Június 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A selejt a vállára emeli a selejtet, és kikiáltja magát világítótoronynak

Nem a házőrségnek kellett volna szólni, hanem ápolóknak és kényszerzubbonyt kellett volna rájuk adni – kommentálta az Echo TV Troll című műsorában az ellenzék parlamenti viselkedését Pindroch Tamás, a Figyelő munkatársa. A műsorban Szarvas Szilveszter, a PS főszerkesztő-helyettese megjegyezte, nála Kocsis Máté volt a nap embere, mivel a miniszterelnököt tegeződve provokáló Tordai Bencét azzal szerelte le, hogy ne érveljen olyan közelről, mert büdös a szája.

Tudom, hogy vasárnap van, és ádvent is van, meg a fideszes kisjézus meg a kereszténység, de nem tehetek róla, ezt muszáj volt elborzasztásul ideraknom, mert éppen szembejött. Ha nem ordított volna bele a pofámba, el sem hinném, hogy ilyen van. Ennél sokkal jobb reggeleket kívánok! Perszehogy mindenkinek, és kiemelten midenkinek, aki nem tett még le végérvényesen arról, hogy egyszer majd nem ebben a minősíthetetlen fertőben kell dagonyáznunk, és maradt még valami emberi korrektség ennek az okádéknak az alján. Amiből aztán újra összerakhatjuk magunkat.

Addig is itt tartanak a regnáló gumicsizmás hatalom jól tartott, önjelölt trolljai. Kezdem megérteni a kultúrharcukat.

A Szakács nevű első számú kultúrházmester tegnap már ott tartott, hogy egyenesen nekiment a Fidesz és a NER kultúrpolitikájának:

… az elmúlt nyolc évben a jobboldali kultúrpolitika tevékenysége abban merült ki, hogy finanszírozta és elősegítette a balliberálisok kultúrpolitikáját. (…) A balliberális kulturális dominancia érdemben nem csökkent, annak ellenére, hogy a kormány ennek megváltoztatására érezhető törekvéseket tett. (…) Hajdani dicsőséges forradalmainkat eszmeiségben előkészítő színházi és irodalmi világunk nagyrészt kozmopolita semmitmondásokról szól, posztmodern keveréknyelven…

Hoppácska! Tehát voltak nekünk dicsőséges forradalmaink. Értem. És azok vajon hogy zajlottak? Eleink körbeállták a kisjézust meg a karácsonyfát, és szépen megkérték a csúnya bácsikat, akik a nyakukon tapostak, hogy léccilécci takarodjatok a faszba? Akkor jó.

Majd kérem, szóljanak rám, amikor meg is akarom sajnálni őket, hogy azt azért talán nem kéne. Igen, egy igazi kultúrnemzet politikai elitje pont ilyen: egy erőszakkal, senkivel nem konzultálva, minden létező szabályt megszegve átdarált, emberek százezreit, millióit érintő törvény kapcsán azt az aduászt bevetni, hogy akinek nem tetszik, aki számon kéri, annak büdös a szája és kuss legyen… Nem önmagában Nembuzeráns Máté produkciója az igazi bazdmeg ebben, hanem a szolgahad szervilizmustól eltorzult pofájú ünneplése. A selejt a vállára emeli a selejtet, és kikiáltja magát erkölcsi zsinórmértéknek. Tragédia.

A három napig tartó, és ma folytatódó utcai felháborodást fapofával zavargásnak, a résztvevőket testületileg vandál csőcseléknek, agresszív politikai aktivistáknak tituláló rezsimnek beakadt a lemez. Hidvéghi elfáradt, jött Hollik. Ő itt Pityu. A szeme sem rebben, miközben a sokszor indokolatlanul meghurcolt fiatalokat (amúgy nem szólna valaki Ferinek, hogy nem kéne már megint jól időzítetten hergelni a csútista rajongókat, hogy talán nem neki kéne a leghangosabban bírálni a rendőrségi túlkapásokat, mert az most is többet visz, mint hoz?) gyalázza és nem röhögi el magát, amikor jogállamnak nevezi Magyarországot:

Te soha ne légy olyan, mint Pityu. Igaz, hogy téged sem választott meg senki, de ha már itt tartunk: Pityut sem. Igaz, hogy annak is joga van a véleményéhez, akit senki nem választott meg, tehát Pityunak is joga van pofázni. Pityu a te pénzeden mocskol téged. Ezt nem kötelességed eltűrni Pityunak, aki azért kapja a fizetését, hogy tőled megvédje az erőszakos, korrupt, erkölcstelen hatalmat és a sok éves kitartó vergődéssel összeharácsolt zsákmányt. Ez nincs rendben.

