Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A nyomozást nyomozás hiányában megszüntette a rendőrség

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ismételten kiderült, hogy a magyar rendőrség nem hajlandó nyomozást indítani olyan ügyben, amelyben esetleg a kormány felelősségrevonása is megtörténhetne. Még csak Polt Péter zsenialitása sem kellett ezúttal, elég volt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályáig eljutnia Bencsik János független képviselőnek, és ügyét máris visszadobták.

A képviselő elment a Jahn Ferenc kórházba, hogy az ottani dolgozókat kérdezze meg arról, hogy mit tartalmaznak az egészségügyi felhasználásra nem javasolt, kormány által Magyarországra szállított kínai felszerelések. A történetből sajnos nem lett túl nagy felháborodás, aki foglalkozott az üggyel, az is inkább csak azzal, hogy mégis hogyan juthatott be egy képviselő a kórházba mindenféle engedély nélkül.

Eljutottunk oda, hogy már senkit sem érdekelt az ügy valóban fontos részlete. Nos, a mai nappal hivatalosan is hagyta elsikkadni ezt a borzasztóan független hazai rendőrség. Lássuk ezt Bencsik szavaival:

Elutasították a feljelentésemet: még nyomozni sem hajlandóak az egészségügyi felhasználásra alkalmatlan védőfelszerelések ügyében.

Ma kaptam kézhez a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának határozatát, amelyben arról értesítenek, hogy elutasították a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt tett feljelentésemet. A hivatalos indoklás szerint bűncselekmény csak „közvetlen és konkrét veszélyhelyzet” esetén állapítható meg, továbbá a nyomozás megindításához nem elég, ha bizonyos emberek egészsége és testi épsége kerül veszélybe, csak akkor, ha egyértelműen bizonyítható az ok-okozati összefüggés.

Mint ismert, a feljelentést a Kínából származó, silány minőségű védőeszközök miatt tettem, miután a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban személyesen is volt alkalmam megbizonyosodni az áldatlan állapotokról. (shorturl.at/EFKXY) A rendőrségnek hangsúlyoztam, hogy mivel ezeknek az eszközöknek a minőségét vélhetően senki sem ellenőrizte (szemben más országok kormányaival és hatóságaival), ezért egy csak egy alapos és részletes nyomozás során derülhet ki az igazság.

Ehhez képest a rendőrség még arra sem vette a fáradságot, hogy kiderítse: kiknek, mely minisztériumnak vagy hatósági szervnek lett volna feladata a védőeszközök bevizsgálása, és erre miért nem került sor. Ennek megválaszolását teljesen abszurd módon tőlem mint feljelentőtől várták.

Kérdéseim.

1) Hogy lehet bizonyítani a „közvetlen és konkrét veszélyhelyzet”? Konkrét egyedi megbetegedésekkel? Ezek szerint csak akkor döntöttek volna a nyomozás megindítása mellett, ha koronavírusban megfertőzött dolgozók saját maguk bizonyítani tudták volna, hogy az általuk viselt védőeszköz a felelős a megbetegedésükért? De hiszen a veszélyeztetés tényállása akkor is megvalósul, ha nincs megbetegedés! Ha az illetőnek jó az immunrendszere, esetleg szerencséje van.

2) Honnan tudja a rendőrség érdemi vizsgálat nélkül megállapítani, hogy nincs összefüggés a silány minőségű védőfelszerelések és a fertőzésnek való kitettség között, ha el sem indítják a nyomozást? Ezek az összefüggések nem pont a nyomozás során megszerzett információk ismeretében kéne, hogy kiderüljenek?

 Elképesztőnek tartom, hogy egy konkrét, videófelvételekkel dokumentált ügyet, amely felveti a törvénysértés gyanúját, azért nem vizsgálnak ki, mert a nyomozó hatóságok egy független országgyűlési képviselőtől várják saját munkájuk elvégzését. Ha a bűnüldöző szervek kapacitáshiány vagy politikai nyomás miatt nem képesek erre, azt megértem. Ez esetben viszont kerüljön ez az indoklásba. Vessék papírra, hogy nincs elég ember, vagy mindenki politikai retorziótól fél!

Ami pedig az ügyhöz kapcsolódó másik feljelentést illeti: emlékeznek, hogy rémhírterjesztés miatt feljelentett Ralovich Zsolt fideszes kórházigazgató? (shorturl.at/ahJO8) Nos, több mint egy hónap elteltével semmilyen papírt, hivatalos megkeresést nem kaptam. Lehetséges volna, hogy csak blöfföltek, és valójában semmilyen feljelentés nem született ellenem? Ezen sem lepődnék meg. Az igazság előbb vagy utóbb úgyis kiderül!

Kiadó: Bencsik János független országgyűlési képviselő (MTI-OS)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.