December 14,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A miniszterelnök úr sajnos nincs napirenden

Jó reggelt, Vietnam! Ahol Laller szerint nincs ATV, tehát nem is tudna elköltözni onnan. Nos, ugyanez érvényes a New York-i CEU-ra is, amely sosem volt Budapesten, ezért nem tud Budapestről elköltözni. Tehát a legokosabb Lajos szerint ez logikai képtelenség. Valahogy én is így vagyok ezzel. Mármint Lajossal. Logikai képtelenségnek tartom. Hogy annyi ésszel, amennyi neki van (amin egy közönséges csengeri háziasszony is villámgyorsan képes túljárni), ilyen messzire jutott. Azt már meg sem merem kérdezni ettől a szellemi Kékestetőtől, hogy ha a CEU valójában New Yorkban van, akkor mi a szarért kérték számon rajta, hogy nem tartja be Budapesten a törvényeket. A végén még összezavarnám a kupakok innen oda tologatásában e szóban forgó intelligenciahányadost.

Azért gondoltam szólok, hogy Tarlós István nevű kollégája a magaskultúrában és a pallérozott műveltségben meg beszólt Bécs polgármesterének, aki viszont úgy tudja, hogy a CEU Bécsbe költözik nem New Yorkból, hanem Budapestről (vagyis de, Lajos, el tud költözni, miután Orbánék kiutálták és páros lábbal szívatták őket 20 hónapon keresztül) és üdvözölte is a tényállást. A mozgásukban korlátozott, Budapesten mégis metróval közlekedni óhajtó polgárok védőszentje szerint

a bécsi főpolgármester még új és valószínűleg nem tudja, mi a dolga és mi nem a dolga.

Aha. Vagyis az, hogy egy európai főváros polgármestere üdvözlendőnek tartja, hogy a település egy rangos felsőoktatási intézménnyel gyarapodik, amitől az illető település nem kevesebb, hanem több lesz, azt jelenti, hogy nem tudja mi a dolga. Igen sajátos megközelítés ez ettől a vérbeli kultúrlénytől. A kinyilatkoztatás annak fényében különösen erős, hogy a CEU ügye állítólag nem tartozik Tarlós kompetenciái közé, ezért – mint mondta – nem is tudja megállapítani, hogy amik elhangzottak, azok közül mi igaz és mi nem, és pláne hogy annak igazságtartalmát sem tudta ellenőrizni, hogy vannak jogszabályok és törvények, amelyeket az intézmény állítólag nem tartott be. Akkor vajon mire a nagy arc, Tarlós úr, és mire a lesajnálás?

És vajon a Budapesti Nyári Fesztivál világszégyene plakátjáról mi a véleménye ennek a kiváló embernek? Ha már ilyen markáns véleménye van Bécs polgármesteréről – és gondolom az osztrák kancellárról is, aki szintén örömét fejezte ki a CEU Bécsbe költözése kapcsán -, akkor arról is lehetne, hogy szerinte hogyan fordulhatott elő, hogy Giacomo Puccini legutolsó, először 1926-ban bemutatott Turandot című operáját Giuseppe Verdi műveként hirdetik úgy, hogy közeben Cristina Pasaroiu operaénekes nevét is elírták, a címszereplő nevét meg fel sem tüntették a plakáton? Nem nagy ügy ez, meg nyilván nem a főpolgármester tervezte a plakátot, meg tudom, hogy az illetékesek kijavítják, meg elnézést kérnek, de akkor ez vajon már a NER-kultúra diadala? Ez már az, amikor megnyerték a kultúrharcot az elnyomó balliberális mindenféle túlsúly ellenében? Ez már a doktorminiszterelnök által elvárt színvonal, ahol a szotyolaköpködés, az abszolút dilettantizmus meg a jó hazafiság felülír minden szakmai, általános műveltségi elvárást? Mert akkor nem szóltam, jól van ez így, jó tudni, hogy valakik ezért is pénzt kaptak.

Azért nem árt tudni, hogy miközben a fél világ meglepődve forgatja az ő szemeit és a csodálkozástól nem tér magához, meg sose gondolta volna, hogy a 21. század első felében még téma lehet egyetemek boszorkányüldözése, a napokban újabb brutális mennyiségű pénz érkezett Brüsszelből. Két napos hír, de ha esetleg elkerülte a figyelmünket: a Portfolio számításai szerint újabb 124 milliárd forintnyi EU-támogatást utalt át az Európai Bizottság Magyarországnak az elvtársaknak, úgyhogy szerintem nyugodtan köpködjék tovább a brüsszeli senki által meg nem választottakat, amiért ránk eresztik a migránsinváziót, de mi nem engeggyük. Csak ehhez ki kell tölteni a nemzeti konzultációt, mer’ már’ Nagy Feró is kitöltötte két ordas migránsozás között. Azt sehol nem olvastam, hogy a kormány helyén pöffeszkedő, magát kormánynak nevező banda tiltakozott volna, hogy miszerint nem kell Brüsszel mocskos pénze. Annál is inkább, mert ez a pénzmozgás kizárólag a legnagyobb fejlesztési programunkban, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programunkban (GINOP) történt meg, vagyis minden ellenkező híreszteléssel szemben nem általánosságban a GINOP-ban álltak meg a kifizetések, ez legfeljebb bizonyos alprogramokra lehet igaz – ha egyáltalán igaz még. Szóval dől a lé, a jogállam, meg a CEU, meg az égig érő korrupció le van szarva.