Szerintem ezzel már Pityu és az általa védett zenekar is tisztában van, ugyanis az utóbbi időben egyre mocsáribb színvonalú kommunikáció is kezd megfenekleni. Mivel a fideszes frakcióvezető büdösszájazása nem töltött el mindenkit akkora gyönyörűséggel, mint a szorgos-lelkes egyszeri propagandistát, előkapták a Századvég nevű pénz- és agymosodát, rágja már szájba, miért dögöljön meg a hétről hétre kiröhögött ellenzék, amiért végre majdnem úgy viselkedett, mintha ellenzék volna. De sikerült? Hát ímhol:

A nyugati demokráciákban súlyosan büntetik a képviselői rendbontást – mutat rá a Századvég Alapítvány nemzetközi áttekintésében, amelyet annak kapcsán készített, hogy az elmúlt napokban “soha nem látott erőszakos események zajlottak a magyar Országgyűlés falai között”. Mint kiemelték, “képviselői minimum, hogy a törvényhozási körülményeket nem züllesztik kocsmahangulatúvá és kaotikussá”. Ez az általánosan elfogadott és tiszteletben tartott norma. A Századvég szerint ezen norma határát lépte át a magyar ellenzék az őszi ülésszak utolsó napjaiban.

Már az elejét sem értem. Mi az, hogy nyugati demokrácia? Hát már itt tart a takonygerincű, következetlen NER-hamukázás? Nem úgy volt, hogy megrohadtak azok ott már a dekadens, hanyatló nyugaton, demokráciával meg legfeljebb akkor találkoznak, amikor Orbán tanítja nekik, hogyan kell? Úgy látszik, már nem csak a közpénzé tévé híradásait, de a Századvég eligazításait is talicskányi aprómajomra bízták. Itt az eredmény. A magyar ellenzék viselkedését a Bundestag és a francia Nemzetgyűlés házszabályai alapján elítélni? Ejjha. Innen már csak eg lépés lesz leírni, hogy a nyugati demokráciákban súlyosan büntetik a korrupciót. Bár az is igaz, hogy egy olyan félfogalmatlan országban, ahol a hülyére vett populáció szánkótolvajozik, miközben a miniszterek elnökének egész famíliája a zsebében matat, ezt is csont nélkül nyelik le.

Közben úgy látszik, a családügyi nemzeti konzultációs álvergődés megfeneklett, már alig pár nap maradt a helyes megfejtések beküldéséig, de a számok szarul állnak, a már több mint 1 millió elég vékony sikernek tűnik. Úgyhogy itt a reklám helye. Ilyen tenyérbemászó, csöpögős, kedélyeskedő, spontán borzadályt úgyis ritkán látok:

Elsikkadt a hangzavarban, de miután Brüsszelben már megint jól megvédte a hont és a nyugatot féltérdre kényszerítette, mint Kovács Spox Zoltán az isiászos Junckert (közben magasról szart rá, hogy három napig emberek voltak utcán, hogy megköszönjék neki, amit az elmúlt évben értük tett) a felcsúti üstökös Nicolas Sarkozy bukott volt francia elnökkel tárgyalt az országnak házában. Állítólag Európa helyzetéről, és a kontinens előtt álló kihívásokról tárgyaltak ők. Mondjuk ez valóban bátor dolog, mert például addig sem kell kimenni az emberek közé, vagy megtartani a nyár derekán beígért sajtótájékoztatót, ahol valódi kérdésekre illene válaszolni. Sebaj, vicces dolgokat olvastam erről a levitézlett politikusról, mindenki másnak is javaslom, nézzen utána.

Notórius tüntető cimborám pár napja azt mondta, összerakott egy tüntetésre járó pléjlisztet, hátha egyszer már nem lesz szükség rá. Az alábbi nóta is rajta van, úgyhogy nem mondhatok egyebet, mint hogy Hősök tere, 15 óra.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS