Május 14,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A pártatlan főigazgató nyilatkozata a hódmezővásárhelyi ügy kapcsán

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 699,171 forint, még hiányzik 2,300,829 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tovább dagad az a botrány, amelyben a kormánypárt és csatolmányai Márki-Zay Péterre kívánják tolni a felelősséget egy kórházfelújítás kapcsán. Továbbra is azt kérik tőle, hogy engedje el a 13 millió forintos díjat, amelyet a területhasználatért kellene befizetni. Kállai Árpád, a kórház főigazgatója odáig ment – ebben is megmutatkozik a függetlensége és pártatlansága -, hogy arról beszélt: az önkormányzat megpróbálja ellehetetleníteni az intézményt, valamint a vásárhelyiektől, a betegektől vennék el a pénzt.

Kár, hogy azt már nem veszik számításba, hogy Márki-Zay szerint a kormány idén 700 milliót vett el Vásárhelytől. De persze, tudjuk: oldja meg a polgármester, mégis csak ezért vezeti ő a várost. Nem tudom, meddig fokozódhat még ez a vita, de hogy kizárólag politikai céljai vannak, abban egészen biztosak lehetünk.

Ellehetetlenítheti a hódmezővásárhelyi kórház uniós támogatással megvalósuló fejlesztését az önkormányzat által kért közterület-használati díj – jelentette ki az intézmény főigazgatója pénteken az alföldi városban.

Kallai Árpád egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta, az önkormányzat által kért – az építési költségek csaknem 10 százalékát kitevő – közterület-használati díj nem áll rendelkezésre a projekt költségvetésében, és nem gazdálkodható ki a kórház büdzséjéből sem. A hódmezővásárhelyi közgyűlés csütörtöki véleményező ülésén Horváth Zoltán (Fidesz-KDNP) képviselő kérte, hogy a polgármesteri hivatal engedje el azt a 136 millió forintos díjat, amelyet a kórház bővítésén dolgozó vállalkozásnak kellene fizetnie egy kisebb, a kórház melletti közterület használatáért az építkezés idejére.

Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) polgármester kijelentette, abban a helyzetben, amelyben most a város van, nem tud lemondani egyes bevételekről. Indokolatlannak nevezte a kérést, álláspontja szerint az erkölcsileg sem támogatható. Azt mondta, a projektre megvan a fedezet, beleértve a közterület használatért járó díjat is, amelynek olyan funkciója is van, hogy anyagilag érdekeltté tegye a vállalkozásokat abban, minél kevésbé zavarják a város közlekedését. Kallai Árpád főigazgató elmondta, az önkormányzat által kért összeg a hódmezővásárhelyi kórház teljes éves gyógyszerkeretének vagy normál időszakban a páciensek egy évnyi élelmezési költségének felel meg.

Közölte, a fejlesztés előkészítésén éveket dolgoztak, és minden fillérnek helye van a beruházás során. Az új épületszinten teljesen új környezetbe kerülne a gyermek- és a belgyógyászati osztály, ami óriási előrelépést jelentene a betegellátásban, a páciensek kényelmében és biztonságában. A főigazgató példa nélkülinek nevezte, hogy olyan időszakban, amikor a kórház dolgozói a világjárvány idején erejüket megfeszítve küzdenek a betegek életéért, egy önkormányzat “azon töri a fejét”, miként tudja ellehetetleníteni az intézményt. Kallai Árpád úgy fogalmazott, az önkormányzat nem az intézménytől venné el a pénzt, hanem a hódmezővásárhelyiektől, a betegektől. A főigazgató ezért bízik abban, hogy az önkormányzat eltekint “ettől a sarctól”, és nem töri ketté a beruházást. (MTI)

Márki-Zay Péter egy korábbi reakciójának egy részlete az üggyel kapcsolatban:

Horváth Zoltán képviselő úr és a Fidesz-frakció azt kérte a várostól, hogy töröljék el Lázár János kedvenc kivitelezőjének, a kórház felújítását is elnyerő kastélyépítő vállalkozónak a területhasználati díját. Szerintük a díjfizetés összege politikai bosszú eredménye – a valóságban a közútkezelői hozzájárulás díját polgármesterként még Lázár János határozta meg. 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!