Nem az öröm, hanem a szánalom: a CEU-val való izmozás, amitől Mr. Döbrögi nyeregben érezheti magát, hiszen megint győzött, azt is jelenti, hogy továbbra sincs napirenden az ő bebocsáttatása a Fehér Házba. Vagyis hiába nyalt be a meleg szarig a legmagasabb világi hely főpojácájának, midőn kifejtette, hogy a Trump által meghirdetett politika, migrációs és külpolitika Európának jó, Magyarországnak az életet jelenti, hiába akart első lenni a megválasztása kapcsán gratulálók sorában, a nagy találkozás baromira nincs napirenden azóta sem. Vagyis szögezzük le: a magyar ugart már egy ideje szűknek érző migránsverő felcsúti zsenit 2010-es megválasztása óta egyszer sem hívták meg hivatalos útra Washingtonba, ami azért nem kis teljesítmény. Az RTL a kormánytól is megkérdezte, hogy kezdeményeztek-e találkozót Donalddal, mire azt a béna választ kapták Havasi Bertalan mindenestől, hogy a magyar külpolitika számára Magyarország az első, és ehhez igazítják Orbán naptárát és a külpolitikai döntéseket. Igen, így is meg lehet fogalmazni, hogy még Trump is semmibe veszi ezt a naccerű embert.

Közben a magyar vidék a sötét feudalizmusba készül visszalökődni ennek az áldozatos munkával puszító nemzetileg posztkommunista egyletnek köszönhetően, de ha arra gondolunk, milyen életbevágó az Európai Néppártnak a Fidesz 12-14 mandátuma, amiért most páros lábbal ugrálnak Orbánnal vállvetve az EU évtizedes vívmányain, akkor ezen sem szükséges fennakadni. Az van, hogy egy új törvénymódosítás értelmében az agrárkamara felügyelete alá vonnák a földek adásvételét, a szervezet még a földárakba is beavatkozhatna. Nem probléma, hát hiszen már úgy is mindent a központban döntenek el. Akkor meg miért ne szoríthatnák ki még jobban a helyben élőket abból, hogy beleszóljanak a termőföldek adásvételébe, a bérleti szerződésekbe? Majd az állami földmutyiban érintett állampárti politikusoktól hemzsegő megyei agrárkamarák eldöntik, mi legyen. Szerintem is jól van ez így.

Nemzeti pofánkba szarás, sokezredik rész: Polt Péter korrupciót elsikáló legfőbb ügyésznek tegnap nagy napja volt, amennyiben az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt kellett megtartania éves beszámolóját. Minden fanyalgó nyugodjon meg: az ügyészség politikamentesen, objektíven, a jogszabályoknak megfelelően végzi munkáját, törvényesen és eredményesen dolgoztak, minden szép, minden jó, elvtársak. És pláne tessék békén hagyni a legfőbb jogállamgyilkos urat a hülyeségekkel, meg hogy mi van az Elios-üggyel, meg hogy is volt az a nyomozás, amikor bizonyíthatóan be sem kérték több helyen az OLAF-jelentésében érintett önkormányzati dokumentációt (pl. Siófok), hát tényleg komolyan gondolják, hogy ez a tehetséges, tisztességes ember az íróasztalán tart egy rahedli aktát, hogy tudja, mi a pálya ilyen pitiáner ügyekben, mint a miniszterelnök vejének korrupcióval határos ügyködése? Ne már. Minden reményem az, hogy megérem a napot, amikor ez az alak nem loholhat el a kamerák elől, mint a főnöke. Remélem, megérem a napot, amikor az ügyészség Polt Pétertől mentesen végezheti majd a munkáját, mert az ilyen sunyi, alattomos alakok, mint ő a jól megérdemelt helyükre kerülnek.

Közben Gulyás Gergely sztendapos és kancelláriaminiszter a külügyi bizottság ülésén csinált félhülyét magából. Csak a lényeget, hogy ne sántuljunk: a német sajtót nem érdemes a valóság megismerésének a szándékával olvasni, mert az nem egy olyan sokszínű sajtó, mint amilyen a magyar. És igen, ekkor a baloldali médiatúlsúly alatt görnyedő 30 milliárdos állami hazugságholding felsírt Liszkay Gábor balatonföldvári nyaralójában.

Végezetül pedig halkan megemlítem, hogy hiába jön hamarabb a nyugdíj, brutálisan nőtt az elszegényedett nyugdíjasok száma. Minden tizedik nyugdíjas kevesebb, mint havi 84 ezer forintból kell, hogy megéljen. Ők a hivatalos statisztikák szerint is szegénynek számítanak. A számuk az elmúlt években folyamatosan emelkedik, tavaly például több mint 210 ezerrel nőtt az időskorú szegények száma.

Innen lesz szép a bármi! Szebb napokat mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.