának köszönhető.
    Kiemelték, azáltal, hogy a kormány továbbra is fenntartja a rezsicsökkentett árakat az átlagfogyasztás mértékéig, minden magyar család átlagosan 181 ezer forintot takarít meg havonta.
    A KINCS felmérése szerint a takarékoskodásnak több módját követi a lakosság: többségükre jellemző a tudatos és takarékos áram- és vízfogyasztás (90, illetve 84 százalék), az energiatakarékos eszközök, például LED-lámpák vagy alacsony fogyasztású háztartási eszközök használata (80 százalék), valamint a fűtéstechnikai berendezések folyamatos karbantartása (72 százalék).
    A közvélemény-kutatásban résztvevők többsége gázzal fűt, ezt követi a fával, távhővel és egyéb módon fűtők száma, és tízből hatan tudatosan szabályozzák az otthonuk hőmérsékletét.
    A nyílászárók cseréjével és a szigetelések javításával is fokozható a takarékosság, ezekre a megkérdezettek negyede fordított figyelmet – tették hozzá.
    “Elsősorban a rezsicsökkentés politikájának és emellett az emberek takarékos energiahasználatának eredménye, hogy a magyarok közel háromnegyedének nem kell többet fizetnie a rezsire, mint egy évvel ezelőtt” – áll a közleményben. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!